Hiphop-show egy smekkerklubban, avagy a higienizált borzongásturizmus

Figyelem! Az alábbi szöveg helyenként nyomdafestéket nem tűrő nyelvezetet is tartalmaz, ami nem csoda, hiszen hiphopról, rapről szól.

Tehát, állítom, hogy a mioritikus hazában a rap a punk. Itt írtam a román rapről és képviselőiről, itt meg a punk talán legnagyobb élő legendájáról. Hogy

Többek között az, hogy öntörvényű módon folyamatosan rendszerkritikus módon nyilvánulnak meg. Lydon úrhoz hasonló punk nincsen Romániában. Másutt már igyekeztem összefoglalni, hogy miért, a lényeg: a Ceaușescu-diktatúra módszeresen és eredményesen kigyomlálta a punkot (mint műfajt és attitűdöt) a romániai zenei kiskertből. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak punkerek vagy épp punkcsapatok, akár a diktatúra idején (lásd például az 1990 előtt értelemszerűen totálisan underground módon létező brassói Pansament, a temesvári Haos vagy a craiovai Terror Art punkzenei társulatokat). De a szociális környezet irtásával, az ideológiai terrorral a hatalomnak sikerült elérnie, hogy a hazai punk körül gyér legyen a levegő… és a műfaj beleragadt ebbe légmentes burokba, közben pedig elsuhant mellette a posztkommunista idő, tér és élet.

A hiphop, a rap viszont nem maradt le. Pont akkor érkezett meg Romániába, amikor

Ők azt hitték, Románia szépen Nyugattá válik. Bevallom, én is azt hittem annak idején. Belőlem nem lett rapper (egy indusztriális zajzenét produkáló zenekarral próbáltuk behozni az elrabolt ifjúságunkat). Belőlük viszont lett: megszületett a Paraziții, a B.U.G. Mafia, a CTC, a Morometzii, a R.A.C.L.A., a La Familia és aztán sorra a többiek. A hazai hiphop ma is betonkemény (noha belopta magát a sorok közé a trap, a manele, ami ellen az „öregek” mindig is fújtak, na de ilyen ez a rohadt élet, ugye… )

A tavalyi Untold fesztiválon ott álltam minden nap a rapszínpad előtt. Az egyik beharangozott, ám végül nagy hiányzó a román rap egyik első és talán leghíresebb (hírhedtebb, nézőpont kérdése) bandája, a Paraziții volt. Később kiderült, a társaság minden koncertjét lemondta az év hátralevő részére, mert a frontembernek, Cheloo úrnak összeakadt a nem létező bajusza a rendőrséggel, méghozzá azért, mert

és mikor a zsernyákok elvégezték a drogtesztet, kiderült, hogy a jóember nem volt tiszta.

Állj: de hát mit keres egy ilyen mocskos szájú, drogos pali a katedrálisban? Nos, Cheloo úr jobboldali (konzervatív, templomba járó stb.) rapper, ha szabad így fogalmaznom. Büszke arra, hogy fehér (ebből is volt problémája), nem kedveli a melegeket (ebből is volt problémája). Ezért mondom meggyőződéssel, hogy Romániában a rap hordozza a lázadó szókimondás punkos attitűdjét. A valamit magára adó mioritikus rapper kimondja, ami a szívén van, ráadásul direkt módon, politikailag inkorrektül, és nem érdekli, hogy mi lesz a jogi következménye annak, amit mond.

nem baj, magasról tesz rá, ma is azt mondja, amit akar.

Nos tehát, mivel tavaly augusztusban nem tudtam megcsodálni a Paraziții művészi teljesítményét az Untold fesztiválon, igen megörültem, amikor felfedeztem, hogy május legvégén a legendás trió (Cheloo és Ombladon urak a szövegekért, FreakaDaDisk úr a zeneládáért felel) a kolozsvári Ursus sörgyár egyik részében kialakított úri klubban (Euphoria Music Hall) lép fel. A dátum (május 30.) azért fontos, mert épen aznap este volt a BL-döntő, tudjuk, az Arsenal kikapott a végén.

A kapukat a tisztelt klub már este hétkor megnyitotta, csak hát aki a koncertre ment, az tudta, hogy olyan

És erre jött még a focimeccs is. Jobb helyen ilyenkor kiírják (saját szememmel láttam), hogy tisztelt jegytulajdonos (az ember 89 lejt leperkált a koncertjegyért, ami nem sok, mondjuk, az italokhoz képest), az a helyzet, hogy bármilyen zenei tevékenységre csak a meccs után kerülhet sor, megértését köszönjük. Nos, a Euphoria Music Hall nem tartozik a jobb helyek közé, ebből a szempontból legalábbis. Ja, koncerthelyszínnek sem igazán jó, a nézőtért keresztül-kasul szabdalják a tartóoszlopok, szóval ha valaki jó helyen akar állni, annak

Tíz órára terveztem odaérni (ha az ember korábban megy és nem fegyelmezett, akkor fél óra alatt elverhet 200 lejt, alsó hangon, persze, ha nem a sör a kedvenc alkoholos itala), de hát franc gondolt arra, hogy nem nyer valamelyik döntős csapat Budapesten a rendes játékidőn, sőt, a hosszabbításokon belül sem. Hát, nem nyert. De akkor se jelentett be a kutya se semmit, az emberek ott tébláboltak, néztek ki a fejükből. Megkérdeztem a hangmérnököt, most mi lesz, hát, majd fél tizenegy után, esetleg, jött a válasz. Köszöntem szépen, mentem, rendeltem 8 cent viszkit meg egy kólát. 87 lej. Bevillant egy legendás Paraziții-sor, a születésnapról és az orális szexről. Igen,

Végignéztem a tizenegyeseket, áhítattal szopogattam a rohadt drága viszkit, hurrá, nyert a PSG (egyáltalán nyert valaki és végre eltűnt a meccs a franciaágynyi kivetítőről), fél tizenegy, lementem helyet keresni az egyik oszlop mellett, háromnegyed, persze, volt DJ, pókerarccal keverte a trendi globál-hiphop slágereit, a színpad előtt gyülekezett a nép, rapperek sehol, néhány rockstadtos arc (erős rockfesztivál Brassó mellett, mi is beszámoltunk róla, itt meg itt), kevés fiatal, többnyire üvegablakos irodákban multiknak dolgozó középkorú hölgyek és urak álldogáltak szellősen, méregdrága koktélokat, borokat, artipartizán söröket szopogatva.

Türelmesen támasztottam az oszlopot, amikor berobbant elém

Az egyik hölgy (az ő tulajdonát képezte az egyetlen pasas, akit időnként elküldtek a márkás italokért) odalépett a tér hátsó részében levő egyik asztalhoz (az volt a klubtulajdonosi asztal, pár izomagyú ember ült mellette, meg pár szőke hölgy), köszönt és elkért egy széket. Idáig imponált is a hölgy attitűdje. Aztán odalépett a tartóoszlopban kiképezett mélyedéshez, ahol egy bájos fiatal pár állt (eljöttek ők is borzongani az obszcén és csúnya rapbeszédre) és felszólította őket, hogy menjenek onnan, mert ő pont abba a sarokba akarja letenni a széket. Ugye, rákerülnek a Balenciaga táskácskák meg a single malt viszkikoktélok meg a szűretlen miazisten-sörök. Elhűlve néztem, aztán rá is kérdeztem a fiatalokra: komolyan, ezt így elfogadják?! Mondták, igen, semmi baj.

Aztán megérkezett a három középkorú előadó, lenyomtak 32 bivalyerős nótát, tudják, a rapszámok addig tartanak, amíg a szöveg, tehát bizonyos kivételektől eltekintve elég rövidek. És szokás szerint beszóltak a rendőrségnek, a drogosoknak, a manelistáknak, a korruptaknak. A fiatal rapperek és rockerek ekkor lendültek akcióba (egy véletlen, ölelés követte könyököt én is kaptam a bal orcámra).

(valóban, a pasi kivételével mindegyik hölgy nagyon alacsony volt). Megszólított egy hústoronyt, hogy helló, menj arrébb, nem látok. A hústorony lelkesen az arcába üvöltötte, hogy „aș fute cevaaaaa” (értsd, megbasznék valamit), integetett és nyomta tovább a rajongást. Az offiszhölgyek feladták,

Ezt csinálta egyébként a közönség nagy része, amely, noha tudta a szövegeket, kábé abba a kategóriába tartozott, amelybe a székes hölgy.

Nem kis döbbenettel konstatáltam, hogy ez a koncert ilyen értelemben nem több illúziónál. Magyarán, egy teljesen underground közegből feltörekvő társulat beleüvölti a jómódú és középkorú hipszterosztály arcába a szokásos mondandóját, közben pedig

ugyanis a 100–120 lelket számláló közönség kilencvenöt százalékát lényegében nem érdekli a rendszerellenes duma. Miért is érdekelné? Ők a rendszer részei, sőt, adott esetben tevékeny fenntartói. Ők nem azért jöttek el erre a koncertre, mert bármi ellen lázadnának. A fenét! Ők a pénzükért megfelelő szolgáltatást akarnak kapni. És

De hahó, arról nem volt szó, hogy tizenöt-húsz taknyos kis görény beáll eléjük és elveszi a rálátást. Így nem lehet minőségileg szórakozni. Igen ám, de (az ő szempontjukból legalábbis) ebben a tekintetben a smekkerklub rosszul teljesített: nem biztosította nekik a VIP-helyeket.

Némileg rosszkedvűen jöttem el a koncertről, a történtek hatására. A budapesti PiL-koncerten nem éreztem azt, hogy John Lydon és zenekara csupán valamiféle fogyasztói igényt szolgál ki,

Ám Lydon életben tartotta azt a bizonyos másik oldalt. Amely figyelemre, ottlétre, a fogyasztói hozzáállástól való elhatárolódásra kényszeríti a nézőt. A Paraziții előadói is megpróbálták, félreértés ne essék. Ám a közönség higienizált borzongásturizmusra befizető része nem volt vevő rá. Ők azért voltak ott, hogy a márkás cuccaikban, márkás italokat fogyasztva

hogy aztán hazamenjenek az üveges-fémes otthonaikba, dugjanak egyet (már amelyiknek van kivel), másnap meg negédes hangvételű kind remindereket küldözgessenek Kedves Izé, Kedves Mizé megszólítással a fémes-üveges irodáikban ülve. Azt hiszem, róluk is szól a Paraziții Szlalomozás kretének között és Születésnapodra című nótája.

Tulajdonképpen sajnálom a lassan vénülő rappereket. Nagyon sokat tettek a hazai rendszerellenes zenei lázadás érdekében. És most le kell nyeljék, hogy egy rakat hipszter előtt afféle táncoló medvékké válnak. Nem csodálom, hogy Cheloo úr balhézott a Nemzet Megváltása Katedrálisban. Ha Isten ennyi mindent megenged a kreténeknek…