nincs, ahová leülni, állunk – mintha a szakadék szélén, mondja valaki – a Krónika nagyjából kiürített szerkesztőségében 2022 karácsonya előtt,
csevegünk, valahogy olyan rideg minden, a hatalmas tér, a neonok, elvesznek benne a hangok, elveszünk mi; bulizni kéne egy utolsót, egy nagyszerűt, egy felejtőset, úgy, mint régen, amikor magasról tettünk mindenre, amire magasról tenni lehetett, bulizni kéne, de nem megy, zene helyett lélekharang szól bennünk, csevegünk, örülünk egymásnak, de valahogy minden olyan visszafogott, konganak a szavak a szerkben, eddigi életünk egyik legszomorúbb bulija ez, halotti tor voltaképp:
és nyomtatott Erdélyi Napló és Székelyhon sincs, és Nőileg sincs, se Székely hírmondó és Heti hirdető; az online verziók maradnak, de senki nem tud a januáron túlra gondolni, csak arra, ami nem lesz már, és arra, hogy közülünk többen akkor már munkanélküliek lesznek –
írni kéne erről, gondolom már ősszel, amikor meghallom a hírt, átfogó elemzés kellene, folyamatábrázolás, hogy miért ilyen fekete ez az egész év az erdmagyar médiának, olyan nagy a csend, aztán megértem, hogy sokkos állapotban nem lehet írni, elemzést pláne nem, persze tudtuk, hogy el fog ez jönni, de az ilyesmi mindig olyan hirtelennek tűnik, de hát akit lélegeztetőgép tart életben, gyakran kimúlik, csúnya szó ez, de hát szépen elmúlni nehéz,
persze élni sem könnyű, főleg folyamatos bizonytalanságban, hányszor tapasztaltuk ezt már a sajtóban, hogy nagy tervek, nagy pénzek, amiből az újságírók szinte semmit nem láttak, esetleg kaptak pár új munkaeszközt, és a gyalázatosnál kicsit jobb fizetést, ami aztán régi eszköz és rossz fizetés lett, mert úgy maradt évekre, így volt ez mindig, és így volt most is,
na, de mindegy is már, az a média, amiben mi szocializálódtunk úgyis a múlté, ez nem baj, mindjárt leírjuk az optimista részt, mert optimista vége lesz ennek a cikknek, csak addig kell eljutni, folytassuk a gondolatot, mondjuk el például, hogy mi, akik üres díszletezésben és kiüresedve állunk a Krónikánál 2022 decemberében jobbára negyvenesek vagyunk, remek kor ez amúgy a kiüresedésre, olvastuk a szak- és egyéb irodalmat, meg hát érezzük is, ezt érezhették a szüleink szintén negyvenesekként, amikor a rendszerváltás utáni első években bezárták a gyárakat, és újra kellett fogalmazniuk önmagukat,
átmeneti generáció vagyunk Kelet-Európában, nyakig benne folyamatos korszakváltásokban, egy percig sem szoktunk hozzá ahhoz, hogy létezhet egyenes vonalú jövő, nincs para tehát, ez csak a szokásos, és amikor a jövőnk elkezdődött, nem is gondoltunk a jövőre, különben is, a médiában sosincs jövő, a média jelen idejű, folyamatos jelen, a média a pillanat zsarnoka, mindig azt a percet kell kihasználni, ami kínálkozik, és ez az állandó benne élés abban a percben semmisé teszi a többi percet, a saját életed megannyi percét felfalja a média, bár amikor benne vagy, nem gondolsz ezzel, szívesen adod oda,
mert szereted a munkád, hivatásként tekintesz rá, szóval ez a generáció az, ezt azért mondjuk ki, aki súllyal alakította a rendszerváltás utáni erdélyi magyar médiát, meghatározott úgy huszonöt évet belőle, akkoriban, a kezdetekkor épp úgy volt, hogy fontos szakma ez, tizenketten voltunk egy helyre felvételikor az újságíró egyetemen, négy tárgyból vizsgáztunk, atyavilág, és amikor végeztünk, a professzionalizálódó erdmagyar média részesei lehettünk, szinte olyan volt akkor, mintha normális lenne, mintha nem lennénk kisebbségiek, és a szerkesztőségek tényleg elhivatott szellemi műhelyek voltak, milyen kifejezés ez is, de így volt,
lemaradtál egy sajtótájékoztatóról, lediktálta neked a lényeget egy másik lapnál dolgozó kolléga, ezeknek az embereknek, legalábbis sokaknak közülük még ma is furcsa ez a mai megosztottság, ezek nem mi vagyunk, mi együtt katonáskodtunk, mert az erdélyi médiában dolgozni olyan, és nem, nem örülünk semmilyen oldali médiaorgánum megszűnésének és gondjának, csak annak nem örülünk, ha valaki beletaszít olyasvalamibe, ami nem vagyunk, ha valaki benyomja a fejünket a víz alá, és arra támaszkodva hirdeti a levegővétel nagyszerűségét, mely levegővételre csak ő és önjogon képes, miközben mindannyian oxigénhiánnyal küzdünk, lélegeztetőgépen vagyunk évek óta, de ezt már mondtuk, és túlélni igyekszünk évek óta, mint a katonaságnál, és legalább egy ennyit mondhassunk ki,
persze el lehet menni máshová dolgozni, el lehet menni epret szedni, ahogy írja a kommentelő, de hát az ember halogatja az ilyent, valahogy mindig bízik valamiben, és olyan sok szakmába vágó munkahely sem adódik a mi kis társadalmunkban, és egy szerkesztőséghez tartozni olyan, mint egy családhoz tartozni, az ember nem lép ki könnyen belőle, és emellett rendes család is van, és gyerekek vannak, és élet van, amit vinni kell még a munka mellett,
hogy a kisebbségi média nem többségi média, nem tudja eltartani önmagát, soha nem fogja tudni, de ennek ellenére hatalmas szükség van rá, és más médiafunkciókat is lát el, mint a többségi média, erről még bővebben majd egy elemzésben, és a kisebbségi szerkesztőségek hagyományosan nem egyetlen politikai meggyőződés hívői mindannyian, nem azért gyűlnek össze, hogy politikusok neveit rebegjék áhítattal reggelente, és legtöbben nem ideológiai előírások szerint gondolkodnak, de az ideológiai világ annyira változó valami manapság, mint mondjuk Magyarország határai egykor,
vagy fordítva, pedig ugyanazt gondolod ma is, mint tegnap, és meglepődve tapasztalod, hogy új mező kerül alád, a külvilág, mint egy pelenkát cseréli alattad, hogy ilyen halmozott képzavarral éljünk, persze ez is azért van, mert minden olyan bizonytalan, és mindenki biztos akar lenni valamiben, de ne másokban akarjon biztos lenni valaki, ha önmagában nem tud,
mondhatnánk, hogy ne hagyjuk, hogy az ideológiák győzedelmeskedjenek a józan ész, az életszerű kapcsolatok felett, de olyan nyálasan hangzik, (de ne hagyjuk, ne hagyjuk, ezek nem mi vagyunk), és eddig tartott a kései sirató, mert a gyászmunka nagyon fontos, írják a magazinok is,
és azért nem is használtam nagybetűket, és azért nem is teszek pontot sehová, mert folyamat van, állandó változás van, és ez jelen helyzetben mindenképpen biztató, és a korszakok vége után egy átmeneti idő, majd új korszak kezdődik, amiről persze nem tudjuk, hogy épp átmenet és épp új korszak, a határállítás mindig az utókor dolga,
és tartalmakat kell eladni mindenhol, egy nagy tartalommarketing a világ, és szomjazzák az emberek a káoszban e világ magyarázatát is, és írni, és beszélni, és látni-meglátni, és hallani-kihallani azért tudunk, nem véletlenszerűen, hanem mert alaposan kitanultunk egy szakmát és megtapasztaltunk sok mindent benne, és ez a technikai tudás azért az utánunk jövőknek is kell, annak ellenére, hogy pillanatnyilag nem tudjuk, mit fogunk médiának nevezni húsz év múlva,
ezt még az utánunk jövők sem tudják, de az nagyszerű, hogy kimenekültek ebből a mi médiánkból, hogy teljesen másként élnek benne a médiában, mert ez másként élés lesz majd a változás nem is olyan messze, és reméljük, hogy ennek a változásnak alkotó részei és támogatói lehetünk, és hisszük, hogy jól formálódó szöveget alkotó szavakra szükség van, hogy a szavaknak azért mindig súlya lehet,
mert a szó, az az élet,
a csend, az a halál
… végtelenül szomorú volt, hogy lám, milyen ez a nép, pedig ő csak jót akar, csak azt akarja, hogy a nép jól éljen, azt akarja, hogy Románia otthon legyen minden polgára számára… de ez a kurva nép!
Călin Georgescu már arról is nyíltan beszélt, hogy területeket akar Ukrajnától. Meddig lehet elmenni a populizmusban?
A falu, ahogy ismertük (és ahogy a képzeletünkben élt), már nem létezik. A jelenségre pedig a kommunikáció- és néprajztudomány is új megközelítéseket keres.
Lord Palmerston szerint a politikában nincsenek állandó barátok, sem állandó ellenségek, csak állandó érdekek vannak. Mindemellett léteznek a román–amerikai kapcsolatok.
És vigyázzunk: új csalási módszer terjed az interneten!
Életének 101. évében elhunyt Bánffy Katalin memoáríró, a losonci Bánffy család grófi ága nevének utolsó viselője, Bánffy Miklós lánya.
Klaus Iohannis politikai karrierje úgy ért véget, ahogy zajlott, erőtlenül, dicstelenül és szemlesütve.
Nem jelent veszélyt Romániára az az incidens, amely az elmúlt éjjel történt Csernobilban, amikor egy drón eltalálta az ukrajnai volt atomerőmű 4-es reaktorának maradványait védő betonburkolatot – közölte pénteken az Országos Környezetvédelmi Ügynökség.
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdi meg útját a 43-as főúton Románia felé.
A helyi rendőrséggel együtt fog fellépni a marosvásárhelyi városháza az iskolákban rongáló diákok ellen – áll a polgármesteri hivatal közleményében.
„Az erdélyi techközpontban valóban gyártottak androidokat. A negyvenezer hektárnyi területen, az egykori Marosvásárhelytől délre elterülő irdatlan ipari monstrum lényegében mindent előállított, amire a térség lakóinak szüksége volt.”
„Az erdélyi techközpontban valóban gyártottak androidokat. A negyvenezer hektárnyi területen, az egykori Marosvásárhelytől délre elterülő irdatlan ipari monstrum lényegében mindent előállított, amire a térség lakóinak szüksége volt.”
Vannak nekünk többek között ritkaföldfémeink azokban a mi hegyeinkben. Ez biztató és ijesztő is egyben.
Vannak nekünk többek között ritkaföldfémeink azokban a mi hegyeinkben. Ez biztató és ijesztő is egyben.
Ciolacu konzerves pacalt eszik, Georgescu előtt elhúzott a bojkottvonat, a románok önfeledten vásárolnak. Kell ez nekünk?
Ciolacu konzerves pacalt eszik, Georgescu előtt elhúzott a bojkottvonat, a románok önfeledten vásárolnak. Kell ez nekünk?
Klaus Iohannis politikai karrierje úgy ért véget, ahogy zajlott, erőtlenül, dicstelenül és szemlesütve.
Klaus Iohannis politikai karrierje úgy ért véget, ahogy zajlott, erőtlenül, dicstelenül és szemlesütve.
A diákok riasztóan nagy része funkcionális analfabéta, sokan mégis azon hőbörögnek, hogy miért akar változtatni az oktatásügyi miniszter a rendszeren.
A diákok riasztóan nagy része funkcionális analfabéta, sokan mégis azon hőbörögnek, hogy miért akar változtatni az oktatásügyi miniszter a rendszeren.
Avagy a rettenthetetlen egó önkéntelen, artikulálatlan és nem utolsósorban mulatságos harca a pártérdekek ellen, véletlenszerű tanulságokkal.
Avagy a rettenthetetlen egó önkéntelen, artikulálatlan és nem utolsósorban mulatságos harca a pártérdekek ellen, véletlenszerű tanulságokkal.
… végtelenül szomorú volt, hogy lám, milyen ez a nép, pedig ő csak jót akar, csak azt akarja, hogy a nép jól éljen, azt akarja, hogy Románia otthon legyen minden polgára számára… de ez a kurva nép!
… végtelenül szomorú volt, hogy lám, milyen ez a nép, pedig ő csak jót akar, csak azt akarja, hogy a nép jól éljen, azt akarja, hogy Románia otthon legyen minden polgára számára… de ez a kurva nép!
Călin Georgescu már arról is nyíltan beszélt, hogy területeket akar Ukrajnától. Meddig lehet elmenni a populizmusban?
Călin Georgescu már arról is nyíltan beszélt, hogy területeket akar Ukrajnától. Meddig lehet elmenni a populizmusban?
Erdélybe a várépítőket – a hódokat –1998 táján telepítették be. A romániai populáció azóta szépen megtelepedett a Szamosok, az Olt, a Feketeügy és a Maros mentén.
Erdélybe a várépítőket – a hódokat –1998 táján telepítették be. A romániai populáció azóta szépen megtelepedett a Szamosok, az Olt, a Feketeügy és a Maros mentén.
… közben nagy lendülettel hányják a ganét egymás udvarára az állami elitjátékosok, akiknek az lenne a dolguk, hogy finanszírozzák a múzeumokat, a kutatást, a régészeti ásatásokat… na meg a román történelem szaros pelenkájának kicserélését.
… közben nagy lendülettel hányják a ganét egymás udvarára az állami elitjátékosok, akiknek az lenne a dolguk, hogy finanszírozzák a múzeumokat, a kutatást, a régészeti ásatásokat… na meg a román történelem szaros pelenkájának kicserélését.
… végtelenül szomorú volt, hogy lám, milyen ez a nép, pedig ő csak jót akar, csak azt akarja, hogy a nép jól éljen, azt akarja, hogy Románia otthon legyen minden polgára számára… de ez a kurva nép!
Călin Georgescu már arról is nyíltan beszélt, hogy területeket akar Ukrajnától. Meddig lehet elmenni a populizmusban?
A falu, ahogy ismertük (és ahogy a képzeletünkben élt), már nem létezik. A jelenségre pedig a kommunikáció- és néprajztudomány is új megközelítéseket keres.
Lord Palmerston szerint a politikában nincsenek állandó barátok, sem állandó ellenségek, csak állandó érdekek vannak. Mindemellett léteznek a román–amerikai kapcsolatok.