// 2026. március 27., péntek // Hajnalka
Szántai János Szántai János

Egy ágyban az ellenséggel, avagy hogyan váltottam bankot

// HIRDETÉS

A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2025. március 12., 17:28

A kisember… na, itt álljunk meg egy szóra. Tudják, kisember az, aki dolgozik, fizeti a jövedelemadót, az ingatlanadót, az egyházi adót, a járműadót, az útadót, a szennyezésadót, a vízadót, a tűzadót, a légadót, a földadót, gyermeket szül és/vagy nevel, négyévente ráveri a pecsétjét a szavazólapra, értelemszerűen lelkiismerete szerint, olvassa az újságban, hogy Crin Antonescu egy zseni, egy másik újságban, hogy Crin Antonescu egy hülye, hogy az avokádó egészséges, de nem is, mert káros, hogy

a kapitalizmus maga a mennyország, a fenét, a kapitalizmus maga a pokol…

Szóval, erről a kisemberről van szó. Aki olyan, mint ön. Vagy én.

// HIRDETÉS

És amennyiben még jár templomba (ugye, ez nem annyira trendi manapság), tudja, miről beszélek, amikor azt mondom: a kisember úgy szokott betérni a bankba, mint a templomba. Némi áhítattal. Hát hogyisne, hiszen a templom bizonyos értelemben a kisember lelkének őre, a bank pedig a pénzét vigyázza ezer szemmel, kóddal, rituáléval, liturgiával.

A kisembernek néha az az érzése, hogy nem is Isten mindenható, hanem a bank. És a kisember elszégyelli magát, hogy ilyen gondolatai vannak, de nem tehet semmit ellene, mert egy bizonyos Goethe nevű úr egyszer nagyon találóan azt mondta: a gondolat szabad. És igaza volt. Ugyanígy nem tehet semmit akkor, amikor a bank váratlanul hátat fordít neki.

Biztos volt egy olyan úr is, aki azt mondta: a bank szabad. Neki is igaza volt.

Még a tavalyi év első felében olvastam az újságban, hogy a Transilvania Bank megveszi az OTP Bank Romániát. Na, csodás, gondoltam. Az OTP Bank Románia volt az én bankom. Az én pénzügyi Jóistenem. Na de ha már az isteneket így adják-veszik, mit tehetnék én, a kisember. Igyekszem addig helyesen élni, fizetni az adókat, nevelni a gyerekeimet, nyomni a pecsétet (ha épp választások vannak) satöbbi.

El is telt az idő (egy bankot megvenni nem olyan, mint amikor az ember bekaufol egy kiló krumplit a piacon), aztán valamikor karácsony körül kaptam egy levelet. Olyan vastag volt, hogy majd kiduvasztotta a postaláda ajtaját.

Ez volt az első tapintható jele annak, hogy a monetáris Úristenek helyet cseréltek a fejem fölött.

Óvatosan felbontottam a borítékot… és meg is hatódtam picit. Mert tényleg, a kisember szívhez szóló módon kezdődött. Üdvözölt engem mindkét bank vezetője.

Itt hadd jegyezem meg, picit szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy eladják a bankomat. Magyar kisember vagyok, magyar bankban tartottam a pénzecskémet. Tudjuk, a kisember igen gyakran ilyen érzelmes, de mondhatnám azt is: irracionális. Persze, mikor megtudtam, hogy melyik bank vette meg az enyémet, megnyugtattam háborgó lelkem, hogy

legalább egy erdélyi bank, há né, a neve is mutatja. Én pedig erdélyi ember vagyok.

Szóval, üdvözölt engem a két bank vezére. A hazai magyar banké román. Az erdélyi banké török. Milyen szép ez a nyitottság, nem? És hát nem élünk együtt ezeken a tájakon évszázadok óta? És nem fűzött minket jó szoros kapocs a derék ottománokhoz másfél évszázadon át?

Miután elmorzsoltam pár könnycseppet a meghatottság oltárán, tovább olvastam a novella méretű levelet. Sok minden volt benne. Korrektül tájékoztattak mindenről amire az új bankomban számíthatok. Megadták az új bankszámlaszámaim, közölték, mikor mire számíthatok, pontosan, dátumszerűen, meddig használhatom az OTP-s kártyámat, mikor kapcsol be a vadiúj,

jaj, sok mindent megmondtak azon a 17 oldalon. Aztán csend lett.

Én pedig szépen végeztem a dolgom, adóztam, gyereket neveltem, ahogy kell, és vártam a banki édenkert angyali sms-üdvözletét. De nem jött. Eltelt a január. Aztán derékig süppedtünk a februárba. Ismerőseim csillogó szemekkel mutogatták csodás, karcolatlan trenszilvéniás bankkártyáikat. Bevallom, rosszul éreztem magam. Mint akit kiszorítanak a kályhameleg mellől. A falkából. Lehet, nem is létezem már? Lehet, meghaltam? A bank nem veti rám mennyei szemeit?

Egy szép nap nem bírtam tovább. Bejelentkeztem az egyik helyi bankfiókba. Interneten, szépen, ahogy kell. Fogadtak is, szépen, ahogy kell.

Aztán azt mondták, sajnálják, nem érkezett meg a kártyám.

De nem baj, még egy bő hét hátra van böjtelő havából, legyek nyugodt, biztos megjön a kártyám. Mit tehet ilyenkor a kisember? Amikor a banktemplom egy felkent papnője azt mondja, legyen nyugodt? Megnyugszik, persze.

A napok teltek, nekem meg nem volt készpénzem. Mert hát minek készpénz? Ma már mindenki csak utalgat.

A készpénzesre úgy néznek sok helyen, mint valami primitív bunkóra, ja, biztos Georgescura szavaz a marhája…

Naponta néztem a telefonom: semmi. Tanácsot kértem a nálam digitalizáltabbaktól. Azt mondták, online is ellenőrizhetem a kártyám, a drága jó bank honlapján, bankszámlaszám alapján. Megtettem. Nuku kártya. Az ismerős gyorsan hozzátette: persze, attól még lehet, hogy ott van valamelyik fiókban. Tévedni emberi dolog.

Kértem egy újabb időpontot. A banki papnők megismertek, messziről integettek. Tényleg kedvesek, na. Mondtam, nincs kártya. Mondták, értik. Mondtam, s akkor mi lesz. Mondták, nem tudják. Mondtam, értem, de akkor mivel fogok fizetni. Mondták, hát,

vegyek ki készpénzt arra a két napra, amikor megtörténik a nagy banki átállás.

Aztán a következő héten nézzek be megint. Mondtam, de ezzel az én időm telik. Mondták, értik a problémát. És integettek, valóban nagyon kedvesen, midőn vert ebként elhagytam a szentélyt.

Kivettem. Készpénzt. Sokat, legalábbis magamhoz képest. Tudják, mit érez a kisember, amikor hirtelen kihúzzák a lába alól a szőnyeget? Hát persze: szorongani kezd, minden sarok mögött adóbehajtót sejt, és persze, hogy a gyerek telefonja éppen akkor romlik el… A nagy átállási hétvégét töprengéssel töltöttem el. És nem tudom, talán a Jóisten ütött léket a fejemen (mert se a levél, se a banki papnők nem tájékoztattak), de váratlanul megvilágosodtam:

hát persze, azért nem jött bankkártya, mert az OTP bankban egy takarékszámlán tartottam a pénzt.

Jó, mérget nem mertem volna venni rá, de a következő hét első munkanapjának első munkaórájában ott voltam a helyi bankfiókban (papnők mosolyogtak, integettek, már vicceket is meséltünk egymásnak) és elmondtam a hétvégi revelációm. Mire a kedves hölgy: Ó, hát miért nem ezzel kezdte. A Transilvania Bankban a takarékszámlákhoz nem jár kártya.

Na és ekkor előkaptam a kalasnyikovot: Kedves hölgyem, hát miért nem kezdte ön ezzel?

Mert ugye ön a bankkatedrális felkent papnője, ön a monetáris mennyország távolról sem pucér őrzőangyala, nem az ön dolga lett volna közölni ezt velem, földi halandóval, akit a sors arra ítélt, hogy az ön univerzumában tárolja pénzét? A helyi bankfiókban egy pillanatig csend volt. A kisember fellázadt és szétlőtte a helyet. A kapitalizmus kivéreztetve hevert előttem.

Aztán hamar véget is ért ez a vízió.

Röviden megbeszéltük, hogy kérnék egy kártyát, legtöbb öt napon belül megjön, de általában nem kell annyi, szépen vártam, éldegéltem, adót fizettem, gyereket neveltem a készpénzből, amit kivettem korábban, és tessék, megjött az sms, megint elmentem a bankba, megkaptam a kártyát, aktiváltam.

Aztán még következett pár nap kínlódás, mert a kártya nem és nem akart működni, megint időpontot kértem, megint mosolygott az angyal a banki pult mögött, felhívtuk Bukarestet, az Öregisten is vonogatta a vállát, aztán újabb három nap múlva azt tanácsolták, változtassam meg a jelszót, amit aktiváláskor megadtam, kérdeztem, miért, mondták, jó lesz nekem, azért, hát megtettem…

És láss csudát, azóta újra a társadalom teljes jogú tagjának érzem magam:

dolgozom, fizetem a jövedelemadót, az ingatlanadót, az egyházi adót, a járműadót, az útadót, a szennyezésadót, a vízadót, a tűzadót, a légadót, a földadót, gyermeket nevelek, készülök, hogy májusban ráverjem a pecsétem a szavazólapra, értelemszerűen lelkiismeretem szerint, olvasom az újságban, hogy Crin Antonescu egy zseni, egy másik újságban, hogy Crin Antonescu egy hülye, hogy az avokádó egészséges, de nem is, mert káros, hogy a kapitalizmus maga a mennyország, a fenét, a kapitalizmus maga a pokol… és esténként ágyba bújok a bankkártyámmal, megsimogatom, dédelgetem, nehogy véletlenül megsértődjön, amiért elhanyagolom és ne működjön, amikor kellene… aztán megnézzük az Egy ágyban az ellenséggel című izgalmas thrillert és álomra hajtjuk fejünk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdélyi parasztfelkelések: Nem minden magyar volt földesúr, és nem minden román volt jobbágy
Főtér

Erdélyi parasztfelkelések: Nem minden magyar volt földesúr, és nem minden román volt jobbágy

Ezúttal az elnyomott tömegekről és a hétköznapi hősökről értekeztek az MCC kolozsvári központjának történész meghívottjai.

Épülhet a méregdrága futballstadion: nincs óvás, bőven van rá közpénz
Krónika

Épülhet a méregdrága futballstadion: nincs óvás, bőven van rá közpénz

Elkezdődhet az ország második legdrágább és legnagyobb futballstadionjának építése Temesváron, miután nem érkezett óvás a versenykiírás győztesét kihirdető döntés ellen.

„Ahogy a tetőfedőben bízunk, úgy kellene bíznunk a biológusban is!”
Főtér

„Ahogy a tetőfedőben bízunk, úgy kellene bíznunk a biológusban is!”

A 26. Kolozsvári Biológus Napok panelbeszélgetésének előadói a tudománynak az igazságon túli világban való helyéről beszélgettek. Spoiler: nem rózsás a helyzet.

Elfogadta a kormány, ennek megfelelően alakul az üzemanyag ára Romániában
Székelyhon

Elfogadta a kormány, ennek megfelelően alakul az üzemanyag ára Romániában

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén az üzemanyagpiaci válsághelyzettel kapcsolatos sürgősségi rendeletet.

Trágyaszag keseríti meg egy erdélyi és egy partiumi város lakóinak életét
Krónika

Trágyaszag keseríti meg egy erdélyi és egy partiumi város lakóinak életét

Erős trágyaszag miatt panaszkodtak csütörtökön a Kolozsváron és Aradon (illetve a két megyeszékhely vonzáskörzetében) élő lakosok. Az orrfacsaró bűz nem először okoz kellemetlenséget mindkét városban.

Történelmi nap a benzinkutaknál
Székelyhon

Történelmi nap a benzinkutaknál

Nagyon hamar beigazolódtak azok az előrejelzések – egyesek szerint akkor még spekulációk –, amelyek 9–10 lej fölé vizionálták az üzemanyagok literenkénti árát.

// még több főtér.ro
Használati utasítás március 15-re
2026. március 12., csütörtök

Használati utasítás március 15-re

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

Használati utasítás március 15-re
2026. március 12., csütörtök

Használati utasítás március 15-re

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS