Meghalt a rockzene Próteusza, az örökké megújuló, határokat feszegető zseni, akit lehet szeretni, lehet utálni, de megkerülni nem, aki biszex volt (ajvé!), aki magából faragott folyamatosan alakváltó bálványt, aki ó, pszichedélia, ó glam, ó bum-bumm, aki Iggy Popot feltalálta, aki
">1997-ben drum and bass-t csinált, aki 40 éven keresztül rocktörténeti mérföldköveket rakosgatott le mindenféle erőlködés nélkül (és itt legalább 20 mérföldkő-nóta következik), aki nélkül nem nőtt volna fel vagy négy generáció, aki…
Aki ma hajnalban kapta magát, beült vadonatúj, lazarusi hangjegyekből készült űrhajójába – a többi ott csillog-zsizseg a rocktörténet kisbolygónyi múzeumában –, és elhagyta a Földet. Talán kicsit megáll a Holdon. Ismét. Az első angol, aki landol odafönt. Milyen
">űri furcsaság. Aztán továbbmegy.
">Mars, Plútó, Tejút, deep space. Major Tom, a
">Csillagember. Aki egyszer leesett a Földre. És most úgy döntött, elég volt.
Nem tudok hozzátenni semmit a kötelezőhöz. Inkább előszedek ezt-azt a fiókból. Például amikor először találkoztam a Bowie-zenével, valamikor a hetvenes évek legvégén.
">Andy Warhol, Silver Screen, szólt a furcsa, se szép, se fiatal hang a lerobbant kazóból. Lenyűgözött, bár fogalmam se volt, ki a franc ez a Dávid, az Endiről meg a szilvöszkrínről nem is beszélve.
Aztán kezembe került a Magyar Ifjúság akkoriban kéz és szigorúan őrzött határ alatt átjuttatott pár száma. És ott láttam a se-férfi-se-nőt, lángvörös hajjal, hadi színekre festve. Valami indián, nevettünk. Hogyne nevettünk volna, hiszen akkoriban szakadt farmer volt a trend itt vadkeleten, ziherheictűkkel, s ruhám foltos, ingem majdnem térdig ér. Tüntetően hátat fordítottunk neki, tinédzserségünk minden hormonális dühével.
Aztán a nyolcvanas évek vége fele megláttam egy érdekes albumot a kolozsvári ószeren. Egy félig kutya-félig ember hevert rajta.
">Diamond Dogs. Megvettem. Jugoszláv lemez volt, jól szólt, és megvoltak a szövegek is. A címadó dal meg a
">Rebel, Rebel azonnal padlóra vitt, ezért szótárat ragadtam, és fejtegetni kezdtem a szavakat. Ez volt az a pillanat, amikor Bowie-rajongó lettem. A szigorú zene, a burjánzó szöveg ma is ugyanazt a nehezen megfogalmazható érzést kelti bennem. Hogy Bowie-t hallgatva mindig futok valami után. Hogy valami megvan, és még sincs. Mindig egy lépéssel előttem jár. Akhilleusz és a teknős apóriája ez. Aztán most jól elillantál, hallod-e, Mr.
">Lazarus. Bár egyszer úgyis utolérlek.
1997-ben, a budapesti Szigeten aztán találkoztunk. Mármint én lent, sóbálványként, a színpad előtt, ő meg odafent, a színpadon. Már nem vörösen, nem androgün istenségként. Csak Bowie-ként. Kis zenekarral nagyon nagy
">zenét csinált. Az az este valamikor egy hét múlva ért véget. És mindvégig imaginárius nyelveken beszéltünk. Mint a
">Subterraneans-ban.
A legújabb (utolsó) Bowie-album dalait kis szomorúsággal hallgattam. Volt bennük valami végjáték-szerű. Persze ezt most könnyű mondani, hogy kiderültek a hétköznapi tények. De tessék csak meghallgatni őket. Tökéletes gömbtestek. De mégsem pontok. Megannyi űrkabin inkább. Szanaszét lehet velük szelni a galaxist. És reménykedni, hogy az ember egy szép nap
">újra leesik a Földre. Mondd, hogy oké, Major Tom. Oké?
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Egy 70–80 méteres szakadékból került elő annak a motorosnak a holtteste, akit csütörtökön megtámadott egy medve a Transzfogarasi úton, a Vidraru-tó közelében.
Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a havi bruttó 347 lejes étkezési támogatásban pedig csak a bruttó hatezer lejnél kisebb alapfizetésű közalkalmazottak fognak részesülni.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Szántai János
