Úgy tűnik, ez a fajta gondolkodásmód bejött szokásba az erdélyi végeken is. És innen – az említett logika szerint bár – már csak egy aprócska balettlépés a fasiszta, náci, AURista, sosokista és egyéb nyalánkságok.
A világ minden közepén vannak ikonikus helyek. Peruban ilyen a Machu Picchu, New Yorkban a Szabadság-szobor, Berlinben a Brandenburgi kapu, Budapesten a Halászbástya… Kolozsváron pedig a Farkas utca. Például. A Farkas utcáról szólnék, nem egyébért, de ahhoz van némi közöm: kolozsvári polgár vagyok, no és éppen ott lakom. Kolozsvár, Erdély ikonikus utcáját (és környékét) felújítják. Mindjárt, de tényleg mindjárt kész is lesz. Összeismerkedtem a munkálatokat vezető főmérnökkel, jókat beszélgetünk. Eddig négy célidőpontot adott meg: iskolakezdés, október eleje, november eleje és december 1. A végén már ő is nevetett a terv, az idea és a valóság közti árnyalatnyi különbségen. Nem tudok nem szimpatizálni ezzel az emberrel, annak ellenére, hogy nekem is rengeteg bosszúságot okoztak a munkálatok, pontosabban az elhúzódásuk. Elismerem, jó munkához idő kell (a rosszról most hadd ne beszéljek), adott esetben szebb, rendezettebb lesz a város történelmi központja.
Rendezett (korszerű) útburkolat, rendezett (korszerű) lámpatestek, rendezett (korszerű) szabadtéri ülőalkalmatosságok, rendezett (korszerű) kukák… hiba nincs. (Ha van, remélhetőleg korrigálják, például kicserélik a munka befejezése előtt máris összetört „rósejbniköveket”.) Na de hogy szebb lett-e, ez más kérdés. És fogas. Mert (hogy ne menjek nagyon vissza az európai kultúra és civilizáció kanyargós örvényén) Shakespeare óta tudjuk, hogy „szép a rút és rút a szép”. Vagyis: ami számodra szép, kedves polgártársam, számomra nem az. És fordítva. Ezért fogas a szépségi kérdés.
Gaal György irodalomtörténész, helytörténész, volt angol tanárom (akinek ezúton is köszönöm a hozzám, kölökhöz való jóságot, türelmet, amellyel a fejembe töltögette a háudujúdút meg Robert Burns verseit) írt egy cikket – most, hogy a Farkas utcai munkálatok tényleg, de tényleg a célegyenesbe értek –, amelyben elmondja az utcafelvarrással kapcsolatos gondolatait, érzéseit. Persze, ezeknek a gondolatoknak (az érzéseket most hagyom, szubjektivitásuk okán) azért van némi alapjuk, hiszen Gaal tanár úr, ha tetszik, a tenyerén hordja Kolozsvár történelmét. Például, leírja cikkében, hogy:
Tehát nem csak a szépség, a zöld iránti rajongás (vagy kortárs-kreatív kifejezéssel élve, gruppfetisizmus) vezette a korabeli tervezőket, amikor kisebb-nagyobb zöldövezetekkel szabdalták fel a széles kő-tereket. Az ellenérvet is érteni vélem:
Többek közt ezért tűntek el a Farkas utca gruppjai is. Hogy ehhez mit szólnak a természetvédők, a zöldrajongók, tudom, olvastam, de nem fűznék hozzá megjegyzést. Kolozsváron manapság havonta van egy fesztivál, értelemszerűen a városközpontban (pedig a negyedekben is jó lenne, de ez egy másik történet), a Fő tér és környéke pedig ideális helyszín. Nagyobb a kő-tér, szélesebben tudnak hömpölyögni a néptömegek, beleértve engem is, ha épp olyan fesztivál van, ami érdekel. Az más kérdés, hogy mindent, de tényleg mindent alá kell-e rendelni a pragmatizmus szent elvének, főleg egy olyan szimbolikus tér esetében, mint Kolozsvár történelmi központja. Gyakran hallom azt a Damoklész-érvet, hogy hát Nyugaton ezt ma így csinálják: tágas kő-terek, utcaszintre süllyesztett köztéri szobrok stb. Azzal is messzemenően egyetértek, hogy nekünk, keleti végieknek sok esetben hasznos, ha felzárkózunk a fejlett Nyugathoz. (Nem mondtam ezzel semmi újat, Bethlen Gábor fejedelem is ezt ismételgette a maga idejében, esetleg annyi különbséggel, hogy más Nyugatra gondolt, mint ma én.) Azzal a megjegyzéssel, hogy a józan eszünket (apropó, ez is egy nyugati találmány, a common sense) azért nem kellene bebetonozni a felzárkózás talapzatába. Ha, teszem azt, abszurd példaként, a fejlett Nyugat kitalálja, hogy az utcák fölöslegesek, mert hát mindenki otthon ül (dolgozik, szórakozik, szocializál, szexualizál, urizál, egzitál stb.) a legkülönbözőbb képernyők előtt, és drónok szállítják az ablakhoz a napi betevőt – nos, ezen abszurd (és remélhetőleg soha valósággá nem váló) esetben nem biztos, hogy oda is fel kell zárkóznunk nekünk, itt, a keleti végeken.
Ezzel annyiba is maradt volna a Gaal tanár úr cikke fölötti merengésem, ha meg nem jelenik a digitális köztéren egy Facebook-bejegyzés, Jakabffy Tamás újságíró, szerkesztő billentyűzetéből. (Lehet, hogy csupán véletlenről van szó, de a Gaal-cikk megjelenése után egy nappal. Ezt azért írom le, mert nincs rá konkrét hivatkozás a bejegyzésben.) Amivel akár egyet is tudnék érteni, ha nem keveredett volna bele három dolog.
Önmagukban ezekkel a dolgokkal szavakkal persze semmi baj nincs. Megvan a maguk többé-kevésbé széles jelentéshorizontja. A kontextuális beágyazással viszont van némi problémám. Tessék, itt az első:
Ebben a mondatban több dolgot nem értek. Először is a kolozsváriak zömét. Kikre gondol a szerző, amikor kolozsváriakat említ? Netán a teljes lakosságra? Jó sok időt eltölthetett akkor a lekérdezéssel. Vagy a magyar lakosságra? Arra kevesebb idő kell, ez tény. Bár kötve hiszem, hogy a szerző végigjárta volna a várost. Ha pedig nem járta végig, akkor ez egy légből (közösségi hálókról) kapott (fel)tételezés. Aztán ott van a másik zavart keltő kijelentés: több mint konzervatív. Azon túl, hogy maga a konzervatívság afféle nem tetsző fejcsóválást kiváltó jegyként tűnik fel (nem az), ott van előtte az a „több mint”. Mi az, ami több mint konzervatív? Ultra? Mega? Szélső? Az ember összerezzen, amikor ilyeneket olvas. Hiszen innen csak egy aprócska balettlépés van a fasisztáig, AUR-istáig, sosokistáig és egyéb nyalánkságokig, a mai villámgyors képzettársítások világában.
Nézzük a másodikat:
Tehát, nyersebbre fordítva: aki öreg, az hajlamos így gondolkodni. Ha összefűzöm a két (fel)tételezést, ez jön ki: aki öreg, az több mint konzervatív.
Azon túl, hogy van igazság az életkor és a megszokott(ság)hoz való ragaszkodás közt, a fenti kontextusban összeálló gondolat egyrészt sértő (hej, más esetben hogy ugranak egyesek a bullying, bashing jelenségre), másrészt így egyszerűen nem fogadható el igaznak, mivel az, hogy a kolozsváriak zöme öreg és így gondolkodik, azért alaposabb bizonyításra szorul.
És a harmadik:
Nem, nem dölyfös. Beszélhetnék itt ismét a common sense-ről, illetve arról, hogy a fejlett nyugati (és még távolabbi) újításokból a józan ész alapján mit gondolhatunk el átvételre érdemesnek és mit nem (ebbe az is beletartozik, hogy mennyire tudunk önállóan gondolkodni, adott esetben). De inkább erre a minősítésre fordítanám a figyelmet: ledölyfösözni valaki(k)nek a gondolatait azért, mert másfélék? (A gondolatok, nem feltétlenül a gondolók.)
A bejegyzés végén a szerző egy tollvonással kiiktatja saját gondolatköréből az esztétikumot. Mert hogy az igen szubjektív hivatkozás volna. Persze, hogy ki lehet iktatni (a nyugati civilizáció teljes esztétikai tudáskészletét is ki lehet dobni), csak hát ennek sincs sok köze a valósághoz. Mert hiába vezet sétát a legnagyobb építész a Farkas utcában (vagy bárhol), hiába magyaráz statikáról, kötőanyagokról, tehetetlenségi nyomatékról, az emberek zöme akkor is a szépséget fogja látni, a szépséggel fog hazamenni. Vagy a rútsággal. A Farkas utca (és környéke) jelenlegi állapotába helyezve a gondolatsort: igen, meg fogjuk szokni. Ahogy a kommunista diktatúra brutalizmusát is megszoktuk. Tehettünk mást? De attól még nem fogjuk szépnek tartani. És nem csak a dölyfös, ultrakonzervatív módon gondolkodó zöm. Van egy jó (vagy rossz) hírem: tizenévesekkel beszélgetve kiderült, hogy ott sincs vonalas uniszónó, ami a tetszést illeti. De talán csak dölyfös koravének, akiknek nem tetszik.
Ja, elő szokott fordulni a „Farkas utca-ügyben” egy másik érv is: a tervezők profik, tudják mit csinálnak, a kolozsváriak zöme pedig amatőr, tehát nem tudja, mit beszél. Ezzel az érvvel teljes mértékben egyetértek.
Vagy sebészhez megy, ha el kell távolítani a vakbelét, és nem építészhez. Na de ha az a sebész véletlenül a polgárban hagyja a szikét (előfordult már ilyesmi), akkor felelősségre szokták vonni (jó esetben). A Farkas utcával kapcsolatban nagyon, de nagyon sokan (amatőrök) jelezték már, hogy a burkolat „rósejbnikövei” összetörtek (egyszer séta közben több száz törött követ számláltam a Szabók bástyájától a BBTE központi épületéig). Értem én, hogy az elgondolás jó volt. Értem azt is, hogy az építész érti a dolgát. Na de mi lesz a kövekkel? És a felelősséggel? Egy másik érdekesség: az utca református kollégium előtti részén több olyan terület van, amely jól ledöngölt földdel burkoltatott. Biztos ez is jó elgondolás. Ám az utóbbi idők esőiben bizony sáros lett a lábbelim. Lehet, hogy ezzel a fogással a régmúltat akarták felidézni a tervezők, amikor olyan, hogy kő a határban volt csak,és zimankó idején biza dagasztani kellett a sarat.
Summa summarum: a Farkas utca – akárcsak a világ bármely közepén található ikonikus helyek – mindig is ügy volt, ma is az, és a jövőben is az lesz. Véleményt cserélni, vitázni róla jog is, bizonyos értelemben pedig kötelesség is, ha már itt élünk. Letöbbmintkonzervatívozni, leöregezni másokat, ledölyfösözni egymás véleményét, gondolatait, érzéseit viszont… ismétlem, nem elegáns.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Egy 70–80 méteres szakadékból került elő annak a motorosnak a holtteste, akit csütörtökön megtámadott egy medve a Transzfogarasi úton, a Vidraru-tó közelében.
Medve végzett egy olasz turistával a Transzfogarasi út Argeș megyei szakaszán – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.