Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Nincs sport csalás nélkül. Már az ókori olimpiák sem voltak mentesek tiltott ügyeskedésektől, annak ellenére, hogy a játékok vallási ünnepnek számítottak, és a sportolók esküvel fogadták meg Zeusz előtt a tiszta játékot. A hatalmas dicsőség, a politikai előnyök és az anyagi jutalmak sokakat megvesztegetésre csábítottak.

A modern versenysport megszületése emelte a tétet, számos kreatív módszerrel csaltak az idők folyamán. Mára pedig a doppingtechnológia odáig fejlődött, hogy a sportágak tisztaságát ellenőrző szervezetek utcahossznyi lemaradásban vannak a tiltott teljesítményfokozó szerek nyomon követésében és azonosításában.

A szabályok agyafúrt megkerülése alól az elmesportok sem kivételek – az alábbi történet a sakktörténelem egyik legarcátlanabb húzásáról szól. Bár leleményességben nem vetekedhet Kempelen Farkas 1769-es sakkozó gépének zseniális blöffjével, az a tény, hogy egy hazai szélhámos éveken át vezette orránál fogva a nemzetközi sakkvilágot, önmagában is tanulságos, ízig-vérig romániai históriává teszi.

2001 nyarán egy férfi ül le a sakkasztalhoz a szlovéniai Portorož partján megrendezett nagy presztízsű XIV. Milan Vidmar-emlékversenyen. A 2635 Élő-ponttal rendelkező Alexandru Crișant a világ ötven legjobb játékosa között jegyzi a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) hivatalos ranglistája.

A szupertorna tekintélyes mezőnyt vonultatott fel, hisz olyan nemzetközi klasszisok néztek farkasszemet egymással, mint Borisz Gelfand, Alekszandr Beljavszkij, vagy Andrej Volokitin és Bartłomiej Macieja. Crișan papíron a mezőny harmadik legmagasabban rangsorolt játékosaként érkezett a tengerparti üdülővárosba. A sakk-közvélemény és a játékosok is lélegzet-visszafojtva várták a rajtot. Nemcsak a tét miatt, hanem azért is, mert a nemzetközi sakkelit szinte soha nem látta játszani a román nagymestert.

Alexandru Crișan 1962. július 31-én született Szilágysomlyón. A román sakkéletben évtizedeken át csupán egyike volt a tehetségesnek tartott, ám nemzetközi szinten láthatatlan klubjátékosoknak. Első dokumentált versenypartiját 1984-ben játszotta Bukarestben az akkor tizennyolc éves, később nemzetközi nagymesteri címig jutó görög Efstratios Grivas ellen. Már ekkor 2310-es értékszám volt a román játékos neve mögött.

Helyi versenyeken magabiztosan játszott, de hiányzott belőle az a stratégiai mélység, amely a nemzeti válogatott közelébe emelhette volna. Öt évvel később, 1989-ben szerencsét próbált a hollandiai nyílt bajnokságon. A komoly nemzetközi mezőnyben – ahol nagymesterek és ígéretes ifjú titánok, köztük a fiatal Loek van Wely küzdöttek – kiütköztek a technikai korlátai. Kilenc mérkőzéséből mindössze kettőt tudott megnyerni, két döntetlen mellett, így 3 ponttal, a mezőny hátsó felében zárt. Tisztes helytállásnak talán mondható, de semmiképp sem kiemelkedő eredmény.

A kommunista diktatúra összeomlása után, 1990. január 1-jén Crișan hivatalos FIDE-értékszáma 2235 pont volt. Ez akkor tisztes mesterjelölti szintnek felelt meg, amely fényévekre volt a nagymesteri normáktól, hősünk pedig 27 évesen már túl korosnak számított ahhoz, hogy felzárkózzon a világelithez. Ezután leginkább a helyi versenynaptárakban bukkant fel néhányszor a neve, majd egy bámulatos szárnyalás kezdődött.

A privatizációnak becézett vadkapitalizmus beköszöntével Crișan figyelme a gazdasági élet felé fordult. Kiemelkedő kapcsolatépítési képességét és rámenősségét kamatoztatva hatalmas ipari és ingatlanvagyont épített fel, amelynek ékköve a bányagépeket gyártó UREX Rovinari vállalat lett. Vagyonkezelője, az Alexander Group fénykorában huszonnyolc vállalkozást tömörített, éves forgalma pedig megközelítette a 90 millió dollárt. Ezzel a háttérrel a háta mögött Crișan elhatározta, hogy a pénz erejével azt a rangot is megvásárolja magának, amelyet a tehetsége nem adott meg számára – a legszűkebb sakkelitbe tartva sakknagymester lesz.

Villámrajt

Míg a sportágban a fokozatok megszerzése évek szívós küzdelmével, nyilvános körversenyeken való kiváló szerepléssel, rendkívül erős ellenfelek sorozatos legyőzésével jár, Crișan nem lólépésben, hanem királynői tempóban száguldott a ranglétrán.

A sakkcímek megszerzésének rendszere addig alapvetően bizalmi elven is működött. A nemzeti szövetségek igazolják a FIDE felé, hogy a játékos elismert versenyeken, ellenőrizhető eredményekkel teljesítette a szükséges normákat, a FIDE pedig ezt hitelesíti. Crișan pedig pontosan ebbe a résbe fészkelte bele magát.

A FIDE 1991-ben odaítélte számára a nemzetközi mesteri címet, majd 1993-ban hivatalosan is megkapta a nemzetközi nagymesteri titulust. 1998 januárjára az értékszáma elérte az elképesztő 2635-ös határt. Ez a mutató akkoriban a világranglista 33. helyére repítette volna – egy olyan korszakban, amikor a pontszámok még nem inflálódtak el, és 2635 Élő-pontjával a világ legszűkebb elitjének a hátát is jól látta.

Az 1998-as év eleji ranglistát az orosz Garri Kaszparov (2825) vezette, akit a honfitársa, Vlagyimir Kramnyik (2790) követett, a dobogó harmadik fokán pedig az indiai Viswanathan Anand (2770) állt. A negyedik helyen holtverseny alakult ki a bolgár Veszelin Topalov (2740) és az ukrán Vaszilij Ivancsuk (2740) között. A hatodik pozícióban az orosz Anatolij Karpov (2735) tanyázott, akit az amerikai Gata Kamskij (2720) és a spanyol színekben játszó, lett születésű Alekszej Shirov (2710) követett. Az első tíz mezőnyét holtversenyes pozíció zárta: a kilencedik helyen azonos pontszámmal az orosz Peter Szvidler (2690) és a szlovén Alekszandr Beljavszkij (2690) osztozott.

A történteket a neves lengyel nagymester, Michał Krasenkow foglalta össze a legpontosabban a New in Chess magazinban:

a világranglistán időnként felbukkannak ismeretlen nevek, de Alexandru Crișan mutatványa volt közülük a legképtelenebb. Krasenkow arra hívta fel a figyelmet, hogy a modern informatikai adatbázisokban szinte egyetlen elérhető Crișan-partit sem találni 1989 óta. A román sakkozó nem vett részt az országos bajnokság döntőiben, nem ült asztalhoz a román válogatottban a sakkolimpiákon, és nem játszott mérkőzést az ország tíz legerősebb nagymestere ellen sem.

Adott tehát egy 2635 pontos új sztár, akinek 1989 óta gyakorlatilag nem találni egyetlen adatbázisban rögzített partiját sem, miközben a legfrissebb eredményei szerint szinte hibátlanul nyert olyan romániai versenyeken, amelyekről korábban senki nem hallott. Hiába az intő jelek, az egyre több helyről érkező szakmai kifogások, Alexandru Crișan továbbra is sakknagymesternek mondhatta magát.

Kiderült, hogy Crișan saját maga szervezett zárt, félreeső tornákat Romániában, amelyeken szinte kizárólag a gyárában, az UREX Rovinarinál dolgozó munkások, illetve rossz anyagi helyzetben lévő, alacsony értékszámú sakkozók vettek részt. Az ellenfeleket hamar leigazolták a román sakkszövetségnél, és ugyanilyen gyorsan szereztek nekik szerény minősítéseket. Ezt követően Crișan sorra nyerte a beosztottjai elleni versenyeket a gyártermek magányában. Az egyik legendás történet szerint a munkások egyik napról a másikra fedezték fel maguknak a sakkot, szereztek értékszámot, majd a szezon végén, a főnökük ellen játszva, szépen sorban kikaptak.

1996 decembere és 1997 februárja között lezajlott meccseinél a jegyzőkönyvekben feltüntetett hivatalos versenybíró azt nyilatkozta a FIDE-nek, hogy életében nem bíráskodott az említett meccseken, és a dokumentumokon szereplő aláírásai durva hamisítványok. Végül 1997-ben rendezték a később hírhedtté vált Szfinx-kupát, amelynek eredményeiről a mai napig egyetlen nyilvános feljegyzés sem létezik, ennek ellenére 105 pontos értékszám-növekedést hozott Crișannak.

A gyanú nem is külföldről indult. A Román Sakkszövetség akkori vezetése maga jelezte a FIDE-nek, hogy szabálytalanságokat talált néhány verseny jelentésében. Krasenkow nyilvános megjegyzése a New in Chessben tovább növelte a nyomást. A FIDE első reakciója azonban meglepően szelíd volt, és mindössze a Szfinx-trófeához köthető 105 pontot vonta le. Az ügy itt, csendben akár el is halhatott volna.

Csakhogy Romániában időközben lecserélték szövetség vezetését, és az új adminisztráció már 1998-tól nyíltan Crișan mellé állt a FIDE-vel folytatott értékszámvitában. A szövetség háta mögött ekkor már a nagy befolyással és jelentős anyagi tőkével álló üzletember állt. A botrány négy éven át forrt a FIDE kulisszái mögött. 2001-re a sakkszövetség már egy 78 oldalas vizsgálati dossziét halmozott fel az ügyben.

Mivel Crișan és a román szövetség akkori vezetése határozottan tagadott minden visszaélést, a FIDE vezetése szokatlan próbatétel elé állította a milliárdost. Hivatalosan jóváhagyják a vitatott 2635-ös értékszámot, amennyiben hajlandó leülni játszani három olyan nemzetközi tornán, amelyet a FIDE jelöl ki számára, és az Élő-pontjait táblánál is bizonyítja.

Az első vizsgaállomás a már említett nagy presztízsű XIV. Milan Vidmar-emlékverseny volt 2001 júliusában. Crișan papíron a mezőny harmadik legmagasabban rangsorolt játékosaként érkezett az üdülővárosba, ahol beteljesedett a végzete. Kilenc partiból egy döntetlent ért el nyolc vereség mellett, így a mezőny utolsó helyén zárt.

A FIDE-bizottságot nem is elsősorban a vereségek száma döbbentette meg – egy nagymesternek is lehet rossz tornája –, hanem az, ahogyan Crișan játszott. A szlovén Georg Mohr elleni játszmában Crișan olyan alapvető végjátékbeli szarvashibát vétett, amelyet még az erősebb amatőrök is könnyedén elkerülnek, elmulasztotta a király és a bástya elemi pozicionálását, amely biztos döntetlent jelentett volna, mégis kikapott.

A nemzetközi szövetség Zurab Azmaiparasvili nagymestert kérte fel a szlovéniai játszmák szakmai elemzésére. Azmaiparasvili szakvéleménye lesújtó volt. Egyértelműen kijelentette, hogy Crișan nem juthatott el legitim úton a 2600 Élő-pont feletti szintre. A tornát figyelemmel kísérő spanyol lap, az El País 2001. július 11-én egy egész oldalas leleplező riportban mutatta be a csalássorozatot. A cikk a „Crisan, el estafador de los Cárpatos” címmel jelent meg. A Kárpátok szélhámosa ragadványnév azonnal átlépte az országhatárokat, és a korabeli román sajtó rögtön magáévá tette.

A bizottság szeptemberi jelentése egyértelmű volt: Crișan az Élő-pontjait és az eredményeit tisztességtelen módon, sportszerűtlen eszközökkel szerezte, ezért azt javasolták, hogy – a Portorožban elért valós eredmény kivételével – töröljék az értékszámát, vonják vissza a nagymesteri és a nemzetközi mesteri címét, az ügyet pedig utalják a FIDE etikai bizottsága elé.

Alexandru Crișan nem akkor jött le a falvédőről, tőkéje és politikai kapcsolatrendszere révén kemény ellentámadásba lendült. Alig néhány héttel a szlovéniai fiaskó után, 2001. augusztus 24-én a román ifjúsági és sportminiszter, Georgiu Gingăraș egyetlen rendelettel feloszlatta a Román Sakkszövetség hivatalos elnökségét, és – dobpergés – Alexandru Crișant nevezte ki a szövetség elnökévé.

A leszerepelt nagymester kíméletlen bosszúhadjáratba kezdett. Egy héten belül felfüggesztette tisztségéből a román sakkélet hat legelismertebb tekintélyét, köztük Elisabeta Polihroniade nagymestert és Sergiu Grunberget, akik korábban hivatalosan jelezték a FIDE felé a visszaéléseit. Hatalmával visszaélve Crișan több milliárd lejes rágalmazási pereket zúdított rájuk a román bíróságokon, amelyekkel hosszú évekre anyagi terhekre és jogi védekezésre kényszerítette ellenfeleit.

Hatalmának bebetonozására a 2001. december 16-i tisztújító közgyűlésen került sor, amelyet a Crișan cégbirodalmához tartozó brassói Carpatex kantinjában rendeztek meg. Az eseményről kitiltották a barátságtalan sajtót, a bejáratnál Crișan biztonsági emberei ellenőrizték a belépést. A voksoláson az üzletember 70 szavazatot szerzett a 16 ellenében, a szavazóbázis valódi hátterét azonban a sajtó gyorsan felgöngyölítette.

A Crișant támogató klubok mintegy fele alig egy hónappal a szavazás előtt létrehozott fantomegyesület volt: tizenöt klub székhelyeként a gépipari UREX Rovinari telephelyét adták meg, míg további húsz klub három bukaresti magánapartman címére volt bejegyezve. Innen ered a lakásklubok elnevezés, amely azóta is a botrány szinonimájává vált a román sportsajtóban. 2003-ban, amikor a FIDE vezetése éppen Bukarestben ülésezett, Crișant még mindig hivatalosan a Román Sakkszövetség elnökeként tartották számon.

pedig éppen neki állt volna érdekében minél előbb bebizonyítani, hogy Portorož csak baleset volt. Ehelyett egy hónappal később feltűnt két jóval kisebb rangú versenyen, és ott hirtelen nyerni kezdett. A széteső Jugoszlávia határvidékére, a Kladovóban és Tekijában rendezett kis létszámú magánversenyeken a gazdasági válság sújtotta jugoszláv veterán mesterekkel – többek között Dušan Rajkovićcsal és Branimir Maksimovićcsal – ült asztalhoz olyan körmérkőzéseken, amelyek utólagos elméleti elemzése nyilvánvaló megbeszélt eredményekre, kirívó taktikai hibákra és tíz-tizenöt lépéses döntetlenekre mutatott rá.

Amikor a FIDE minősítő bizottsága ezt látva elrendelte volna nagymesteri fokozatának azonnali megvonását, Crișan romániai politikai kapcsolatai közvetlenül Kirsan Iljumzsinov FIDE-elnöknél jártak közben, így a szankciót befagyasztották, az értékszámát pedig csupán 2600 pont alá lőtték be, hogy csendben kikerüljön a világ legjobb száz játékosa közül.

Miközben a sakkvilágban évekig húzódott a sztori hivatalos lezárása, Alexandru Crișan hazugságokon és csalásokon alapuló világa az élet egy más területen is válságba sodródott. A sportdiplomáciai védettség nem nyújtott örök menedéket a törvényszék elől. Crișan túlterjeszkedett cégbirodalma a kétezres évek közepére megroppant, a hatóságok pedig sorozatos nyomozásokat indítottak ellene.

2004 szeptemberében előzetes letartóztatásba helyezték, majd bíróság elé állították fedezetlen csekkek kibocsátása miatt, amelyekkel több mint hatmilliárd régi lejes kárt okozott partnereinek. Egy évvel később, 2005-ben a DNA befolyással való üzérkedés és vesztegetés bűntette miatt indított ellene újabb eljárást, miután kiderült, hogy 80 000 eurót kért – és 50 000 eurót át is vett – egy vállalkozótól azt ígérve, hogy bírói kapcsolatai révén elintézi a Brassó megyei betleni szemétlerakó koncessziós pályázatának törlését és újra-kiírását.

A gazdasági és korrupciós bűncselekmények miatt indított per hosszú éveken át húzódott, ám végül a bíróság 2011-ben kimondta a jogerős ítéletet – Alexandru Crișant négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Ezzel párhuzamosan a FIDE hosszas bürokratikus késlekedése is véget ért. A nemzetközi sakkszövetség ugyan már 2001-ben elmarasztalta etikailag, a hivatalos nyilvántartásokból csak tizennégy év elteltével, 2015 augusztusában törölték véglegesen az összes címét. A sportági adatbázisokban ekkor visszamenőleges hatállyal visszavonták nagymesteri és nemzetközi mesteri fokozatát, hivatalos értékszámát pedig 2132 pontra csökkentették. A FIDE mai hivatalos oldalán Alexandru Crișan neve mellett egyszerűen ez áll a cím rovatában: none, azaz semmi.

Az ügy különlegességét jól mutatja, hogy 2025-ben, amikor a FIDE egy másik játékostól, Kirill Sevcsenkótól vonta meg a nagymesteri címét csalás miatt, a Chess.com a híréhez Alexandru Crișant hozta fel viszonyítási pontként. Ő ugyanis a sakktörténelem azon nagyon kevés játékosának egyike, akitől valaha is hivatalosan elvették már megszerzett nagymesteri címét.

Mindössze négy olyan sakkozó ismert a sportág történetében – Kirill Sevcsenko, Gaioz Nigalidze és Igors Rausis társaságában –, akitől a FIDE bizonyított sportszerűtlenség miatt utólag visszavonta a nagymesteri rangot.

A sorozatos bukások és a börtönbüntetése letöltése után Alexandru Crișan, a román és a nemzetközi sakktörténet egyik leghírhedtebb csalási botrányának főszereplője 2017-2018-ban tűnik fel újra a sajtóban, amikor a Hidromecanica és egyéb gyárak privatizációjához kapcsolódó adósságai miatt cikkeztek róla. Azokban az időkben a brassói önkormányzat legnagyobb adósai között tartották számon több mint 6,6 millió eurós tartozással.

Az a Zurab Azmaiparasvili, aki 2001-ben határozottan kimondta, hogy Crișan értékpontjai szabálytalan módon születtek, később maga is hasonló vádak kereszttüzébe került. Az 1995-ös sztrumicai versenyét, ahol tizennyolc fordulón át jóval gyengébb ellenfelekkel játszott, a sakkvilág jó része máig nem tekinti tisztának.

2003-ban Jevgenyij Szvesnyikov nagymester nyíltan jelezte, hogy a FIDE akkori elnöke, Kirszan Iljumzsinov körül olyan emberek gyűltek össze – név szerint Crișant és Azmaiparashvilit is megemlítve –, akik egész tornákat vásároltak meg, és ezt maguk sem igazán tagadták.

A Kárpátok szélhámosának esete alapjaiban rázta meg a nemzetközi Élő-pontrendszerbe vetett hitet. Öröm az ürömben, hogy Crișan leleplezése strukturális reformokat kényszerített ki a FIDE működésében is. A szövetség drasztikusan megszigorította a tornák regisztrációját, kötelezővé tette a partik lépésről lépésre történő nyilvános beküldését és a bírói felügyelet digitális ellenőrzését, így ma már sokkal nehezebb dolga lenne az egyszeri sakkszerető gyártulajdonosnak.

Igaz, Romániában a lehetetlen mindig is a legkisebb akadályt jelenti.