// 2026. április 28., kedd // Valéria

A diákokkal flörtölő, tanárok ellen uszító Cumpănașu az oktatási tárca alkalmazottainak tart képzéseket

// HIRDETÉS

Most mondja azt valaki, hogy Románia nem a végtelen lehetőségek országa.

Már akkor is nagyot néztünk, amikor az év elején kiderült, a tanfelügyelőségek mindenféle agyament ezoterikus képzésekre küldik a pedagógusokat, na de itt egy újabb remek hír arról, hol Románia tényleg a végtelen lehetőségek országa. Na most képzeljék el, hogy az oktatási minisztérium szerződést kötött Alexandru Cumpănașunak az egyik egyesületével, amely – most kell fogózni –

korrupcióellenességről, etikáról és integritásról szóló képzéseket tart majd a minisztérium alkalmazottainak.

A Demokrácia Gyakorlatba ültetéséért Egyesületet a romániai közélet egyik legtenyérbemászóbb figurája vezeti, az a Cumpănașu, aki ellen bűnvádi eljárás indult, miután a diákok körében népszerű TikTokon

minden megnyilvánulásával az oktatási rendszer, az iskolák és a tanárok ellen uszítja a követőit.

Az oktatási minisztériumot ezek szerint az sem érdekelte, hogy ugyanerről a szélhámosról időközben az is kiderült, hogy imád kiskorú diáklányokkal flörtölgetni az említett platformon, ráadásul az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is megvádolta azzal, hogy európai pénzekkel bűvészkedett.

Ez a makulátlan úriember és az egyesülete az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő rendőrakadémiával közösen bonyolítaná le ezt a projektet, amiért

az oktatási minisztériumtól 4,8 millió lejt zsebelne be. Erről az Edupedu.ro portál rántotta le a leplet,

és persze meg is kérdezték Sorin Cîmpeanu minisztertől, mit szól ehhez a hajmeresztő együttműködéshez. A szokás szerint össze-vissza nyilatkozó tárcavezetője előkapta a tökéletes választ: felállítanak egy bizottságot, amely majd megvizsgálja, érdemes-e együttműködni ezzel a mindenhez is értő partnerrel.

Mondjuk az is bájos volt, amikor tavaly májusban kiderült Alexandru Cumpănașuról, hogy szerepel a pénzügyi kormánytanácsosok listáján, mint az európai pénzekből végrehajtandó programok nagy szakértője. Valamit nagyon tud ez a csodálatos ember.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

„Nem lehet, hogy ne történjen semmi”: egy város hiányérzetéből születik meg Nagykároly új fesztiválja
Krónika

„Nem lehet, hogy ne történjen semmi”: egy város hiányérzetéből születik meg Nagykároly új fesztiválja

Van egy pont, amikor egy város életében a hiány már nemcsak észrevehető, hanem egyre inkább zavaróvá válik.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro