Nyugodtan telik a délután a Cotroceni-palotában. Iohannis elnök az irodájában egy földgömböt forgat. Azon töpreng, hol lehetne még erősíteni Románia kétoldalú kapcsolatait a nagyvilágban. Lehetőleg egy olyan helyen természetesen, ahol homokos tengerpart, vagy valami híres turisztikai látványosság is van. És persze nem esik messze egy olyan reptértől, ami luxus magángépeket is fogad.

Iohannis elnök arra gondol, hogy mégsem mehet ugyanazzal a géppel erősíteni a kétoldalú kapcsolatokat, amivel a román vendégmunkások is járnak, hiszen ők felismernék. És az milyen kínos lenne. Még azt gondolnák, ő is feketemunkát vállal titokban.

Na nem, arról szó sem lehet!

Majd az elnöki hivatal bérel neki egy szépen berendezett luxusgépecskét. Na nem túl nagyot, épp csak neki és Carmennek legyen kényelmes, és annak a pár munkatársnak, akit nem hagyhat otthon. Például az ember, aki az esernyőt tartja nekik, ha valami trópusi helyen kell kapcsolatokat erősíteni.

Egy elnök mégsem tarthatja saját maga az esernyőjét, mi lenne úgy az ország imázsával?

Iohannis elnök most arra gondol, milyen jó lenne, ha korlátlan ideig bérelhetne neki az elnöki hivatal egy ilyen luxusgépet. Mondjuk azt, amelyikkel legutóbb Afrikában furikázott. Szép nagy bőrfotelek… valamilyen kihalófélben lévő állat bőréből (hogy melyik állatról van szó, hirtelen nem jut eszébe, de majd megnézi az ENSZ vonatkozó listáján a G vagy H betűnél – úgy emlékszik G vagy H betűs állat volt).

Milyen puha, selymes volt az a bőr, gondolja Iohannis elnök. Igazán luxusgépek foteleire teremtette az Isten (Gott). Őt magát is luxusgépek foteleire teremtette az Isten (Gott), gondolja fanyar mosolyra húzva a száját Iohannis elnök. No persze nem úgy, mint azt a G vagy H betűs, kihalófélben lévő állatot, gondolja még fanyarabb mosolyra húzva a száját Iohannis elnök.

Nem, mi nem halunk ki, amíg létezik a nép, akinek a kétoldali kapcsolatait erősíteni kell!

Na most kétoldali vagy kétoldalú az a kapcsolat – az egyik orvosi, a másik politikai értelemben jelent rosszat, gondolja Iohannis elnök, és már körbeér a fején a fanyar mosoly.

Hát igen, azok a jól kigondolt kis luxusgépek, azokkal a pöpec bőrfotelekkel… no meg a luxus minibár, drágakövekkel kirakott kis luxuskilinccsel. Az ember valahányszor kinyitja azt a kis luxusajtócskát – hogy elővegye a luxusüvegben a luxussnapszot – hirtelen megérzi a tenyerében a luxus borzongató hűvösét, amit azok a kövek sugároznak. Egy rubin, egy smaragd, körben visszafogottan néhány gyémánt – hiszen a luxust sem szabad túlzásba vinni. Csak ízléssel!

Az átlagember nem érintkezhet ezzel a borzongató hűvössel, nem.

Erre az ő, a Iohannis elnök lapáttenyerét teremtette az Isten (Gott): hogy azon keresztül érezze meg az egész román nép azt a borzongató hűvöset.
Csak ne reszketne tőle annyira az az egész román nép, gondolja Iohannis elnök, aki nagyot sóhajt most.

Eszébe jut, mennyi alattomos kérdés, mennyi rosszindulatú megjegyzés kíséri azt a borzongató hűvöset a tenyerében. Meg azt a puha, selymes bőrt az elnöki feneke alatt. Azok a rohadék kis spiclik, azok az újságírócskák, gondolja Iohannis elnök.

Na majd korlátozom én a kérdésekhez való jogukat!

Hány kérdést is tehet most fel egy újságíró a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatókon? Egyet? Az sok, az túl sok, gondolja Iohannis elnök.

De még be sem fejezi, máris kopogtatnak az ajtón. A titkárnője jön be rajta azzal, hogy az újságírók még mindig az afrikai útjának költségeit firtatják. Iohannis elnök összeszorítja a kezét (benne azzal a borzongató hűvösséggel), és nagyot sóhajt.

Mein Gott, hát mit vétettem én, szakad ki Iohannis elnökből, de a titkárnője csak áll és vár. Valami választ kell adni nekik, mondja Iohannis elnöknek.

Mondja nekik… mondja nekik, hogy ez államtitok. Mondja nekik… van is valami törvény erről… ez az: mondja nekik, hogy

ezek az adatok minősített információnak számítanak, és nem tartoznak a nyilvánosságra.

Minősített információnak? (elfojtott titkárnői kuncogás)

Minősített információnak. (elfojtott államelnöki kuncogás)

A titkárnő bólint, kimegy. Iohannis elnök visszalép a földgömbhöz, és lassan forgatni kezdi.

Mennyi munka vár még, gondolja Iohannis elnök. Mennyi kétoldali kapcsolatot kell még kétoldalúan megerősíteni.

De sietni kell, hiszen már nincs sok hátra a mandátumomból,

hasít bele a felismerés Iohannis elnökbe. Mein Gott, legalább azt a luxusgépet megtarthatnám, sóhajt az elnök, és arra az ezüst, vaddisznó alakú kaviáradagolóra gondol, aminek csak meg kell nyomni az agyarát, és az az ezüst vaddisznó máris kitol az ezüst nyelvecskéjén egy kis kaviáros falatocskát visszafogottan, ízléssel.

Az egész nép nevében eszem azokat a falatocskákat, sóhajt Iohannis elnök, és gondterhelten belemerül a földgömb tanulmányozásába. Mennyi munka vér még! De sietni kell. Mennyi munka vár, de sietni kell…