Pacher Tibor: „Az űrkutatás nem úri huncutság, nekünk, magyaroknak sem” (INTERJÚ)

A Puli Space nemrég elnyerte a NASA egyik versenyének fődíját miniatűr holdi „vízszaglászójáért”. A magyar űrtechnológiai cég a magyarság kollektív emlékezetét vinné el a Holdra egy időkapszulában.

Hirdetés

Öt évvel ezelőtt, a tusványosi szabadegyetemen betévedtem egy különös előadásra: a Puli Space Technologies nevű magyar űrtechnológiai cég alapítója, Pacher Tibor és munkatársa, Szűcs László mutatták be az érdeklődőknek frissen kifejlesztett holdjárójukat, amellyel a Google Lunar XPRIZE versenyében vettek részt.

A Puli végül – egyelőre – nem ment a Holdra, de a cég folytatta a munkát: nemrég arról értesülhettünk, hogy elnyerték a NASA miniatűr műszerekre kiírt versenyének fődíját – egy ún. vízszaglászóval. Emellett egy másik projekten is dolgoznak: egy olyan, Téridő plakettnek nevezett időkapszulát juttatnának el égi kísérőnkre, amely híven reprezentálja a magyar kollektív emlékezetet. Ennek első eleme az Aranycsapat története, amelyre közösségi finanszírozási kampányt építettek.

Pacher Tiborral, a Puli vezetőjével sok mindenről beszélgettünk, hogy eljussunk az alapkérdésig: mit keresünk mi, magyarok a Holdon? Mint kiderül: többet, mint gondolnánk.

 

Ha néhány ezer év múlva megjelenik egy idegen civilizáció a Holdon, és megtalálja azt a bizonyos Téridő plakettet, az időkapszulát, mit tudhat meg rólunk, magyarokról?

Azt szeretnénk, hogy egy nagyon tarka szöveggyűjtemény, egy valóban színes szőnyeg keletkezzen, arról, hogy most, 2020-21-ben hogyan látjuk a világot, mire szeretnénk emlékezni mi, magyarok. Lesznek ezen a plaketten megemlékezések, ún. holdjegyzetek híres magyar sportolókról, művészekről, tudósokról. Azt gondoltuk, hogy ennek az „első fecskéje” lehet az Aranycsapat története – bár kaptunk érte hideget-meleget –, hiszen, ha más nem is, de a londoni 6:3 a közös nemzeti emlékezetünk részévé vált.

Nekem is van egy személyes élményem Puskással kapcsolatban. Három évvel ezelőtt Marokkóban, a híres marrákesi Jemaa El-Fnaa piacon egy zöldségárus, alkudozás közben, megkérdezte az egyik kollégától, hogy a vendég (azaz én) honnan jött, és mikor megtudta, hogy Magyarországról, „Puszkasz, Puszkasz!” felkiáltással reagált.

Az Aranycsapat mellett szeretnénk más sportolókat, tudósokat, művészeket, írókat is megörökíteni, vannak is már elképzeléseink – akár közösségi finanszírozással, mint az Aranycsapat esetében, mert ennek azért költségei is vannak. A lehetőség cégek számára is nyitott, ha úgy tetszik, megvásárolhatják a holdjegyzetet – nyilván van ennek a projektnek egy marketingvonzata is. Az első ügyfelünk az IDC Magyarország, ez egy adatelemző és piacelemző cég. Sőt magánemberek is üzenhetnek a jövőnek, állíthatnak személyes vagy családi emléket.

 

Ez azt jelenti, hogy ha én szeretnék valamilyen jelet hagyni, mondjuk elküldeni a kedvenc versemet a Holdra, ezt a lehetőséget megvásárolhatom?

Így van. Honlapunkon megtekinthetőek a játékszabályok, és egy online űrlap kitöltésével megrendelhető a holdjegyzet. Annyit hozzátennék, hogy van egy viszonylagos határidő: a Peregrine nevű amerikai űrhajó a tervek szerint jövő év második felében indulna a Holdra. Most beszéltem erről az amerikai kollégákkal, akikkel 2014 óta nagyon jó munkaviszonyban állunk, és ha lenne pénzünk, még a holdjárónkat – amit öt éve Tusványoson bemutattunk – is elvinnék. Jelen állás szerint jövő márciusban kell szállítanunk a végleges táblát, hogy időben integrálhassák az űrhajóra, elvégezhessék a végső teszteket – tehát márciusig nyitott a pálya.

 

Hogyan kell elképzelni ezt az időkapszulát?

A történet úgy kezdődött, hogy 2016-ban megismerkedtem egy Martin Kuntze nevű osztrák keramikussal, aki egy nagyon izgalmas időkapszula-projekten dolgozik, Memory of Mankind (Az emberiség emlékezete) névvel. Nagyon sok információ keletkezik elektronikus formában, de ezek nagy része eltűnik egy-két éven belül, köztük rengeteg érték is a sok szemét mellett. Martint az foglalkoztatja, hogyan tudnánk ezeket az értékeket megőrizni, hátrahagyni – elsősorban itt, a Földön. Hogy ha tízezer év múlva egy régész – bármilyen formájú is legyen – megtalálja ezeket, alkothasson egy viszonylag pontos képet a civilizációnk jelenlegi állapotáról. És kitalálta, hogy készítsünk olyan időtálló kerámiatáblákat, amelyek valóban megőrzik ezeket az információkat, már ha nem következik be valamilyen baleset, vagy valaki szét nem veri kalapáccsal.

A londoni 6:3 előtt a két csapat kivonul a pályára, az Aranycsapat élén Puskás (fotó: AFP/Zoltan Thaly Jr.)

Az osztrák kollégák kétfajta technológiát is kifejlesztettek: az egyik egy sima csempe, amelyre jó minőségben nyomtathatunk szövegeket és képeket, és erre egy speciális fóliát tesznek. Minket azonban a másik, ha úgy tetszik, kettes szintű tábla érdekel, ez egy speciális keramikus mikrofilm, és lézergravírozással kb. 5 millió karaktert tudnak felvinni egy 20×20 centiméteres tábla két oldalára. Ez egy analóg projekt, ahhoz, hogy elolvassuk, nem kell semmilyen extra eszköz, elektromikroszkóp vagy számítógép, csak egy tízes nagyító. Én még láttam 5 és fél colos, hajlítható floppylemezeket…

 

Én is.

Igen, de a mai fiatalok már azt sem tudják, hogy létezett, ezért hiába hasonlítom hozzá. Nyilván ezt a táblát majd el is kell tudni olvasni, úgyhogy a Memory of Mankind projekt keretében már kísérleteznek azzal, hogy útmutatást, egyfajta rosette-i követ is csatoljanak mellé.

Mi azt mondtuk, hogy rendben van, ha a Földön – pontosabban egy ausztriai sóbányában – is hagyunk egy ilyen emléket, de vigyük el a Holdra is, hiszen ma már bevett dolog, hogy az űrszondákra valamilyen üzenetet rögzítenek. Ez egy olyan nagyszabású kulturális projekt lenne, amely túlmutat a kétségkívül meglévő marketingszempontokon.

 

Tehát ugyanaz a tábla két példányban készül el, az egyik marad a sóbányában, a másik megy a Holdra?

Az eredeti kerámiatáblát a Föld legrégebbi bányájában, a hallstatti sóbányában helyezzük el, és valószínűleg ennek egy alumínium másolatát fogjuk feltenni az űrhajóra. Tudom, az lenne az igazi, ha a Holdra is egy kerámiatáblát tudnánk küldeni – teszteljük egyébként, nem kizárt, hogy kibírná a terhelést –, de ezt a kompromisszumot még bevállaljuk.

 

Hol és milyen körülmények között helyeznek el a Holdon egy időkapszulát?

Ez a plakett az űrhajón marad. Azon dolgozunk az amerikai kollégákkal, hogy megtaláljuk számára a legmegfelelőbb helyet, hiszen ez az űrhajó egy nagyon bonyolult szerkezet, többek közt 11 NASA-mérőműszer lesz rajta, meg néhány más hasznos teher is. Mechanikai szempontból is fontos az elhelyezkedése, és azt is figyelembe kell vennünk, hogy fotogén legyen, jól látszódjon, a szonda saját kamerája képes legyen lefényképezni. Ideális esetben olyan szép szelfit szeretnénk készíteni, mint a Beresheet nevű izraeli űrszonda tavaly áprilisban.

Kis ország, nagy álmok. Az izraeli szonda szelfije

A Beresheet ugyanúgy a Google Lunar XPRIZE versenyén tűnt fel évekkel ezelőtt, mint a mi Pulink: ez formálisan véget ért, de több csapat tovább dolgozott, az izraeli szonda pedig tavaly április 11-én el is érte a Holdat, de sajnos, az utolsó tíz kilométeren irányíthatatlanná vált és becsapódott a holdfelszínbe. De óriási eredmény, hogy egy magánvállalkozás képes volt létrehozni egy ilyen műszert, holdkörüli pályára állítani, és tényleg csak az utolsó kilométereken történt ez a gikszer. Ők is küldtek egy táblát, az izraeli zászlóval, Kis ország, nagy álmok (Small country, big dreams) szöveggel, és nagyszerű fotót készítettek róla – valami ilyesmit szeretnénk mi is.

Ha minden jól megy, és a Peregrine eléri a tervezett leszállóhelyét, a Lacus Mortis nevű területen…

 

A Halál Tava. Jó ómen.

Nem véletlenül választották a kollégák ezt a leszállóhelyet – no nem a név, hanem egyéb tulajdonságai miatt. Tehát ha jövő év vége felé a Peregrine sikeresen landol a Holdon, az időkapszula rajta marad, az egyik első sikeres magánexpedíció nyomaként – akárcsak az Apollo-11 maradványai.

Martin egyébként a hallstatti emlékhelyhez minden partnerünk számára készít egy ún. tokent, egy nagyjából 5 centiméter átmérőjű, szintén kerámiából készült korongot, egyfajta kincskereső „indiántérképpel”, amelynek alapján be lehet majd azonosítani a tábla helyét. Mindegyik holdjegyzethez adunk egy ilyen korongot, és a szöveget is egy díszoklevélen, hogy ne csak a bányában és a Holdon, hanem a családi vitrinben is maradjon egy emlék.

 

Ez jól hangzik, de térjünk át egy másik témára: a Puli nemrég megnyerte a NASA egyik, eléggé mulatságos nevű versenyének fődíját. Ez volt a Drágám, összenyomtam a NASA rakományát (Honey, I Shrunk the NASA Payload), amin a Puli Lunar Water Snooper nevű „vízszaglászó” műszer érdemelte ki az első helyet.

A NASA-nak nagyon sokféle programja létezik. Az egyik fő célkitűzés, amely az Artemis program keretében fut, hogy 2024-ben újra embert juttassanak a Holdra. Ezen belül szeretnék eljuttatni az első hölgyet is – nem véletlen, hogy a holdprogramot Artemiszről, Apolló ikertestvéréről nevezték el. Annak idején nagyon kevés űrhajós hölgy volt, ez mára szerencsére megváltozott, sok tehetséges kutatónő dolgozik a Nemzetközi Űrállomáson, mindenféle nációból.

Ennek keretében van egy csomó izgalmas projekt: ilyen a CLPS (Commercial Lunar Payload Service), amelynek lényege, hogy nem fejlesztenek saját robotikus holdraszálló egységeket, hanem legyártja azokat az ipar, ők meg kiválasztják a technikailag legmegfelelőbbet és leginkább költséghatékonyat. Ennek keretében indul az Astrobotic Peregrine-je is, ez volt a NASA egyik első megrendelése, 80 millió dollár értékben, és ehhez a programhoz keresnek miniatűr hasznos terheket. Erre utal a verseny neve, amely egy film címének (Drágám, a kölykök összementek/Honey, I Shrunk the Kids) parafrázisa.

A konkrét feladat, hogy az illető hasznos teher ne legyen nagyobb, mint 10x10x5 centiméter, és a tömege se legyen több 400 grammnál, tehát egy könnyű, tenyérben elférő műszerről beszélünk. Mivel a holdutazás nagyon sok pénzbe kerül, mindenki keresi a miniatürizálás lehetőségét, és ez a verseny pont arról szólt, hogy a NASA szeretett volna olyan kísérleteket, műszereket begyűjteni, amelyek kicsi, 2-3 kilós holdjárókon is elférnek.

 

Hirdetés

Milyen vizet szaglász a Puli a Holdon?

Nyilván nem csobogó patakot meg gyönyörű tengerszemet fogunk találni a Holdon, azt viszont tudjuk, hogy van vízjég. Különösen a Hold déli és északi pólusán, csak azt nem tudjuk, hogy pontosan hol és mennyi. A Puli vízszaglászója arra szolgálhat, hogy egy holdjáróra erősítve felmérje, egy adott terepen mennyi vízjég található a holdi talaj, a regolit mintegy 50-100 centiméteres felső rétegében. Más műszer is képes erre, de a miénk nagyon kicsi és nagyon könnyű.

 

Miért fontos egyáltalán, hogy vizet találjunk a Holdon?

Két okból is. Egyrészt azért, mert akkor az űrhajósoknak nem kéne ivóvizet vinniük magukkal, de ez a kisebbik pozitívuma. A nagyobbik pozitívuma az, hogy a vízjégből hidrogént és oxigént állíthatunk elő, ami rakéta-üzemanyag: tehát lényegében üzemanyagtöltő állomásokat lehet létrehozni a Holdon. Ha sikerül értelmezhető mennyiségű üzemanyagot helyben gyártani, akkor értelemszerűen azt az üzemanyag-mennyiséget nem kell magunkkal vinni – és ebben áll a nagy nyereség, mert ma mindent vinni kell.

Olyan ez, mintha el akarnék menni a Himalájára vagy a Déli-sarkra depó nélkül, tehát az összes életfenntartó dolgot magammal kell vinnem, a visszaútra valót is, mert nincs lehetőségem, hogy menet közben felszedjem. A világűrben per pillanat nincs depó.

 

Az utóbbi években mintha ismét megnövekedett volna az érdeklődés a Hold iránt. A holdkutatás sokáig parkolópályára került, az amerikaiak leállították a holdprogramjukat, most viszont ismét emberes küldetésben gondolkodnak. Minek tulajdonítható ez?

Az emberes holdprogram leállításának nagyon egyszerű oka volt: a pénz. A holdraszállás egy politikai verseny, a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti vetélkedés eredménye volt. A pénz akkor nem számított. A versenyt egyértelműen megnyerte az USA, hat sikeres holdexpedíciójuk volt, be volt tervezve több is, de a pénzügyi források elapadására hivatkozva leállították. A nagy űrügynökségek meg azt mondták, hogy jó, a Holdat most már megnéztük, menjünk tovább, nézzük meg a Marsot.

Az ezredfordulótól kezdve azonban kezdett visszatérni az érdeklődés, mert a Hold közel van, tehát egyrészt kisebb költséggel tudunk eljutni oda, másrészt pedig nagyon sok mindent még mindig nem tudunk róla: gondoljuk el, ha földönkívüliek annyi időt töltenének el a Földön, mint mi a Holdon, mit tudnának meg róla? Alig valamit.

Tehát egyértelműen létezik egy tudományos érdeklődés, de van más oka is, és ez a fontosabb. Egyre inkább az lesz az űrtevékenység fő célkitűzése, hogy felmérje, milyen erőforrások vannak a világűrben, amelyeket adott esetben hasznosítani is tudunk. A földi erőforrások ugyanis végesek, és bármennyire zöldek vagyunk meg újrahasznosítunk, előbb-utóbb el fognak fogyni. Tehát annak a lehetőségeit keressük, hogy milyen ipari, gazdasági tevékenységet folytathatnánk a világűrben, amelynek az eredményét visszahozhatjuk a Földre – és ennek a bázisa lehetne a Hold.

Szűcs László és Pacher Tibor bemutatják a Pulit Tusványoson, 2015-ben (fotó: Szabó Tünde)

Persze ezzel kapcsolatban jogi kérdések is felmerülnek. Az 1967-es világűrjogi egyezmény szerint a Holdat és más égitesteket nem szabad gyarmatosítani, és csak békés szándékkal lehet megközelíteni. A nemrég aláírt első Artemis-megállapodások (Artemis Accords), amelyekben nyolc ország vesz részt, ezeket a vitás kérdéseket próbálják államok közti, bilaterális szerződésekkel tisztázni, az imént említett egyezmény szellemében.

A ’67-es szerződés azt is kimondja, hogy a területet, ahol leszállunk, nem lehet birtokba venni – de az nem világos, hogy mit tehetünk az ott talált dolgokkal. Mintha kint, a nyílt tengeren kifognám az aranyhalat: mit tehetek vele? A tenger nem az enyém, de az aranyhalat én fogtam ki. Az az álláspont kezd körvonalazódni, hogy az adott területen fellelhető javak igenis kiaknázhatóak, ez pedig a magángazdaságnak nyit kaput.

A háttérben persze továbbra is zajlik a politikai versengés, főként a kínaiak és az oroszok feszegetik az amerikai dominanciát.

 

Végül megy a Puli a holdra?

A holdjáró az eredeti elképzelés szerint a Peregrine űrhajón ment volna, amivel az időkapszulát küldjük, de sajnos nem volt elegendő pénzünk rá, úgyhogy ez most kicsit háttérbe szorult – de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoznánk a rover fejlesztésén, csak a vízszaglászó a prioritás, ami anyagilag kevesebb terhet is jelent. De továbbra is szeretnénk, hogy a Puli majd ott mászkáljon a Holdon, és ideális esetben maga vigye a vízszaglászót.

 

Jól látom, hogy Magyarország újabban szeretne nagyobb szerepet vállalni az űrkutatásban? A kormány létrehozta az űrkutatásért felelős miniszteri biztosi pozíciót is…

Igen, jól látja.

 

Milyen reális esélyei vannak Magyarországnak arra, hogy hozzájáruljon az űrkutatáshoz, vagy hogy profitáljon belőle?

Profitálni mindenképpen tud belőle. A rendszerváltás előtt Magyarország az Interkozmosz program része volt, sok jó projektben vett részt. ’90 után az űrtekvékenységet eléggé elhanyagolták, bár Magyarország elég gyorsan belépett az Európai Űrügynökség (ESA) „előszobájába”, de aztán Románia, Lengyelország, Csehország szépen elhúzott mellettünk ezen a téren, ők korábban lettek ESA-tagok, Magyarország csak 2015-ben.

Valóban, 2018-tól változni látszik a helyzet: erős kormányzati szándék mutatkozik az űrkutatásban való részvételre, és ez, függetlenül az aktuális kormány politikai színezetétől, nagyon fontos fejlemény, még egy olyan kis országnak is, mint Magyarország. Mi a Pulival 2010 óta, amióta létezünk, azt az álláspontot képviseljük, hogy nagyon izgalmas projekteket lehet megvalósítani, viszonylag kis költségvetésből, és Magyarországnak nem szabad ebből kimaradnia.

A pénzügyi tényező sosem kerülhető meg, a járványhelyzet miatt ez még inkább így van, de úgy tűnik, a kormány kész biztosítani a szükséges anyagi forrásokat. Tavaly novemberben tartották az ESA miniszteri gyűlését, amelyen részt vett Szijjártó Péter külügyminiszter és Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos asszony, és egész magas összegű vállalást tettek az ügynökségben való részvételre. Ez üdvözlendő, mert az űrtevékenység a 21. század egyik legnagyobb felhajtóerővel bíró ágazata. Több mint 400 milliárd dolláros piacról beszélünk már ma.

 

Mindeközben Románia az űrügynökségből való kizárás küszöbén áll, a szavazati jogát már megvonták, mert nem fizette be a szükséges hozzájárulást.

Igen, én is így értesültem. Nem tudom, mi történhetett, mert a román űrügynökséget sokáig pozitív példaként emlegettük, nagyobb mértékben költöttek űrtevékenységre, mint a magyarok, de most tényleg gond van velük.

 

Említette az elején, hogy a Téridő plakett miatt kaptak hideget-meleget, sokan nem értették, miért az Aranycsapatot választották ki elsőnek vagy hogy miért kell egyáltalán ilyesmire pénzt költeni, amikor van elég problémánk itthon is. Hogyan fogalmazná meg, miért fontos, hogy egy magyar cég és a magyar állam részt vegyen az űrtevékenységben, ott legyen a Holdon?

Tíz év alatt megszoktuk ezeket a reakciókat. Mi, magyarok, ezer éve jók vagyunk abban, hogy egymást csepüljük, leszóljuk a másik teljesítményét, és mindent negatívan közelítsünk meg. De azt gondolom, ez részben általános jelenség is, a szociális média pedig felerősítette ezeket a hangokat. Nem tudom, látta-e a Neil Armstrong életéről készült filmet, Az első embert?

 

Igen, láttam.

Van egy olyan jelenet benne, hogy 1968-ban tüntetnek a Fehér Ház előtt, amiatt, hogy az amerikai kormány milyen sok pénzt költ űrkutatásra, konkrétan az Apollo-programra. Nincs ebben tehát semmi új: sokan már akkor sem értették és ma sem értik, hogy a tudományos kutatás, azon belül az űrtevékenység nem valamiféle haszontalan, úri huncutság. Persze, rengeteg megoldatlan probléma van a Földön, de az űrkutatás eredményei jelen vannak a mindennapi életünkben, és ezt szeretnénk minél több emberben tudatosítani.

Tessék arra gondolni, hogy ha GPS-t használunk, ha a meteorológiai előrejelzésekre támaszkodunk, ha távoli országokban élő rokonainkkal, ismerőseinkkel beszélgetünk, ha nézzük a Netflixet vagy az HBO-t, akkor az űrkutatás eredményeit hasznosítjuk, mert mindez elképzelhetetlen lenne például telekommunikációs műholdak nélkül. És még hosszan tudnám sorolni azokat a már ma meglévő pozitív hozadékokat, amit ez az úri huncutság adott nekünk.

Az ESA főigazgatója szokta mondogatni, hogy egy űripari befektetés, ha jól csináljuk, hatszorosan térül meg – nem tudom, hogy számolta ki, de az biztos, hogy az egyik legjobban megtérülő befektetés, ezért is érdemes vele foglalkozni.

Részben erre kívánjuk felhívni a figyelmet a Téridő plakettel is. Ráadásul mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy a természettudományokban mennyi mindent adtunk a világnak: ezt az örökséget ne felejtsük el, és ennek szellemében munkálkodjunk ezután is.

Hirdetés