„Egy-egy kisebb darab erdő megvásárlása révén elpusztították a környék erdejét, mert üzletük nem is arra volt alapítva, hogy a megvett terület fáját használják ki, hanem hogy az egész környék erdejéből a lakosság által összelopkodott, s a gyárnál potom áron, kis pénzért beváltott fával csináljanak üzletet. Maga a nép a falopást még csak hibának sem tartja. Ha azért megbüntetik, azt természetesnek találja, és semmi erkölcsi súlyt nem helyez arra”

– írta Tivai Nagy Imre 1911-ben a gombamódra szaporodó székelyföldi fűrészgyárak és a falopás térnyerése kapcsán. 

Bő száz évvel később a helyzet annyiban változott, hogy visszaszorult a megélhetési fatolvajlás, az igazán nagy pénzeket a fűrészüzemek és az úgynevezett nagy cápák beszállítói szakítják – vélik az illegális fakitermelési rendszer hierarchiájának alsó fokán tevékenykedő érintettek.  

A statisztikák szerint Romániában évente mintegy  40 millió köbméter fát termelnek ki, de hivatalosan csak felének van nyoma

Kilenc évvel ezelőtt egy székelyföldi településen találkoztam Jánossal és Györggyel, akik akkor már hosszú ideje aktív részesei voltak a rendszernek. Készségesen megosztották addigi tapasztalataikat, rávilágítottak a faiparban már akkor is jelenlévő anomáliákra, és arról is őszintén beszéltek, hogy minden kényszerpálya és kockázati tényező dacára az illegális fakitermelés jó alternatívát jelent a munkanélküliség és a szűkös anyagi körülmények jelentette helyzetben. Úgy vélekedtek, lenne rá lehetőség, hogy az erdőkitermelésből élők törvényes megbízáshoz jussanak, hisz senkinek nem fűlik a foga az illegalitásban való tevékenykedéshez.  

Állami hurráoptimizmus

A közel egy évtized alatt tovább szigorították az erdőkitermelést is vonatkozó jogszabályi környezetet. A falopás minden esetben bűncselekménynek minősül, az okozott kár mértékétől függetlenül. A hatóságok elkobozhatják az illegálisan kivágott fákat szállító járműveket, és megtiltották a tarvágást a természetvédelmi területeken. Kötelezővé tették a kísérő okmányok beszerzését a fűrészpor, biomassza, fakéreg és fahulladék szállítása esetén. 

A 2023 augusztusában közvitára bocsátott új erdészeti törvénytervezet már a digitális eszközök használatát is lehetővé tette az illegális fakitermelés megállítása érdekében. Az egyik legfontosabb rendelkezés, hogy az ország erdőterületeinek csaknem felén tilos lesz a tarvágás. Korábban ez csak az összesen 896 758 hektárnyi területet kitevő nemzeti parkokban volt tilos. A tilalmat kiterjesztik a natúrparkokra (541 140 hektár) és az összes Natura 2000-es területre (5,5 millió hektár, amelynek csaknem a fele erdő) is.  

Emellett az új törvény lehetővé teszi az államnak, hogy újraerdősítést végezzen a tulajdonos által kiirtott és elhagyott területeken. Ugyanakkor az erdőtulajdonos – akár állami, akár magántulajdonról legyen szó – jogot kap az alternatív őrzési megoldásokra, figyelembe véve, hogy az erdőőrzés törvényileg kötelező.  

Emellett Románia minden erdőtulajdonosa bekerül az országos erdőnyilvántartásba, összeállítják a magas természetvédelmi értékű ökoszisztémák nemzeti katalógusát, és a legalább 0,1 hektáros, a biológiai sokféleség fenntartásában nagy szerepet játszó erdőterületeket megvédik a kivágástól. 

A jól hangzó koncepció a sokadik áttörést ígéri, de az eddigiekből kiindulva teljes szemléletváltásra, az összes ágazati szereplő aktív, összehangolt problémamegoldó hozzáállására lenne szükség a tényleges változás elindításához.  

Csökkent a megélhetési fatolvajok száma

A már említett korábbi riportot követően is tartottam a kapcsolatot az alanyaimmal, akik közül nemrég Jánost kerestem meg, és arról kérdeztem, mi változott kilenc év alatt az szakmában. Kiderült, hogy már nem az illegális favágás és értékesítés jelenti a fő megélhetési forrást számára, de jövedelemkiegészítésként még mindig az erdőket járja alkalomadtán. Akárcsak korábban, most is kendőzetlen őszinteséggel beszélt az általa megélt tapasztalatokról, és azt is tudni véli, minek kellene történnie ahhoz, hogy senkinek se érje meg a tilosban halászni.  

„A falopás nem szűnt meg, a fatolvajok száma viszont csökkent. Mintegy háromnegyedük családalapítás, külföldi munkavállalás miatt abbahagyta a tevékenységet. Amíg fiatal vagy, nem sokat gondolkodsz azon, mi történik, ha lebuksz, de az idő múlásával a legtöbben más megélhetés után néznek. Az illegális vágások jó része a nagy halakhoz köthető”

– osztja meg a szerinte egyik legfontosabb észrevételt.  

Elmondása szerint a módszer úgy néz ki, hogy a fakitermelésben és fafeldolgozásban érintett cégek hivatalos liciteken megvásárolnak például a közbirtokosságoktól egy adott mennyiségű lábon álló fát, majd kitermeléskor az engedélyezett mennyiségen felül is vágnak, szállítanak. Míg a bárca szerint a teherautón húsz köbméter fa található, addig a valóságban harminc köbmétert szállít. János szerint ezeket az autók naponta többször megteszik a kitermelési helyszín és a célállomás közötti távot, és mindannyiszor tíz köbméterrel több mennyiséget szállítanak anélkül, hogy bárki is ellenőrizné a szállítmányt.  

A vágási területen a következőképpen zajlik a folyamat. Az előírás szerint a kitermelés után a hátramaradt fahulladékot össze kell gyűjteni és rakásokban hagyni.  

„Ha adott egy parcella, amiben 1000 köbméter fa található, akkor a szélén egy sor bélyegtelen fát kivágnak, behúzzák arra területre, ahol már törvényesen folyik a kitermelés. A kivágott fák helyére halmozzák fel az erre a célra fogadott munkások, többnyire cigányok a hulladékot. Az életben többé a kutya nem keresi, hogy hová tűnt el ezer darab fa, senki nem bolygatja meg a négy méter magasra tornyosuló csaphegyeket. A tisztítást követően lefényképezik a területet, aláírják az okmányokat és mindenki megy a dolgára”

– magyarázza János, aki osztja azt a széles körben elterjedt vélekedést, hogy ez

a rendszer csak úgy képes hatékonyan és jövedelmezően működni, hogy összefonódnak a szálak a famaffia és az illegális fakitermelést ellen küzdő helyi és központi hatóságok egyes képviselői között.

Míg a helyi szinteken az önkormányzatok, erdészetek, rendőrség kegyeit keresik és meg is találják az illegális kitermelésben érdekeltek, addig a nagyobb szereplők a fajsúlyos politikusoktól remélik a védettséget és a zavartalan működést.  

János szerint ebből mindenki részesedik, másképp nem tud működni, egyik fél sem hülye. Ha ennek az összefonódásnak véget lehetne vetni, normalizálódna a fapiac is – vélekedik.  

„Ha valaki a saját erdőjéből hoz egy szekér fenyőcsapot papír nélkül és igazoltatják, az bűncselekmény. Engedély nélkül elméletileg még fűrészport sem szabad szállítani, hiába a tiéd a terület. Persze ezt is ki lehet játszani, a fát nem hagyjuk ott. Két dologhoz tartom magam rendszeresen: szombaton reggel hat órakor indulok haza az erdőről, eddig még soha nem állítottak meg. Egész éjszaka kint vannak a rendőrök, akkor van a váltás. A másik lehetőség, hogy amíg valaki rakodik az erdőn, addig egy kolléga előremegy autóval, figyeli az utat, és ha baj van, telefonálnak. Ha jövök haza éppen valahonnan és látok itt-ott autókat félrehúzva, tudom, ki jön épp az erdőről fával megrakodva”

– magyarázza. 

A fa ára az utóbbi időszakban erősen ingadozott. János itt a Romániából nemrég kivonult, vitatott megítélésű osztrák Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozót emlegeti: a cég üzletpolitikája az volt, hogy magas áron vette a nyersanyagot. Egyik évben a lábon álló fa köbméterének piaci ára 600 lej volt, rá egy évre 200, most 220 lej körül mozog.  

„Amikor 600 lej volt az, akkor 1500-1600 lejért értékesítettek a feldolgozott alapanyagot. Aztán felére zuhant az alapár, de az anyag csak 1500 lej maradt, talán az utóbbi időben indult csökkenésnek az ár”

– értetlenkedik János, aki sérelmezi, hogy

a tűzifára rászorulókat mind a mai napig nem engedik be a közbirtokosságok a vágási területekre,

hogy kitisztítsák azokat, és a fahulladékot hazaszállíthassák saját fűtéshasználatra.

A felfogadott csapszedők négyméteres fahegyeket takarnak be, gyűjtik egy rakásba, sorokba rendezve, majd az a sok fa ott marad és az enyészeté lesz. A közbirtokossági vezetők állítólag azért ódzkodnak attól, hogy kiadják a területeket tisztításra, mert tapasztalataik szerint egészséges fákat is kivágnak. János szerint akár lehet is alapja az óvatosságnak, de egyszerűen meg lehetne oldani, hogy ne történjenek visszaélések. Ő heti két napot jelölne ki erre a célra és állandó ellenőrzés mellett, rendezett körülmények között történhetne a tisztítás. 

János alkalomadtán elhoz egy méter tűzifát és örül, hogy nem érték tetten, de elmondása szerint ez a mennyiség csepp a tengerben a nagyokhoz képest. Korábban sokkal intenzívebben, rengeteg éjszakázással művelte. Annyira hozzászokott a szeme az éjszakai munkához, hogy nappal szinte nem is tudta, mihez kell kezdeni a fával, furcsa volt ledönteni.  

„Nem volt szükségünk lámpára, láttunk, mint a farkas. Akinek eladtuk, az is jól járt, mert negyedáron kapta meg, és mi is azonnali pénzhez jutottunk. Még munkahely mellett is megérte csinálni. Manapság már olyan is van, hogy többen csak az erdőn dolgoznak, és onnan helyből szállítják el a fát olyanok, akik maximális védettséget élveznek az ország egész területén. Nekik erősen jól megy. Kilenc éve azt mondtam, hogy ha találnék egy jó munkahelyet, nem csinálnám ezt. Találtam jó állást, de valahogy bennem maradt ez a reflex, hiányzik is, így jövedelemkiegészítésként megfordulok esetenként az erdőn”

– vallja be.  

A büntetésekről szólva elmondja, hogy öt köbméter illegális áruig 1800 lejes pénzbüntetés jár, és a fát is elkobozzák. Ha az elkövető bizonyítani tudja, hogy a saját területéről származik a fa, akkor azt megtarthatja, csak a bírság marad, ami 24 órán belül fizetve felére mérséklődik.

János nem sok rációt lát abban, hogy jelenleg a kísérőlevél nélküli szállítás és nem a famennyiség és minőség határozza meg a büntetési tételt.

Fél méter tűzifa esetében is akkora a büntetés, mint öt köbméter elsőosztályú műfa esetében – ő különválasztaná a két kategóriát.  

Egyik ismerősét nemrég 53 köbméter rakománnyal érték tetten, arra sem volt ideje, hogy kipakoljon a kabinból, az autót és a szállítmányt is elkobozták. Korábban is jellemző volt, hogy még a „lovas világban” az állatot és a szekeret is elkobozták, árverésre bocsátották, de senki nem volt érdekelt a licitben, mivel jól ismerik egymást a fatolvajok. Ekkor csökkentették a kikiáltási árat, ilyenkor egy ismerős vásárolta meg a lovat és szekeret, majd visszaadta a korábbi tulajdonosának, így az ismét folytathatta a tevékenységet.  

„Egy hete értek tettek néhány cigányembert a rendőrök, amint egy kombi személyautóval másfél méter nyersfát szállítottak. Piros rendszámú autó volt, elkoboztak mindent. Az autó nem volt a nevükön, a rendőrség kénytelen volt visszaadni az eredeti tulajdonosnak a járművet, másnapra a lefoglalt fa is eltűnt, és a hatóságok két hétig gyártották a papírokat a semmiért”

– világít rá a rendszer kijátszhatóságára.  

Fatolvaj és fatolvaj között is vannak különbségek – vallja. A veszélyesebb fajta manapság is keményebben űzi az ipart.

A közbirtokossági erdőkbe nem mennek vágni, mivel azt őrzik, ezért az egyéni erdőket nézik ki maguknak.

Igyekeznek minél több információt megtudni a tulajdonosról, hol dolgozik, milyen a munkaprogramja, milyen gyakran látogatja az erdőt, ha látogatja. Tud olyan esetről, hogy amíg egy férfi a felesége temetkezését intézte és az ezzel kapcsolatos kötelezettségeinek tett eleget, a három nap alatt egy szál fája nem maradt a háromhektáros erdőben. Mindenki sejtette, hogy kik lehettek az elkövetők, de tanúskodni senki nem akart.  

„Van lehetőség arra, hogy a tulajdonos beadja a területét a közbirtokosságba, vagy pedig szerződést köt az erdészettel őrzés céljából, így kár esetén biztosítva van. Olyanról is hallottam, hogy egy illető szerződést kötött az erdészettel, de csak azért, mert az egyik erdész korábban két alkalommal is tetten érte és megbüntette. Amikor az erdész egy alkalommal lakodalomba ment, akkor a sértett fél kivágott egy adott mennyiséget a gondjaira bízott erdőből, majd jelentették, hogy illegális vágás történt. Az erdésznek kellett kifizetni a kárt, aki ugyan sejtette a turpisságot, de bizonyítani nem tudta”

– oszt meg egy újabb történetet.   

Hogyan szüntetné meg a falopást? János szerint falun most is kevés a munkalehetőség, a tűzifalopás nem újkeletű dolog, a régmúltba nyúló hagyományai vannak. A közösség régen is elnézte, ha nem esett túlzásokba az ember. A nagyhalak tevékenységét egyszerűen lehetne ellenőrizni – mondja.

Nem a lábán értékesítené a fát, hanem kivágva, az út mellett, amikor a teherautóra rakják fel.  

„A cég is behúzhatná a fát a rámpáig, de ott két ember mérné a mennyiséget. Az más kérdés, hogy találnának-e két megbízható embert. Lehetne tenni kamerákat is ilyen helyekre, de tudni kell, hogy hiába kamerázza be az ember az egész erdőt, a rendszer alkalmazkodik a legalacsonyabb szinte is. Régebb szekérrel, lóval mentek, ma már dzsipekkel folyik a művelet, percek alatt.”

Korábban traktorral járt, úgy 8-10 köbméter fát hozott alkalmanként. Ami öt fa kivágását, megnyesését, kihúzását jelentette. Ez mintegy négy órát vett igénybe.  

„Most ugyanezt az időt eltökölöm egy méter fával, kicsi dzsippel. Többnyire előtte való nap készítek négy rakományra valót, így csak a fuvar van hátra. Többen csúcstechnikával felszerelt autókkal, terepjárókkal dolgoznak, komoly összegeket fektetnek ebbe. Szigorúan tűzifáról, nem műfáról van szó, és az veszi meg, akinek nincs mivel tüzelnie. A fenyőfa méterének ára 250 lej, a nyers bükk 350 lej az udvarra beszállítva, lerakva. Ez a piaci árnak mintegy fele. Egy köbméter fából másfél méter tűzifa jön ki összehasogatva”. 

Egy különös jelenségre is felhívja a figyelmet: az egyre gyakoribb széltörésekre. Korábban nem volt ennyi széltörés, és azt is tudni véli, mi ennek az oka. Szerinte a központi szabályozás furcsaságai adnak erre magyarázatot.

Az aktuális engedélyezési eljárás értelmében nem az eddig bevált módszer szerint, a széléről kezdik az erdővágást, hanem az úgynevezett restrukciós tarvágás jegyében körönként vágnak ki bizonyos mennyiséget.

Az ilyen módon megbolygatott erdőbe könnyebben belekap a szél, aminek az eredménye a sok széltörés, és a károkat kötelező módon el kell takarítani. A törvény értelmében egy-egy ilyen vágás után 10-20 évig a vágás területére sem szabadna menni, de a széltörés nem maradhat ott.  

„Nagy erdőket vágnak így le. Ezelőtt mindig a széléből mentek befelé, most lyukakat csinálnak. Úgy látom, kevesebb a fa, mint tíz éve, legalábbis ahol én járok. Darabszámra ugyan nő utána, az erdészet is ültet és a természet is regenerálódik, de a nagy, százéves sűrű erdőknek már fele sem létezik. Akkoriban az erdő korához is kötve volt a kitermelés engedélyezése, de amikor láttad, hogy a szomszédod levágta a fiatalabb erdőt és másoknak is jóváhagyták, akkor érdeklődni kezdtél. Mire Brassóba bementek az engedélyek és a borítékok, 200-300 éves lett az erdő, akkoriban így működtek a dolgok. Zsinór volt mindenfelé, ma már a nagyoknak megy még jobban. Az egyszerű fatolvajokra sokkal jobban ráálltak. Ennek ellenére még mindig akadnak, akik ebből vagy ebből is élnek. Sokaknak rendszám nélküli dzsipjük van, ha megkérdezed, gombászni vették. Kétségkívül jó a gombatermés nálunk, két óra alatt egy méter fával le van tudva a gombászás”

– nevet fel.  

Főként a magánerdőket járják, azok sokkal biztonságosabbak. Visszaszolgáltatáskor sokan örültek, hogy rendeződtek a tulajdonviszonyok, de hamar szembejött a valóság. Az illegális vágások miatt hatalmas a pusztítás, a rengeteg csonk, a fenyőfahegyek és a hulladék veszi fel a területet, így a legtöbb tulajdonos beletörődik, és hagyja, hogy a természet végezze a dolgát. Ahhoz, hogy a területet békén hagyják, folyamatos tulajdonosi jelenlétre van szükség, ezt kevesen engedhetik meg maguknak.  

Az a tolvaj, akit tetten érnek

Ismét eszébe jut egy történet. Egy ismerőse lovat vásárolt levágásra, szerette a lószalámit. Időközben kiderült, hogy erős az állat, jól húz, így erdőkitermelésre fogta be. Furgonnal szállította a helyszínre a lovat, majd a nehezen megközelíthető helyekről húzta be vele a fát. Egy idő után a ló már önként jött ki az istállóból és vezetés nélkül lépett be a furgonba. Alkalmanként két hétre való fát húztak ki. Az autó egyik felét fával pakolták meg, a fennmaradó helyre beállt a ló. Igaz, hogy kissé oldalra állt a jármű, de óvatosan lehetett közlekedni vele. Végül eladták a furgont, a lóból is szalámi lett, de többszörösen kitermelte az árát. 

Végül a céhen belüli babonákról is szót ejtett. Ünnepnapokkor nem ajánlott erdőre menni, de néha becsúszott ilyen alkalom is.

„Egyszer mindenszentekkor úgy felborultam, hogy minden összetörött, alig tudtuk a szekeret üresen hazahozni. Akkor megfogadtam, hogy többé nem megyek, de pár évre rá ismét előfordult. Akkor a hajtókar könyökölt ki a motor oldalán, ráadásul a főúton ért utol a balszerencse, alig tudtam eltakarítani a fát. Sokan vasárnap sem dolgoznak, de olyan is van, aki magának igen, csak másnak nem”

– sorolja.  

János nagyot sóhajt, majd azt mondja: ha minden talicska fáért engedélyt kell kiváltani, jobb, ha az ember megveszi a fát.  

„Mindig az a tolvaj, akit megfognak. A legtöbben munkahely mellett csinálják, és mindenki tudja, a hatóságok is, hogy kikről van szó, csak félrenéznek. Aki először csinálja, azt elkapják, aki százszor csinálta már, százegyedjére se érik tetten”

– koccintunk és felhajtjuk az utolsó pohár pálinkát.