Románia megelőzte Magyarországot az egy főre eső hazai össztermék (GDP) terén. Magyarország ugyanis a legfrissebb adatok szerint az uniós átlagnak csak a 76,6%-kát produkálta, Románia viszont már elérte a 76,7%-kot. Nevetséges különbségről beszélünk, főleg ha a számadat pillanatnyi jellegét is figyelembe vesszük, ám egy dologra biztosan számíthatunk: drága politikusaink, elsősorban a torzszülött koalíciót alkotó PSD és PNL világraszóló sikerként fogják ezt eladni a közelgő választások kampánygőzös időszakában,

olyan sikerként, amit nélkülük semmiképpen sem érhettünk volna el.

Most aztán jöhet a társadalmi felemelkedés, minden egyes állampolgár az őt megillető fizetést és jogokat kapja majd, és minden új kórházhoz külön autópályát építünk, lehetőleg kolbászból. Legalábbis az ígéretek és a nagy szavak, a politikai kampányok sajátos és egyre sajátosabb logikája alapján működő tömegbutítás szintjén erről lesz szó. Micsoda siker, már 0,1%-kal jobbak vagyunk, mint a szomszéd. Igaz, hogy egy feleakkora országról van szó, mint Románia, amely maga sem bírja a gazdasági világhatalom címet, de ez akkor is óriási siker, le lehet írni számmal papírra, oda lehet dugni a választó orra alá, hogy nézzed csak, Lajos, milyen cefetül jól élsz te itt nálunk.

Az Adevărul által megkérdezett szakértő ugyan kissé árnyalta a képet, mondván, hogy

nem minden százalék arany, ami fénylik,

de az ilyen közgazdászprofesszorocskákra ki a bánat figyel, nem tudnak azok semmit, hiszen nem értjük, mit beszélnek, akkor meg minek beszélnek. Pedig van abban logika, amit mond: lehet, hogy végre annyit keresünk, mint a gazdag szomszéd, de az a szomszéd évekig, évtizedekig tudott tartalékolni, mire elértük ugyanazt a fizetést, vagyis még mindig jobban él mint mi, és egy jó darabig jobban is fog.

Arról nem is beszélve, hogy ezek az eredmények egy jókora gazdasági válság közepén jöttek ki, ami nagy valószínűséggel súlyosbodni is fog. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a mi mostani „jelentős” növekedésünk részben a többiek pillanatnyi csökkenésének is az eredménye, másrészt ahogy az egész EU gyengülni fog gazdasági téren, úgy mi is gyengülni fogunk a válság elmélyülésével.

Ám a (kampányban) bölcs vezetőink ezt nem fogják az orrunkra kötni,

csak azt, hogy nekik köszönhetően jobban élünk, mint a magyarországiak, sőt elértük a portugál életszínvonalt. A szakértő arra is felhívta ugyan a figyelmet, hogy ahhoz olyan kórházaink és autópályáink kéne legyenek, mint Portugáliának, de hát ki hallgat a dolgokat folyton túlbonyolító szakértőkre, amikor ott vannak a politikusaink, akik szépen, egyszerűen, egy háromnapos hamburgerzsömle képességeit sem meghaladó módon elmagyarázzák nekünk, hogy mi most aztán cefetül jól élünk. Hála nekik.

És mivel ünnepelték meg a (kampányban) bölcs vezetőink ezt a világrengető sikert?

Elfogadtak egy olyan módosított nyugdíjtörvényt, amely gyakorlatilag kizárólag a különleges nyugdíjak haszonélvezőinek igényeit vette figyelembe.

Az alkotmánybíróság csak azért találta problémásnak a korábbi változatokat, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók – vagyis saját maguk – számára a lehető legjobb feltételeket csikarják ki a törvényhozókból. Amit el is értek.

Az új feltételek szerint ugyanis a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság jogászainak nyugdíjkorhatára – ha már legalább 25 éve vannak a pályán – január 1-jétől 47 év és 4 hónap, és ez a korhatár évente csupán 4 hónappal emelkedik, amíg el nem éri az új törvénybe foglalt 60 évet. A hatalmas nyugdíjaik nem járulékalapú részére pedig olyan nevetséges adókulcsokat alkalmaznak, hogy egy 22 ezer (!) lejes nyugdíj esetében a többletadó mindössze 1650 lej lesz.

De ugyanígy megőrzik az előjogaikat a bírák és ügyészek mellett a katonák, rendőrök, hírszerzők, pilóták, törvényhozók (azok a kampányban oly bölcsek) és a pénzügyőrök is,

magyarán a társadalmi egyenlőség, a nyugdíjrendszer aránytalanságainak felszámolása és mindaz a sok lózung, amit a kampányban bölcseink már oly régóta szajkóznak, érdeklődés hiányában megint elmarad.

Az állam megint csak a kegyeltjeinek érdekeit képviselte, miközben a többiek szemét egy 0,1%-kos látszatsikerrel fogják kiszúrni, amiből az átlagember aligha fog bármit is érzékelni. A kegyelteknek futja repjegyre és külföldi kórházakra, a többieknek pedig továbbra is marad a hosszas várakozás a koszos kórházi várótermekben, az idegeskedés a félkész autópályákon és mindaz ami eddig is volt.

Mármint a világraszóló sikerünk előtt.