Június 10, hétfő. Örömmel vehetjük tudomásul, hogy a helyhatósági választásokon Emil Boc, Kolozsvár álmultikulti polgármestere megint győzött. Nem olyan toronymagasan, mint például legutóbb, de a jelenlegi eredmények szerint zsebre vágta az érvényes szavazatok 45 százalékát. Szóval, meghalt a kolozsvári bíró, éljen a kolozsvári bíró, immár hatodszorra!

Mindezt csak azért írom le, mert Emil Boc úr sajátosan lüktető multikulturális lelkéhez kapcsolódik egy „apróság”, nyilván a több közül: az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum középkori és kora újkori lapidáriumának pikáns története. 2023. október 30-én történt, hogy nagy csinnadrattával megnyitották a korábban 30 évig lakat alatt levő kőtárat. Aztán másnap (!) bezárták, technikai malőrökre hivatkozva. Amint akkoriban írtam, a valódi ok (amely afféle ki nem mondott nyílt titokként cikázott ide-oda az informális csatornákon) az volt, hogy a derék álmultikulti városbírónak nem tetszett a román elemek hiánya a tárlatban. Hiába magyarázta (volna) bárki szakember, hogy izé, nem lehet román elemeket bevinni a kiállításra, ugyanis az említett korszakokban nem voltak román (kő)elemek a városfalakon belül. Nem baj, majd lesznek!

Olvasson még:

No, és nemrég szép csendben, mindenféle újabb csinnadratta nélkül (nyilván mindenki érezte, hogy kínos lenne), ha tetszik, fű alatt újra megnyílt a középkori és kora újkori kőtár. Elmentem, megnéztem magamnak. Tényleg szép! És itt hadd emeljek kalapot mindazok előtt, akik a szépítésen, korszerűsítésen, restauráláson, mindenféle egyeben dolgoztak.

Remek ortodox sírkövek Erdély különböző helyszíneiről. Megjegyzendő, hogy jó részük más múzeumokból származik. Hogy kölcsön-e, vagy sem, nem tudni.

Egyszerűség, elegancia, remek darabok, többnyelvűség: röviden ez jellemzi a kiállítást. Igaz ugyan, hogy a falra, illetve képernyőre tett szövegek román nyelvűek, viszont akinek van mobiltelefonja (kinek nincs, aki múzeumba megy), az egy QR-kód leolvasása árán máris olvashat mindent magyarul, illetve angolul. A kiállított tárgyak címkéi is három nyelven tájékoztatják a látogatót (románul, magyarul és angolul).

Ahol a lóláb kilóg: az első két teremben ortodox, illetve görög-katolikus sírkövek vannak. Egyesek helyből, Kolozsvárról származnak, mások a szebeni, törcsvári, máramarosi, gyulafehérvári múzeumokból származnak. Ez persze önmagában nem lenne baj. Viszont a tárlatot úgy hívják, hogy középkori és kora újkori kőtár.

Nos, én nem vagyok történész, de úgy tudom, hogy a 19. század simán újkornak számít. Vagyis: a román elemek gyakorlatilag kilógnak a kiállítás címébe foglalt időszakból. Tehát valakik kizökkentették a történelmi korszakokat, arrébb toltak pár (idő)határt, hogy úgymond, román szempontból elfogadható legyen az összkép. És látogatható legyen a kiállítás. Persze, ez ellen lehet érvelni azzal, hogy a barokk kövek jó része sem nevezhető kora újkorinak. A lényeg: az igazságot valószínűleg sosem fogjuk megtudni, a kiállítás szép, és most már Boc mester is nyugodtan aludhat, hogy megvan az etnikai egyensúly a tárlaton.

Sükösd György uram síremléke, a nagyteremi (Maros megye) régi református templomból, amelyet 1904-ben lebontottak. A síremléktől jobbra egy török temetkezési oszlop látható, amelyet a múlt század elején találtak meg Kolozsváron. Hogy került ide, rejtély.

Két harang (hogy ne csak köveket mutassunk a kőtárból): a kisebbik a szentháromsági (Maros megye) római katolikus templom gótikus, a nagyobbik a mikházi (Maros megye) ferences kolostortemplom késő reneszánsz kori harangja.

A hátterben a klasszikus, sokak által ismert kapuzatsor, amely a kőtár egyik grandiózus látványeleme, előtérben pedig Haller Gábor és neje, Bocskay Ilona szarkofágja, a fehéregyházai Haller-kastélyból.

A kolozsvári Bácsi-Münich-ház szekérkapujának lenyűgöző részlete.

Kolozsvár első és Erdély egyik legkorábbi reneszánsz építészeti eleme egy bizonyos Bernardus Piktor házának kapuzattöredéke. Káprázatos, ahogy a szövegvéső mester a betűk elhelyezésével játszott. Mondhatni, szinte képvers lett az eredmény.

A kolozsvári Wolphard-Kakas-ház kapuzatán levő két alak első ránézésre megnevetteti a nézőt. De aztán eltöprenghetünk picit azon, mi a jobb, pofázni, mint a bal oldali alak, vagy hallgatni, mint a jobb oldali. Esetleg jól meggondolni, mikor nyitjuk szóra a szánkat. Hogy az antennaként szerteálló fülek mire jók, azt talán mondani sem kell.

Amit nem lehet megunni: a kapuzatok sora. A kályha a jobboldalon határozottan modern építészeti elem. Nem is tudjuk, miért kell ott állnia. Hacsak nem feltételezzük, hogy a fűtés még a hagyományosnak nevezhető gázkályhás módszerrel történik.

A görög mitológia Kronosz istene, amint éppen egyik gyermekét marcangolja. A szobor a bonchidai Bánffy-kastélyból származik.

A Wolphard-Kakas-ház egyik gyámköve, rajta a Vízöntő csillagkép szimbólumával. Az alak arányait ugyan Leonardo da Vinci nem lájkolná, de attól még nagyon bájos.

Törökfejes urna a kapjoni (Kolozs megye) Haller-kastélyból. Na igen, a 150 éves török uralom sem múlt el nyomtalanul.

Külön termet kaptak (érthető módon) a középkori műtárgyak gipszből készült másolatai, amelyeket Pósta Béla, az Érem- és Régiségtár igazgató ura rendelkezésére öntöttek ki a 20. század elején. Közel lehet menni például a Szent György-szobor másolatához és meg lehet nézni, mekkora szomorúságot áraszt a híres katonaszent arca.

A kiállítás utolsó termében van egy olyan tábla is, amelyen emberi köszöntések láthatók, több nyelven, többféleképpen. Szuper, csak hát nem igazán illik a szomszédos gipszmásolat mellé.

Fotók: Szántai János.