Nem árt naponta emlékeztetni magunkat arra, hogy mindaz, ami ezekben a hónapokban, években történik velünk, az nem a normális üzemmód.
Amikor két éve, kr. e. 1-ben (azaz a koronavírus – vagy a karantén – előtti esztendőben) szerencsém volt látogatást tenni a Közel-Keleten, még nem sejtettem, hogy az arcot eltakaró viselet látványa alig néhány hónap múlva már nálunk is szokványos lesz, ráadásul uniszex kiadásban, és mellőzve azt a diszkrét vonzerőt, amely a kitárulkozás helyett az elrejtést preferáló muszlim nőképet – legalábbis számomra, akkor – körbelengte. Akkoriban egyre népszerűbbé vált – néhol törvényerőre is emelkedett – Európában, különösen a nagyszámú bevándorlóval rendelkező nyugat-európai országokban az az álláspont, miszerint az arc eltakarása idegen a mi transzparenciára és közvetlenségre épülő kultúránktól. A kr. u. időszámításban nehezebb lesz érvelni ez ellen, a pandémia remélt elmúltával is.
Mindez azért jutott eszembe, mert napra pontosan egy évvel ezelőtt vették nyilvántartásba az első koronavírussal fertőzött személyt Romániában. Igen, „csak” egy éve, még ha többnek is érzékelhettük az eltelt időszakot.
Emlékszem az ismeretlentől való szorongásra, a várakozásteljes, már-már apokaliptikus hangulatra, az utolsó „normális” kocsmázásokra, amikor a legfennebb négyfős asztaltársaságok tagjai már vonakodva fogtak kezet egymással. Aztán a karantén hónapjaira, amelynek során az emberek kénytelenek voltak újrafelfedezni az otthonukat, sokunk pedig azt is, hogy a kiváltó okok és körülmények nyomasztó volta ellenére az életritmusunk lassításának, a befele fordulásnak és az emberi interakciók legszükségesebbekre és legfontosabbakra való korlátozásának jótékony hatásai is lehetnek, legalábbis átmenetileg. (Zárójelben jegyzem meg, hogy sohasem játszottam annyit a gyerekeimmel és sohasem társalogtam annyit a közvetlen szomszédaimmal, mint akkoriban; és olyan régi, távol élő ismerőseimmel folytattam hosszas telefon- és videóbeszélgetéseket, akiket korábban is eszembe juthatott volna felhívni, hiszen azelőtt sem találkoztunk túl gyakran.)
meglévő konfliktusok elmérgesedésének, háztartások, családok szétesésének, az egyedüllétből fakadó szorongásoknak a melegágya, a növekvő szociális kilátástalanságnak, munkahelyek elvesztésének, vállalkozások csődközelbe kerülésének, egzisztenciák összeroppanásának, kapcsolatok végzetes megszakadásának, pszichikai-fizikai betegségtünetek megjelenésének az ideje, olyan folyamatok katalizátora, amelyeknek a hosszú távú hatásait egyelőre felmérni sem tudjuk.
És voltak sokan, akik megbetegedtek, olyanok is, akik maradandóan károsodtak a betegség következtében, és voltak olyanok, akik meghaltak.
Vitatkozhatnánk napestig arról, hogy a társadalmaink helyesen választották-e meg a védekezés eszközeit. Nem tudom, hogy minden elkerülhető-e lett volna abból, ami történt. Attól tartok, hogy nem; hogy egy ilyen helyzetben nincs jó megoldás, csak kevésbé rosszak, és még azok is kérdésesek. És bizonyára vannak jóvátehetetlen veszteségek és megoldhatatlan problémák. Egyvalamiben azonban nagyjából biztos vagyok: hogy
Az ember sok mindenhez hozzászokik, ez evolúciós sajátosság, amely szükséges a túléléshez, és évezredek során a homo sapiens sikerességének ez az alkalmazkodóképesség volt a kulcsa. De hozzászokni valamihez nem azonos azzal, hogy sajátunkká tesszük és elfogadjuk természetes létformánkként – a rendkívüli helyzetnek épp az a lényege, hogy rendkívüli, a rendkívüliség pedig nem tarthat örökké.
Nyugtalanító látni, milyen könnyen, reflexek szintjén épülnek be mindennapi életünkbe és viselkedésünkbe a pandémiás állapot szükségmegoldásai és kényszerszülte mintái – születőben van egy „új normalitás”.
és ez az egyszerű emberi kapcsolatoktól a piaci szolgáltatások világáig sok mindenben tetten érhető. Banálisnak tűnhet a példa, de az, hogy a maszk divatorientált ruházati kiegészítővé válhatott, amely esztétikai és/vagy identitásbeli kifejezőerővel bír, pontosan erről szól: annak a jele, hogy ebben a fordított karneváli időben igyekszünk megszelídíteni magunk számára a veszélyt és a kényszert. És ez is érthető, mert a mentális védekezés egyfajta formája (amely persze a kapitalizmus kereslet-kínálat viszonyrendszerének részévé vált): magam is inkább formatervezett maszkot hordok az egészségügyi szabványmaszkok helyett, mert irtózom az uniformizáltságtól és attól, hogy egy társadalom általános medikalizáltságának két lábon járó jelölője legyek.
Értsük jól: nem arról van szó, hogy helyes-e betartani a józan ész és törvény által is előírt óvintézkedéseket (helyes, bár sose szűnjünk rákérdezni azok értelmes és arányos voltára), hanem arról, hogy semmi nem marad következmény nélkül, semmi nem múlik el nyomtalanul abból, ami az ember életében történik, akár tőle függ, akár nem. Ezért nem árt naponta emlékeztetni magunkat arra – ha szükséges –, hogy mindaz, ami ezekben a hónapokban, években történik velünk, az nem a normális üzemmód.
Mindezt azért érdemes észben tartani, mert egyes naiv várakozásokkal ellentétben a válsághelyzet valószínűleg nem ér véget egyik napról a másikra: a járvány újabb és újabb mutációinak azonosítása erre utal. Ahogy abban sem lehetünk biztosak, hogy a következő években, évtizedekben nem leszünk kitéve a mostaninál sokkalta veszélyesebb világjárványok pusztításának. És azok a nemzedékek, amelyek a javakhoz való minél gyorsabb és teljesebb hozzáférés bűvöletében nőttek fel, és azt tanulták meg, hogy joguk van a kellemes és hosszú élethez, a szocializálódásuk eszmei alapját pedig az „élj a pillanatnak” imperatívusza jelentette (mondjuk ki: mi is), kénytelenek lesznek türelmesebb és szerényebb életvitelre hosszabban berendezkedni, egyszerre több személyes felelősséget és több személyes kockázatot vállalni, ha azt akarják, hogy a jövőnek
">„emberi arca” legyen.
És hogy ez az arc a maszk alatt is felismerhető maradjon.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.