// 2025. december 5., péntek // Vilma
Papp Attila Zsolt Papp Attila Zsolt

Egy éve élünk a kr. u. időszámításban

// HIRDETÉS

Nem árt naponta emlékeztetni magunkat arra, hogy mindaz, ami ezekben a hónapokban, években történik velünk, az nem a normális üzemmód.

(Külön)Vélemény

Szerző: Papp Attila Zsolt
2021. február 26., 12:24

Amikor két éve, kr. e. 1-ben (azaz a koronavírus – vagy a karantén – előtti esztendőben) szerencsém volt látogatást tenni a Közel-Keleten, még nem sejtettem, hogy az arcot eltakaró viselet látványa alig néhány hónap múlva már nálunk is szokványos lesz, ráadásul uniszex kiadásban, és mellőzve azt a diszkrét vonzerőt, amely a kitárulkozás helyett az elrejtést preferáló muszlim nőképet – legalábbis számomra, akkor – körbelengte. Akkoriban egyre népszerűbbé vált – néhol törvényerőre is emelkedett – Európában, különösen a nagyszámú bevándorlóval rendelkező nyugat-európai országokban az az álláspont, miszerint az arc eltakarása idegen a mi transzparenciára és közvetlenségre épülő kultúránktól. A kr. u. időszámításban nehezebb lesz érvelni ez ellen, a pandémia remélt elmúltával is.

Mindez azért jutott eszembe, mert napra pontosan egy évvel ezelőtt vették nyilvántartásba az első koronavírussal fertőzött személyt Romániában. Igen, „csak” egy éve, még ha többnek is érzékelhettük az eltelt időszakot.

Ami azóta történt: történelem. És akárcsak a történelem, nem ért véget.

Emlékszem az ismeretlentől való szorongásra, a várakozásteljes, már-már apokaliptikus hangulatra, az utolsó „normális” kocsmázásokra, amikor a legfennebb négyfős asztaltársaságok tagjai már vonakodva fogtak kezet egymással. Aztán a karantén hónapjaira, amelynek során az emberek kénytelenek voltak újrafelfedezni az otthonukat, sokunk pedig azt is, hogy a kiváltó okok és körülmények nyomasztó volta ellenére az életritmusunk lassításának, a befele fordulásnak és az emberi interakciók legszükségesebbekre és legfontosabbakra való korlátozásának jótékony hatásai is lehetnek, legalábbis átmenetileg. (Zárójelben jegyzem meg, hogy sohasem játszottam annyit a gyerekeimmel és sohasem társalogtam annyit a közvetlen szomszédaimmal, mint akkoriban; és olyan régi, távol élő ismerőseimmel folytattam hosszas telefon- és videóbeszélgetéseket, akiket korábban is eszembe juthatott volna felhívni, hiszen azelőtt sem találkoztunk túl gyakran.)

Mindeközben sokak számára ez maga volt a pokol,

meglévő konfliktusok elmérgesedésének, háztartások, családok szétesésének, az egyedüllétből fakadó szorongásoknak a melegágya, a növekvő szociális kilátástalanságnak, munkahelyek elvesztésének, vállalkozások csődközelbe kerülésének, egzisztenciák összeroppanásának, kapcsolatok végzetes megszakadásának, pszichikai-fizikai betegségtünetek megjelenésének az ideje, olyan folyamatok katalizátora, amelyeknek a hosszú távú hatásait egyelőre felmérni sem tudjuk.

És voltak sokan, akik megbetegedtek, olyanok is, akik maradandóan károsodtak a betegség következtében, és voltak olyanok, akik meghaltak.

Vitatkozhatnánk napestig arról, hogy a társadalmaink helyesen választották-e meg a védekezés eszközeit. Nem tudom, hogy minden elkerülhető-e lett volna abból, ami történt. Attól tartok, hogy nem; hogy egy ilyen helyzetben nincs jó megoldás, csak kevésbé rosszak, és még azok is kérdésesek. És bizonyára vannak jóvátehetetlen veszteségek és megoldhatatlan problémák. Egyvalamiben azonban nagyjából biztos vagyok: hogy

a személyes tényezőt – az egyéni felelősségvállalás és hozzáállás kérdését – nem lehet kivonni ebből a bonyolult egyenletből.

Az ember sok mindenhez hozzászokik, ez evolúciós sajátosság, amely szükséges a túléléshez, és évezredek során a homo sapiens sikerességének ez az alkalmazkodóképesség volt a kulcsa. De hozzászokni valamihez nem azonos azzal, hogy sajátunkká tesszük és elfogadjuk természetes létformánkként – a rendkívüli helyzetnek épp az a lényege, hogy rendkívüli, a rendkívüliség pedig nem tarthat örökké.

Nyugtalanító látni, milyen könnyen, reflexek szintjén épülnek be mindennapi életünkbe és viselkedésünkbe a pandémiás állapot szükségmegoldásai és kényszerszülte mintái – születőben van egy „új normalitás”.

Magától értetődőnek kezdjük elfogadni azokat a normákat, amelyeknek a legitimitását pusztán az ideiglenességük adja,

és ez az egyszerű emberi kapcsolatoktól a piaci szolgáltatások világáig sok mindenben tetten érhető. Banálisnak tűnhet a példa, de az, hogy a maszk divatorientált ruházati kiegészítővé válhatott, amely esztétikai és/vagy identitásbeli kifejezőerővel bír, pontosan erről szól: annak a jele, hogy ebben a fordított karneváli időben igyekszünk megszelídíteni magunk számára a veszélyt és a kényszert. És ez is érthető, mert a mentális védekezés egyfajta formája (amely persze a kapitalizmus kereslet-kínálat viszonyrendszerének részévé vált): magam is inkább formatervezett maszkot hordok az egészségügyi szabványmaszkok helyett, mert irtózom az uniformizáltságtól és attól, hogy egy társadalom általános medikalizáltságának két lábon járó jelölője legyek.

Értsük jól: nem arról van szó, hogy helyes-e betartani a józan ész és törvény által is előírt óvintézkedéseket (helyes, bár sose szűnjünk rákérdezni azok értelmes és arányos voltára), hanem arról, hogy semmi nem marad következmény nélkül, semmi nem múlik el nyomtalanul abból, ami az ember életében történik, akár tőle függ, akár nem. Ezért nem árt naponta emlékeztetni magunkat arra – ha szükséges –, hogy mindaz, ami ezekben a hónapokban, években történik velünk, az nem a normális üzemmód.

Nem normális eltakart arccal járni az utcán („a mi kultúránkban”). Nem normális fizikai távolságot tartani szeretteinktől – és a többi embertársunktól is csak az illendőség megkövetelte mértékben. Nem normális hosszú időn át bezárkózni és megfosztani magunkat embertársaink társaságától. Nem normális gyermekeinket arra kárhoztatni, hogy folyamatosan, hosszú ideig egyedül üljenek egy szobában egy gép előtt. Nem normális az, hogy a pokol a másik ember.

Lehet, hogy most ez van, mert ennek kell lennie; de nem ez a normális.

Mindezt azért érdemes észben tartani, mert egyes naiv várakozásokkal ellentétben a válsághelyzet valószínűleg nem ér véget egyik napról a másikra: a járvány újabb és újabb mutációinak azonosítása erre utal. Ahogy abban sem lehetünk biztosak, hogy a következő években, évtizedekben nem leszünk kitéve a mostaninál sokkalta veszélyesebb világjárványok pusztításának. És azok a nemzedékek, amelyek a javakhoz való minél gyorsabb és teljesebb hozzáférés bűvöletében nőttek fel, és azt tanulták meg, hogy joguk van a kellemes és hosszú élethez, a szocializálódásuk eszmei alapját pedig az „élj a pillanatnak” imperatívusza jelentette (mondjuk ki: mi is), kénytelenek lesznek türelmesebb és szerényebb életvitelre hosszabban berendezkedni, egyszerre több személyes felelősséget és több személyes kockázatot vállalni, ha azt akarják, hogy a jövőnek

">„emberi arca” legyen.

És hogy ez az arc a maszk alatt is felismerhető maradjon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják
Krónika

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják

A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten
Krónika

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben
Székelyhon

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben

Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.

// még több főtér.ro
Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

Hogy szeresselek, te december 1.?
2025. december 02., kedd

Hogy szeresselek, te december 1.?

Alapállás: mi, erdélyi magyarok nem szerethetjük a román nemzeti ünnepet, mert jól átvertek minket annak idején Gyulafehérváron. Na de biztos csak ez az oka?

Már az abszurditás sem a régi… vagy mégis?
2025. november 26., szerda

Már az abszurditás sem a régi… vagy mégis?

Tankönyv kell ahhoz, hogy közlekedjünk az utcán. Az eladó sértett, mert azt szeretnénk, hogy kiszolgáljon bennünket. Pofonegyszerű dolgokat kell többször elismételni, hogy meghallják. Ott is politikát látunk, ahol nincs.

Meccs? Milyen meccs? Jaa, a magyar– ír…
2025. november 17., hétfő

Meccs? Milyen meccs? Jaa, a magyar– ír…

Szerkesztőségünk öt tagja – focirajongó és nem focirajongó is – leírta gondolatait a mohácsi tragédiával felérő magyar–ír mérkőzés után.