Hárítani a felelősséget
BODOLAI GYÖNGYI — A mellébeszélés iskolapéldája Dorin Florea beszéde, amelyet az Egyesülés Nemzeti Kollégium szülői bizottsága előtt január 23-án, az egyesülés napjának előestéjén mondott.
BODOLAI GYÖNGYI — A mellébeszélés iskolapéldája Dorin Florea beszéde, amelyet az Egyesülés Nemzeti Kollégium szülői bizottsága előtt január 23-án, az egyesülés napjának előestéjén mondott.
PÉNTEK JÁNOS — Az erdélyi magyar értelmiségi és gazdasági elit vigyáz gyermekeire, és jól teszi. De nemcsak róluk van szó, hanem a többiekrõl, a többi sok tízezerrõl, akik között ugyanolyan arányban vannak tehetségesek, törekvõk, mint az elitek körében.
SZABÓ PALÓCZ ATTILA — Arra már eleve felkészülhettünk, hogy az idén, a centenárium jegyében a megszokottnál sokkal több szó esik majd az első világháború körülményeiről, az egyes személyeknek a különböző eseményekben és folyamatokban játszott szerepéről, az érdekek és szövetségek értelmezéséről és megítéléséről, és bizony aki egy kicsit is jártas a történelem ilyen jellegű kérdéseiben, előre tudhatta azt is, hogy a különböző oldalakon különböző értelmezést, megítélést és rangot kapnak majd az egyes események, egyes személyiségek, egyes cselekedetek.
BALOGH LEVENTE — Victor Ponta miniszterelnök maga is megpróbálta távol tartani a felelősséget kormánya első vonalától.
PAP ISTVÁN — Ilie Bolojan mégsem Isten, annál inkább egy istencsapása, akinek a kegyetlenkedéseitől egyetlen váradi sem menekülhet; lassan-lassan oda jutunk, hogy tíz igaz ember sem marad a városban, mert Bolojan haragja az évek során mindenkit utolért.
CZEGŐ ZOLTÁN — Nekünk a mellékelt ábrák szerint olyan Nyirő Józsefre szabad(na) emlékeznünk, akkor is, ha minden sorát olvastuk, amilyen megfelel a romániai zsidó föderációnak.
SIMÓ ERZSÉBET — A katonai orvosi egyetem 23 éves hallgatóját, Aura Iont tegnap eltemették, de a fejetlenül lebonyolított mentés valós felelőseit vajon megtalálják-e?
ANTALFI IMOLA — A minisztérium nyíltan beismerte: a hazai egészségügyi rendszer súlyosan alulfinanszírozott, ezért fontos, hogy célzottabban, gazdaságosabban működjön.
PION — Kulturkampfot hirdetett Gyurcsány Ferenc, annak eredeti jelentése szerint: le a keresztény-katolikus világgal!
GÁL MÁRIA — Ez a kérdés ma már egyre gyakrabban Ukrajna kapcsán fogalmazódik meg. Kezdetben teljesen költői kérdésnek tűnt, az utóbbi napok eseményei azonban ebbe az irányba mutatnak.