(Külön)Vélemény

Szobor a kertben, zavar a fejekben

SZŰCS LÁSZLÓ — Gyáva, képmutató társaság lehet az, amelyik a minap mellszobrot avatott Hegyközpályiban szegény Horthy Istvánnak. Hiszen világos: valójában itt az apának, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak szólt az árpádsávos tiszteletadás, meg az ő nevével fémjelzett korszaknak.

Ép még vagy épp csak

AMBRUS ATTILA — Én csínján bánnék a vörösinges, gerébes hasonlattal, hiszen maguk az EMNP csúcsvezetői voltak azok, akik a fundamentalista támogatók mai logikája szerint árulást követtek el.

Hirdetés

Vonalas Füzet

MAGYARI TIVADAR — Amikor elég nagyok lesznek a gyermekeim, meg a szomszédok gyermekei és a keresztgyermekeim, elkezdhetem őket terrorizálni, azzal, hogy bezzeg az én időmben mi volt, és bezzeg az én időmben mi nem volt.

Nemzeti dologidőben vagyunk, emberek!

CZEGŐ ZOLTÁN — Az Erdélyi Magyar Néppárt tagja és Sepsiszentgyörgy város tanácsában immár egyetlen – a volt kettőből – képviselője, tanácsosa vagyok. Nem érzem egy cseppet sem, egy percig sem, hogy erősödnénk a kilépésekkel.

Érettségi helyett szakképzés

FEKETE RÉKA — Megszokhattuk már, hogy az oktatási törvény egyetlen változata sem ússza meg a változtatást az éppen hatalmon lévő miniszter mandátuma alatt, csupán az a kérdés, milyen gyakorisággal – és milyen irányúak azok a módosítások, amelyek gyakran az érvényben lévő jogszabállyal szöges ellen­tétben álló gyakorlatot írnak elő.

Eltájolt ország

KARÁCSONYI ZSIGMOND — Ha magyar zászlót lengettek volna vagy autonómiát követelő jelszavakat üvöltenek a mobiltelefonba a szerencsétlenség áldozatai, akkor perceken belül bemérik őket.

Hirdetés

Az RMDSZ-főtitkár az EMNP-ről

KOVÁCS PÉTER — Az ENMP szerint nincs tömeges távozás a pártból. Mondjuk, ehhez eleve tömegek kellenek bent...

Gesztusok

VARGA LÁSZLÓ — Egy város első emberének talán nem ártana elgondolkodnia azon, hogy pozíciójánál fogva minden egyes megnyilvánulása egy-egy gesztus – egyedül rajta múlik, hogy az elfogadás vagy az elutasítás, a gyűlöletszítás gesztusát gyakorolja-e.

Civilek kíméljenek

KUSZÁLIK PÉTER — Sem a civil akciók, sem a sajtó ’megmondói’ nem tudnak beleszólni a dolgok menetébe, mert a dolgok természete nem engedi a beleszólást.

Fazonigazítás

BORBÉLY ZSOLT ATTILA — A Jobbik stratégái felismerték azt, amit akár 2010-ben is az elemzőképesség minimumával megáldott bármelyik szakértő megmondhatott volna: nemhogy győzni, de kitörni a 20%-os küszöb alól a kereskedelmi tévék porig rombolásának retorikájával, fáklyás meneteléses reklámklippel nem lehet.

Hirdetés