Itt ülök veletek, s az sem tetszik. Kérdezem, hogy vagytok, de nem válaszoltok. Csak a kütyü, mi? Annak válaszoltok, mi? Anyámnak, szegénynek ránk nézni sem volt ideje. Csak néha szerdánként a téli szezonban. Vagy vasárnap, templomozás előtt, akkor is csak azért, hogy szépen megfésülködtünk-e. Emlékszem, egy szerdán anyám megkérdezte, hogy megcsináltuk-e a leckénket. Nem várta meg a választ, mert fújt a gyár. De az nekünk olyan jól esett, ma is felemlegetjük. Egy másik szerdán megsimogatta a buksimat. Az én édes jó anyám. Ránéztem én akkor, bizony, hosszan néztem reá. Akkor még nem volt kütyü.
Mi ekkora korunkban sokkal nagyobbak voltunk, mint ti. Ekkora korunkban mi feldolgoztunk egy fél disznót, ha úgy alakult. Kimeszeltünk egy komplett lakást. Egy délután megkötöttünk egy denevérujjú pulóvert, utána egy sísapkát. Bizony, akkor nem volt Decathlon. De hogy tudtunk sízni! Akkoriban még csak azok mentek sízni, akik tudtak sízni. A denevérujjú pulóverben és a sísapkában, Decathlon nélkül! Te, mi ekkora korunkban már egyebet se csináltunk, csak olvastunk. Délelőtt az Erdély-trilógiát, délután az Ábel-trilógiát. Hétköznap. Hétvégén Rejtőt lazításképpen. De nekünk szombaton is iskolába kellett járni, vasárnap titokban templomba, helló! Nem csak úgy hétvégéztünk kótyagosan, mint ti. A kütyütökkel.
Van busz, amivel hazagyertek, s az sem tetszik? Pedig nem néztek semerre, csak bújjátok a kütyütöket, azt. S a busz hazahoz. Minket bezzeg nem vitt haza. Mi mozogtunk, tettük a lábunkat egymás után. Huszonnyolc kilométert botorkáltunk az iskoláig a sötétben, hazafele harminckettőt. Arrafelé két farkas ordított az úton, az egyiket Jancsinak hívtuk, a másikat Juliskának. Visszafelé négy. De a másik kettőnek nem adtunk nevet, csak kapkodtuk a lábunkat, ha megláttuk őket. Anyánk nem kísérgetett, mert fújt a gyár. De legalább szép piros arcunk lett, nem voltunk ilyen penészvirágok, mint ti. A kütyütökkel, azzal.
Ne haragudjatok, de ez nem zene, amit ti hallgattok. A kütyütökön, azon. A zene, az nem ilyen. Ez valami gépi izé. Két hang az egész. Most nézd meg ez a vékonyhangú, cingár énekest ebben a lecsúszott fenekű nadrágban. Hát olyan, mintha éppen halna meg. Mi lenne ez, egy férfi? Hát egy férfi, az nem ilyen. Az más, na. Hol a tartás, hol a kiállás, hol a hang? Bennrekedt a kütyütökben, vagy mi?
Régen még a rossz is jobb volt, komolyan mondom.
Nem azért, de mi minimum két tányérral ettünk a zöldpaszuly levesből. Hogy szerettük a zöldpaszuly levest! Ti pedig csak húzzátok az orrotokat. Itt a finom zöldpaszuly leves vöröshagymával, s nektek pizza kellene, s hamburger, mi? S közben telefonoznátok, mi? Hát mi nem telefonoztunk. Nagyanyánk csak hozta elő a kertből a zsenge zöldpaszulyt a kötényében, mi olyankor egyből odaálltunk, hogy segítsünk megpucolni. A zöldpaszulyt. Leültünk a kicsi székre, hersegett a zöldpaszuly, ahogy törtük, s közben népdalokat énekeltünk a terebély diófa alatt. Bólogatott a szomorúfűz a közeli patakparton a csipkebokor mellett. Ugyanott zöldet csipegettek a pipék. Néha a patakból magasra felugrott egy pajkos pisztrángpár. Mi pedig csak néztük a természetet, s alig vártuk, hogy főjön meg a zöldpaszuly leves. Titeket pedig alig lehet kihívni az asztalhoz kütyü nélkül.
Egy kicsit ki nem mennétek a friss levegőre, legalább a teraszra, s csodálkoztok, hogy fáradtak vagytok. Kókadoztok a négy fal között. Mert nem tudtok meglenni kütyü nélkül. Csak nézitek azt a sok kappanhangú jútúbert. Minket anyánk három hónapos korunkban kitett a blokk elé, s tizennyolc évesen hívott be újra, akkor is csak azért, hogy le ne késsük az érettségit. Addig egyfolytában kinn voltunk, ha esett, ha fújt. S nem panaszkodtunk.
Ti pedig kivagytok mindentől jó dolgotokban. Ki vagytok szolgálva, s mégis. Ha menni kell, azért. Ha nem kell menni, azért. Ha enni kell, azért, ha beszélni kell, azért, ha hallgatni kell, azért. Ha este van, azért, ha reggel van, azért. Nem tetszik nektek semmi se. Mert kütyüztök, azért.