Nagy kérdés, hogy napjainkban hogyan kell megírni, tálalni, reklámozni egy könyvet, hogy az a nagy információzavarban eljusson a potenciális olvasókig, és esetleg be is vonzza őket. Az is nagy kérdés, hogy mennyire megy ez az illető mű rovására.

Nos, szerda este, Kolozsváron volt szerencsénk egy könyvbemutatóhoz, ami – ha nem is ad válaszokat a fent vázolt kérdésekre – mindenképpen érdekes és tanulságos példa arra, hogy… fogalmunk sincs, mire, de érdekes.

Jakab Norbert Volt egyszer egy háború című kisregényének a megjelenésére ugyanis nehezen lehet komolyan vehető magyarázatot találni.

Mindjárt előre is bocsátanánk, hogy a 18 éves, nemrég leérettségizett szerző felelőssége talán a legkisebb ebben a történetben.

De vegyük sorra: a Facebookon mindegyre szembe találtuk magunkat, egy eseménnyel, amely a már említett szerző említett kötetének filmpremierrel egybekötött bemutatójára invitálta a nagyérdeműt. El is mentünk hát a kolozsvári Vallásszabadság Házába, annak is a dísztermébe – ami dugig volt. Sőt még az ajtó előtt is fürtökben álltak az emberek. Az esemény tehát jól lett meghirdetve, bevonzotta a közönségét, ez eddig rendben van.

Az ifjú, elsőkötetes szerzőt Papp Annamária újságíró, történész kérdezgette a bemutatón, ami – tekintve, hogy egy második világháborús könyvről van szó – szintén a komolyan vehetőség látszatával ruházta fel az eseményt, és a kötetet egyaránt.

Ám csakhamar kiderült, hogy van ám itt egy kis bökkenő.

A szerző szerint a könyve egy fiktív szereplő fiktív története, amely azonban hiteles történelmi díszletek, események között játszódik, amolyan dokumentum-fikció. A könyv maga naplóregény, egy második világháborút megjárt katona naplója, amelyet a fronton, a csaták között írt, hogy így vezesse le az átélt szörnyűségeket, nehogy megőrüljön.

A moderátor rá is kérdezett, hogy hogyan dokumentálódott, milyen forrásokat használt a korszak megismeréséhez. A szerző pedig elmondta, hogy egyrészt megnézett egy dokfilmsorozatot egy második világháborús amerikai ejtőernyős osztagról,

valamint több olyan, igaz történeten alapuló amerikai mozifilmet,

amelyeknek a végén igazi világháborús amerikai veteránokkal készült rövid interjúk is szerepeltek (innen már egyértelmű volt, hogy a kolozsvári szerző amerikai nézőpontból írta meg a könyvet). Plusz többször átnyálazott egy világháborús atlaszt is.

Nos ez így talán kevés egy ilyen nagyszabású témához.

Nem csoda, hogy a szerző valahogy úgy írta le a második világháborút, mint egy olyan szörnyű háborút, amiben sok ország vett ugyan részt,

de egyértelműen az amerikaiak voltak a hősök, a németek meg egyszerűen gonoszak.

A könyv főhőse, a fiktív napló szerzője egy Jeremy Scott nevű 18 éves kaliforniai srác, aki 1942 augusztusának végén vonul be a seregbe, hogy harcolhasson a világháborúban, amiről ő kezdetben úgy gondolja, hogy jó buli lesz, kap egy pöpec egyenruhát, lesz sok új barátja, az ellenség meg majd úgysem jön el, úgyhogy nem fog meghalni senki. Nos, nem ez lesz, szegény Jeremy pedig kisvártatva rájön, hogy a háború rossz, sőt még annál is egy kicsit rosszabb.

Jakab Norbert szerint

a világháborúban 1942-ig amúgy sem történt semmi érdemleges, leszámítva holmi „politikai megmozdulásokat”,

az „igazán fontos csaták” 1942–45 között zajlottak.

(A moderátor különben finoman rákérdezett egy adott ponton, hogy így „a könyv megjelenése apropóján” nem lenne-e kedve erdélyi magyar világháborús veteránokkal eldiskurálni – ha ugyan még találni ilyeneket –, olyanokkal, akik közül sokan nyugati, például amerikai, de zömükben szovjet hadifogságba kerültek, mire Jakab Norbert kijelentette, hogy teljes mértékben nyitott lenne erre. Ami dicséretes, de talán a könyv megírása előtt kellett volna ezt megejteni.)

A könyv megszületésének hátteréről megtudtuk, hogy a szerző kiadványszerkesztői szakon járt licibe Kolozsváron, így aztán az érettségi mellett a 12. osztály végén egy általuk szerkesztett kiadványt is prezentálniuk kellett, legyen az magazin vagy mondjuk… könyv. Mivel pedig Jakab Norbert már 9. osztályos korában elkezdte az említett naplóregényt – csak hamar félbehagyta, mert nem jött az ihlet –, úgy döntött, hogy ezt fogja befejezni, és ezzel teljesíti a feladatot.

És mivel így elkészült a kézirat, megkeresett vele egy kiadót, amely ki is adta.

A könyv alapján Jakab Norbert, és média szakos barátai egy mintegy tízperces amatőr rövidfilmet is készítettek, amelynek cselekménye a következő: a nyitó képsorokban három fehér inges, fekete nadrágos, nadrágtartós fiatalember – három amerikai katona – menekül két náci katona elől (nekik van egyenruhájuk is).

Az amerikai szökevényeket hamarosan elkapják, és visszaviszik őket a gonosz náci tiszthez, aki kihallgatja egyiküket: Jeremyt. Jeremy hanyagul odavet neki néhány mondatot arról, hogy a háború nagyon rossz, és a nácik veszíteni fognak, mire a náci tiszt láthatóan szomorú lesz. Aztán támad egy kis kalamajka aminek következtében az egyik amerikai katonát lelövik, a másik kettő viszont elmenekül. Jeremy Scott és a vele meglépett társa ekkor váratlanul egy amerikai kórházban találják magukat, ahol az egyikük kap egy injekciót, majd betoppan egy CIA-ügynök (őt a könyv szerzője alakítja), aki közli velük, hogy felfoghatatlanul nagy szolgálatot tettek a hazának a küldetéssel, amit végrehajtottak (erről a filmben nem derül ki semmi közelebbi), úgyhogy mindketten megkapják a Bíbor Szív kitüntetés. A záró képsorokon Jeremy Scott egy katonai sisakot helyez elesett társa sírkövére, majd belső monológ formájában közli a nézővel, hogy: „Jeremy Scott vagyok Kaliforniából, és a történetem még messze nem ért véget.”

Ami nem csoda, tekintve, hogy jóformán el sem kezdődött.

A könyv is hasonlóan magas filozófiai szférákban szárnyal amúgy, az utolsó mondata, mintegy végső tanulságként például a következőt adja a gyanútlan olvasó tudtára: „A pillanat, amikor azt hiszed, mindened el van veszve, akkor van meg az erőd ahhoz, hogy továbblépj.”

Szóval mindent egybevetve tiszteletreméltó a fiatalember elszántsága, amivel megírta a könyvet – különben tűzoltó-akadémiára készül, de már elkezdte a következő könyve megírását –, az amatőr filmes csapat lelkesedése is, hogy ilyen szépen filmre vittek egy nagyon banális történetet, de egyrészt a téma talán több munkát, utánajárást igényelt volna, másrészt nehéz azt feldolgozni, hogy egyetlen tapasztaltabb könyves szakember sem szólt a fiatal, és még érthető módon naiv szerzőnek, hogy ez az anyag talán még nem elég erős a könyv formájában való megjelenéshez.

Szóval, ha valaki a Volt egyszer egy háború kiadója környékén jár, kapcsolja már fel náluk a villanyt.

A könyvbemutató végén ugyanakkor hosszú, dedikálásra váró sor alakult ki Jakab Norbert asztala előtt – így aztán marketing szempontból mégiscsak van mit tanulni a vállalkozástól.