Biztos szükségünk van elmebeteg megváltókra?

Pár mondat egy körülrajongott film kapcsán, amely nagyon nem az elnyomó rendszer ellen lázadó kisember-hősről szól. Csakhogy a csodavárókat a valóság egyáltalán nem érdekli.
Hirdetés

Megnéztem a Todd Phillips Jokerét. Pedig általában nem szoktam bemutató környékén filmeket nézni. Különösen olyanokat, amelyek valamilyen okból közel állnak hozzám. Például a képregény-filmek. Igen ám, de az történt, hogy egyre több hozsannát láttam lecsorogni a különböző csatornákon. Hogy a Joker beteg korunk látlelete. Hogy a megalázottak és megszomorítottak öntudatra ébredésének apológiája. Hogy antikapitalista kiáltvány. Hogy zseniális, meg univerzális politikai allegória. Satöbbi.

Kicsit furcsálltam, ugyanis legjobb tudomásom szerint a DC Univerzum 1940-ben „világra jött” gonosz bohóca pszichopata és szadista bűnöző zseni, Batman egyik ősellensége. Vagyis

nem a kapitalista rendszer által megalázott és megszomorított kisember.

Persze, a képregényfilmek főgonoszainak általában nincs múltjuk, se jövőjük. Ők a jelenben élnek és pusztítanak, mint például – hogy ne menjek messzire – Christopher Nolan 2008-as A sötét lovagjának Heath Ledger alakította Jokere. Na de újabban divat az eredettörténet, és Todd Phillips rendező előállt azzal, hogy megmutatja a nagyvilágnak Joker múltját. Ja, itt jegyzem meg: arról is szoktak áradozni, hogy a film épp a népnyúzó kapitalizmus egyik fellegvárából, Hollywoodból lovagolt ki. És hogy milyen paradoxon ez. Oké, és vajon miért pont onnan? Talán mégis azért, mert a hollywoodi vérprofik meglátták benne a vérprofit(ot)?

A Velencei Filmfesztivál elitista és erősen esztétikai alapon díjakat osztogató zsűrijének döntése – a film a fesztivál nagydíját tehette zsebre – egyáltalán nem meglepő. Ugyanis a Joker egy anti-képregényfilm. Az, hogy jó pár vonatkozásában Martin Scorsese Taxisofőrére vagy A komédia királyára emlékeztet, még hagyján. Időnként Nagyon gyakran azonban a francia beszélgetős-hallgatós filmek világát idézi: a kamera rém lassan mozog a térben, ha egyáltalán mozog, ha nem, akkor ücsörög és néz egy faszit, aki ücsörög és néz egy faszit a tükörben, aki ücsörög és néz a semmibe. Garantált művészfilmsiker! Amit a magam részéről rettenetesen unok. Főleg egy képregény-film esetében. Persze, nem lehet tagadni: Joaquin Phoenix remek színészi munkát végzett. Az operatőr, a vágó satöbbi szintén.

De miért lett hirtelen ez a Joker a megalázottak és megszomorítottak Don Quijotéja?

Hirdetés

Miért emelte hirtelen pajzsra az antikapitalista elit? Nézzük a pőre sztorit, nagyon röviden. Adott egy elmebeteg, lúzer bohóc (ez se vicc, Arthur Fleck abból él, hogy bohóckodik), akinél elszakad a cérna és elkezdi öldösni embertársait. A fent említett apologéták, hozsannázók nyilván nem akadnak fent a lúzer bohóc elmebetegségén. Azon akadnak fenn, hogy a kapitalista rendszer gonosz. Kirámolja a zsebeket. Feláldozza a szegény dolgozó népet a profit oltárán. Megöli a szegény dolgozó lelket. Még a gyógyszert is elveszi a szegény dolgozó elmebetegtől. Márpedig ha ez a normalitás, akkor normális, hogy a szegény dolgozó nép fellázad. És halomra gyilkol mindenkit, aki a szeme elé kerül. Ja, nem csak a gonosz kapitalistákat. Mindenkit.

Nos, a hozsannázóknak el kellene gondolkodniuk a következő dolgokon. Először is, hála Istennek,

nem minden szegény polgár válik ámokfutó tömeggyilkossá.

Vajon miért? Ja, talán azért, mert szendereg az öntudata. És nem mellesleg, nem minden szegény polgár elmebeteg. A másik, ami lényegében az első dologból fakad: ha a főszereplő nem lett volna eleve őrült, sokkal nehezebben lehetett volna fogást találni a hozsannákon. De gondoljanak csak bele: egy normális embert elég nehéz lett volna Jokerré torzítani. Önöket is, engem is szívat néha a rendszer, nem? Dehogynem! És szarrá lőjük a kollégát az irodában? Nem hát! Ahhoz őrültnek kellene lennünk. És ehhez biza Jokernek is őrültnek kellett lennie. De ám legyen, némileg hozzászoktunk. A forradalmárok, lázadók imádják az őrülteket. Akik aztán csinálják a forradalmat, nyakló nélkül. És halomra gyilkolnak mindenkit, aki nem viselkedik pont úgy, mint ők. Hogy a filmből vett metaforával éljek:

aki bohócmaszkot visel, jó fiú. Aki nem, kinyírható. Ismerős valahonnan?

És akkor az utolsó kérdés: biztos szükségünk van elmebeteg megváltókra? Szerintem nincs. Volt elég belőlük a történelem során. Mindentől függetlenül, egy dolog világos: Todd Phillips filmje valójában mindenről szól, csak erről nem. De az is világos, hogy a csodavárókat egy cseppet sem érdekli a valóság.

Hirdetés