Aki a kommunista Romániában nevelkedett, annak valószínűleg – hozzám hasonlóan – egészen bizarr emlékei vannak a Mikulásról, vagyis Moș Geriláról, a Télapóról, ahogy akkoriban hívták a gyerekek szakállas barátját mifelénk. Bizonyára mindenkinek van egy fotója a gondosan őrzött családi fotóalbumban az óvodai ünnepségen felbukkanó ijesztő emberrel, aki lehetett a szomszéd, valakinek az apukája vagy az utcáról behívott ember, ma már lehetetlen megmondani. Általában románul beszélt, fehér cérnával felkötött vattaszerű álszakállt és piros köpenyt viselt, meglehet, enyhén alkoholszagot árasztott. Mindenki félt tőle, senki nem hitt benne, mégis a szemeteszsákoknak kinéző zacskókba helyezett kemény cukorka, fűrészpor ízű keksz és a kakaóporos kerek-csokoládé miatt örültünk, hogy eljött.

Egy kolozsvári Mikulás a Minerva sajtóarchívumából | © Minerva Művelődési Egyesület

Az otthoni Mikulások inkább a képzeletünkre hatottak, zörgették az ablakot, de villámgyorsan elsuhantak. Érthető okokból, persze, a kivilágítatlan utcák miatt a földszinti ablakban nem sokáig merték a szülők kinn hagyni a csizmákat, mert gyorsan lába kelt mindennek, még a kiterített, frissen mosott ruhákat is lelopták a szárítókötélről. A zörgető apukákat könnyen betörőnék nézték, így nem tartott sokáig a színjáték. Akkoriban a narancs volt a legértékesebb ajándék, amit csak decemberben lehetett kapni, és komoly sorokat, valóságos tömegbirkózást kellett végigszenvednie a Mikulásnak, hogy hozzájusson a déli gyümölcshöz. Megbecsültük és szerettük ezért Őt.

Ma már a december egészen más algoritmus szerint zajlik a legtöbb erdélyi családban. Először még csak az időnap előtt felcicomázott utcák, terek és kirakatok emlékeztetnek a közelgő ünnepre, majd jön az első adventi gyertyagyújtás és a Mikulás, ami után beindul és minden mást elsöpör az ünnep rohamtempója. Talán csak szentestére sikerül kicsit lenyugodni, ha sikerül egyáltalán.

Ajándékosztás 1953-ban, valahol Magyarországon | © Fortepan, Hámori Gyula 

De a legkisebbek ugyanúgy hisznek a Mikulásban, mint harminc évvel ezelőtt mi. Csak abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy bármit megkaphatnak, ha anyuka és apuka megengedheti magának, és fess Mikulásokkal találkozhatnak lépten-nyomon. Nemcsak Mikulás napján, hanem novembertől kezdve január végéig minden mese és varázslat, aminek ők a főhősei. A túlcsorduló szeretetben csak arra kell vigyáznia a Mikulásnak, hogy ne adagolja túl az édességet, mert akkor a gyerek túlpörög. Az ajándékozási szokások alaposan megváltoztak, egyedül a virgács maradt meg a „régi időkből”, ami azért jár az ajándékok mellé, mert minden gyermekben ott van egy huncut ördög is.

„A hároméves Huninak nem sok tapasztalata van eddig a Mikulással, ezért is reméltük, hogy az oviban fog találkozni eggyel. Ha például az apja öltözne be, akkor biztosan megismerné a hangját. Még nem igazán tudja hová tenni ezt az egészet, de az ajándéknak biztosan örülni fog, már előzőleg tudtunkra adta, hogy neki kell egy tűzoltóautó. Kitesszük a cipőket az ablakba, majd együtt fedezzük fel az ajándékot. Ugyanezt eljátsszuk itthon, mamáéknál és a keresztszülőknél is, ezért édességet tőlünk nem fog kapni, csak a család többi tagjától. Az is valószínű, hogy estére már ki lesz bontva az ajándék, úgysem bírnánk reggelig várni vele. Lehet, hogy virgács is kerül a cipőbe, csakis azért, mert hozzátartozik a mikulásjáráshoz, és mert ezzel elmagyarázhatjuk neki, hogy néha rossz is szokott lenni.” (Judit, Szatmár)

Egy friss felmérés szerint a városon élő szülők 87,3 százaléka vásárol ajándékokat Szent Miklós (Mikulás) napjára Romániában. A legtöbben (70 százalék) édességet vesznek, a vásárlók 48 százaléka játékokkal is meglepi gyerekeit, és az ajándékozók 41,7 százaléka ruházati cikkeket, lábbelit is becsempész a Mikulás puttonyába. A válaszadók átlagosan 345 lejt szántak arra, hogy Mikulás alkalmából örömöt szerezzenek a gyerekeiknek. A kisgyermekes ismerőseinknél tett gyors felmérésünk ehhez képest azt igazolja, hogy legfeljebb 80-100 lejt költöttek a mikulási ajándékcsomagra, amit gondos forgatókönyv szerint, lopakodva helyeznek el, majd együtt a gyerekekkel bontanak ki.

„Már a gyermek megszületése előtt is szokás volt nálunk, hogy a párommal Mikulás alkalmából egymás cipőibe édességet csempésztünk. Amióta gyarapodott a család, nagyobb méreteket öltött a mikulásozás is. A decemberi hónap a négyéves Abigél szülinapja és a karácsony miatt is elég sok ajándékkal jár, ezért a Mikulás csak édességeket szokott hozni, amit az ablakba kitett csizmába, bakancsba tesz bele. Abigél hisz a Mikulásban, viszont ha azt mondjuk neki, hogy legyen szófogadó, különben nem hoz édességet, akkor racionálisan közli, hogy a Mikulás nem láthatja őt. Engem rosszul érintett, amikor kiderült, hogy nincs Mikulás, és biztos, hogy ez vele is megismétlődik. Úgy gondolom, hogy ezen át kell esnie. Talán ez az első gyermeki illúzió, ami szétpukkan, mint egy lufi, de hozzátartozik a gyerekek mágikus világképéhez. Részesei akarnak lenni a mesének, és ez jó. Arról nem is beszélve, hogy mekkora kaland együtt felfedezni, mi mindent rejteget a csizma. A játék rendszerint egy nagy családi édességkómával végződik.” (Orsi, Nagyvárad)

A bevásárlóközpontok, adventi vásárok, játékokat árusító üzletek jól profitálnak az év ezen időszakában a szülők kárára. Az egyes üzletláncok egymást túllicitáló árengedményekkel csábítják a vásárlókat, de a legolcsóbb édességcsomagokért így is elkérnek 15 lejt, a felső határ pedig a csillagos ég. Röpke felmérésünkből kiderült, ezen túlmenően, az egyes óvodákban, de az iskolákban is a szülők hozzájárulásával vásárolják meg a gyerekek óvodai/iskolai ajándékát, ami tehát szintén a családi kasszát terheli.

Életkép a kolozsvári adventi vásárból | © Facebook/Târgul de Crăciun Cluj-Napoca

A szülők amúgy is hajlamosak arra, hogy túlköltekezzék magukat, csak hogy örömet szerezhessenek csemetéiknek, ami nemcsak a Mikulásra, hanem az egész decemberi hónapra jellemző. Az otthoni dekorációk, adventi koszorúk, asztali kopogtatók, majd a karácsonyfák vagy ezek alternatívái mind azt a célt szolgálják, hogy minél meghittebb, barátságosabb, ünnepibb hangulat teremtődjön. Ez is része az ünnepi mesevilágnak.

„Az eljárás általában az, hogy elmegyünk együtt egy bevásárlóközpontba és árgus szemmel figyeljük, hogy mire vetettek szemet a gyerekek. Ezt követően a Mikulás visszatér a tett helyszínére, megvásárolja az áhított játékot, és egy olyan helyre dugja a lakásban, ahol biztosan nem találják meg. Idén legót és papucsot kapnak, de a meglepetéscsomagot gyümölcsökkel és édességgel egészítjük ki. A cipőfényezés többnyire rám hárul, és a figyelemelterelés is. Míg mi elvonulunk játszani, apuka becsempészi a cipőkbe az ajándékokat, dörömböléssel jelzi, hogy járt a Mikulás, amitől persze mi megijedünk, majd megnézzük, mi került a csizmákba. Az az érzésem, hogy az igazi ajándék számukra nem a szépen becsomagolt tárgy, hanem maga az élmény. Annak idején én az idősebb gyerekektől tudtam meg, hogy nem létezik a Mikulás, ami elég nagy csalódás volt. Nem tudom, mi a helyes pedagógiai módszer erre, így utólag talán jobb lett volna, ha én is magamtól jövök rá. Valószínűleg addig próbáljuk megőrizni a Mikulás titkát, ameddig csak lehet. Az viszont nemrég jutott eszembe, hogy minden ajándékot egy helyre kell eldugjak, nehogy úgy járjak, mint az anyám, aki egyszer februárban, egy szekrénytakarítás közben találta meg a nekem szánt mikulási ajándékok egyikét.” (Saci, Kolozsvár)

Megkerülhetetlen kérdés az, hogy milyen mély nyomot hagyhat a gyerekben, ha kiderül az igazság a Mikulásról. A szakemberek – a pszichológusok és az óvónők –, egyetértenek abban, hogy hagyni kell a gyerekeket, hadd éljék ki a fantáziavilágukat, hiszen ez hatással lesz arra, hogy nagyobb korban milyen megküzdési módszereket alkalmaznak, mennyire lesznek kreatívak, milyen lesz az érzelmi intelligenciájuk.

Játék és mese az egész december a gyerekek számára | © Facebook/Târgul de Crăciun Cluj-Napoca

A kisgyermekek képzeletvilágát a mesék fejlesztik leginkább. A gyermeki lélektan legnagyobb elismert szakértői, Vekerdy Tamás vagy Ranschburg Jenő  írásaikban, előadásaikban arra ösztönzik a szülőket, hagyják gyermekeiknek, hogy szabadon kiélhessék magukat a játékban. Ez a legtöbb, amit tehetnek csemetéjük boldog gyermekkoráért. Mitikus világképükbe belefér a Mikulás, akinek az érkezése alkalmat ad arra, hogy örömmel mozgósítsák saját fantáziavilágukat. Ebből nem szabad őket sem kitépni, sem „beledöngölni”, majd ők eldöntik, mikor jön el az a pillanat, amikor már a racionális valóságot akarják látni.

„Míg családot nem alapítottam, azt gondoltam, meg lehet kerülni azokat a szokásokat, amik már gyerekként is idegesítettek. Ilyen volt a mikulásozás is, aminek sohasem éreztem át az értelmét. Igaz, elég hamar lelőtték a poént a nagyobb szomszédgyerekek, hogy a Mikulás kamu, bárki bármit mond. Most már másképpen gondolom, mert a gyerekeimen láttam, mi van azelőtt, hogy kiderülne, hogy a Mikulás nem létezik. Annyira hittek benne, hogy a végére már én is elhittem, hogy létezik, még ha nem is rénszarvarsokkal közlekedik a csillagok között. Aztán észre sem vettük, mikor nőttek ki belőle, de nem volt szükség külön felvilágosításra. Azóta is kapnak ajándékokat, csak ahogy telnek az évek, egyre nehezebb teljesíteni az igényeiket.” (Tamás, Csíkszereda)

A szülők neveltetésén és személyes meggyőződésén múlik az, hogy mennyire mennek bele a Mikulás történetébe. A felgyorsult világ miatt a szülőknek egyre kevesebb türelmük van a játékhoz, minél hamarabb szabadulnának a tehertől. Ezt már egy nagyváradi óvónő, Katalin meséli, aki korábban alsósokat is tanított, így elég közelről ismeri az átmenetet a gyermeki rajongástól addig a pillanatig, amikor már ciki hinni a Mikulásban.

Tapasztalatai szerint vannak olyan szülők, bár egyre kevesebben, akik mindent megtesznek a varázslat fenntartásáért, igyekeznek szimbolikusan elmesélni Szent Miklós történetét, hangulatot teremtenek hozzá. Egy másik, liberálisabb felfogású szülőtípus úgy érzi, hogy becsapja a gyermekét azzal, ha vallásos mesékkel áltatja, nem szeretné, ha egyszer a gyermek számon kérné rajta a hazugságot. Az ilyen szülő kicsi korától kezdve nagyon őszintén kommunikál a gyermekkel, betartja az ígéretét, nem keres mesés válaszokat arra, hogy hol lakik a Mikulás, hogyan járja be egyetlen éjszaka alatt az egész világot, stb. A harmadik típusba azok a szülők tartoznak, akik egyáltalán nem szeretnék vallásos neveltetésben részesíteni a gyermeküket, ezért kifejezetten tiltakoznak az ellen, hogy Szent Miklós legendájáról meséljenek nekik. A három típus között persze lehetnek átfedések, ingadozások is, hiszen senkinek sincs kőbe vésve a hite vagy meggyőződése.

„Az én személyes véleményem az, ha gyermek lelkét vesszük figyelembe, akkor látjuk, hogy lételeme a játék és a mese ebben a korban, és szüksége van misztikus dolgokra is, még ha nem is talál vagy keres rá reális magyarázatot. Fontos, hogy ne használjuk fel a Mikulást arra, hogy fegyelmezzük a gyereket, még ha erre hajlamosak is vagyunk 2-3 héttel a Mikulás és a Jézuska előtt. Ne azért legyen jó a gyermek, mert jön a Mikulás, hanem azért mert áthatja a várakozás, az advent szelleme. Ezekre a kicsi dolgokra egyértelműen szükség van, nem csak a gyerekeknek, hanem nekünk, felnőtteknek is.” (Katalin, Nagyvárad)