Hogyan rendezzünk díjátadót erdélyi gyerekeknek?

Az erdélyi gyerekeknek szánt díjátadót különböző, erdélyi gyermekeknek szánt tudásversenyek után szervezhetjük, tehát igen gyakran, és általában szombaton. A hétvége kifejezetten alkalmas arra, hogy az erdélyi családoknak versenyünk által programokat biztosítsunk, és persze a pedagógusoknak is, hiszen ők az erdélyi kultúra őrzői és átadói. Figyelni kell a kultúrára, különösen szombaton. A kultúra törékeny dolog, ezt többször is mondjuk el.

Pedagógusainktól várjunk el feltétel nélküli odaadást és ingyen végzett őrző-védő szolgálatot, mind a gyermekeket mind a kultúránkat illetően. Mint később kiderül, meg fogjuk dicsérni őket ezért, adunk nekik oklevelet és logóval ellátott bögrét. Privátban kérjük meg a pedagógusokat a díjátadó után, hogy a minisztériumi források késése miatt

szállásukat-utazásukat fizessék most saját zsebből, utólagos elszámolással.

Díjátadónkat szűk és levegőtlen teremben szervezzük, ezzel is utalva kisebbségi helyzetünk nyomasztó voltára, pátriánk szűkségére, és az esemény súlyára, természetesen. Kezdjünk fél órával később, ezzel is növelve az esemény súlyát. Álljunk szomorúan a színpadra, és ne találjuk a szavakat. A szó oly tünékeny, oly megfoghatatlan! Legyünk líraiak álcaképpen. Szókeresés közben hívjuk a színpadra a Szuttyongató furulyakör kezdő csoportját. Miközben a fehér-feketébe öltözött gyermekek furulyáik lyukacskáit keresgélik, mondjuk el, hogy a felkészítőtanár. Húsz éve, bizony. Szuttyongat. És nemcsak. És még mindig, lám.

Kérjük meg a közönséget, hogy tapsoljon.

Tegyük hozzá, hogy van segédje is a felkészítőtanárnak, ő szintén felkészít. Kérjük meg a közönséget, hogy taps, mert a felkészítőtanár segédje is felkészít. Közönség, taps. Eközben gondoljunk arra, a színpadon szorongó, díszruhába öltözött és a nézőtéren szorongó, eredményt váró gyermekek erdélyi magyar felnőttek lesznek, és ehhez sok türelemre, elcsigázott, fásult beletörődésre lesz szükségük. Hisz lám, a teremben lévő fölnőttek is ilyenek. Eddzük hát a gyermekeket. Ezért a Szuttyongató rövid, ámde lélekemelő műsora után köszönjük meg újra a felkészítőtanárnak. Taps. A segédjének, aki szintén. Taps.

Ezután lássunk hozzá a díjátadóhoz. Eseményünket a szervezők dicséretével kezdjük, hisz a szervező csapat. (Taps.) Sokat és éjt nappallá téve. Egyébként tényleg. Persze elmondhatnánk ezt az esemény utáni gyűlésen is nekik személyesen, de az nem olyan. A gyűlésen inkább a hibáikra térjünk majd ki, a túl sok dicséret azért kártékony lehet.

Ezután, a díjátadó kezdete utáni negyvenötödik percben

hívjunk ki a színpadra egy államtitkárt vagy egy politikust,

hogy mondja el, hogy nem könnyű egy ilyen eseményt támogatni, de nekik kisebb-nagyon buktatókkal mindig sikerül. (Taps. Nem esik szó róla a színpadon, de a minisztériumi források késlekedését is orvosolják ugye, az utazási és szállástérítés néhány hónap múlva hiánytalanul a pedagógusok számlájára érkezik.) Államtitkár, politikus politikai üzeneteket fogalmaz meg arról, hogy a párt milyen ügyes. (Taps, kérésre.) Ekkor már több család apraja alszik vagy sír a teremben, nagyja fészbúkozik, a versenyzők mélyeket lélegeznek. Jókedvűen ültek be eredményt várni, de már ingerültek, idegegesek. Így is kell ennek lenni, egy verseny komoly dolog. Nézzünk szét a teremben, van-e még valaki, aki nem került idegállapotba. Hoppá, egy nyugodt apuka! Nini, egy mindenre magasról tevő versenyző! Nagyszerű, a hangulat fokozható.

Most a gyerekek felkészítő- és kísérőtanárait kell megdicsérnünk, színpadra hívnunk egyenként mind a negyvenhatot, hogy a bögre és az oklevél.

Ekkor, a hatvanadik percben,

adjuk át a szót a tanfelügyelőnek, aki elmondja, hogy tanfelügyelőnek lenni nagyon nehéz,

de az ilyen versenyekért érdemes. A hetvenedik percben hívjunk színpadra különböző pedagógusokat, akik nélkül ez az esemény. Közben jussanak eszünkbe más pedagógusok is, akik jelen vannak vagy jelen lehetnének, és olyan egyszerű emberek is, akik sokat segítettek az esemény megszervezésében, elhozták autón a tanfelügyelőt, elkísérték ebédelni az államtitkárt, meg minden. Emlékezzünk meg róluk egyenként.

Ha már senki nem jut eszünkbe, akit esetleg kihagytunk a felsorolásból, a nyolcvanadik perc tájékán megkérhetjük a zsűri elnökét, hogy beszéljen röviden (tekintve az idő rövidségére, ugye) a versenyről magáról és a gyerekek teljesítményéről. A zsűri elnöke mondja el, hogy mindenki nyert, aki itt van, és azt is, hogy mindenki sokat tud, de senki nem eleget. Részletezze, hogy miket pontoztak le, és mit nem tudtak a gyerekek.

E szavak nyomán a versenyzők és kísérőik arcán már látni lehet a páni rémületet, a kínt, a gyötrelmet, a menekülési vágyat. Ha ez megvan,

hozzákezdhetünk a díjak kihirdetéséhez a végéről a legfontosabb fele haladva.

Mivel már a kilencven perce elkezdődött a rendezvény, kérjük meg a kis versenyzőket, hogy szedjék a kis lábacskáikat, miközben a díjért érkeznek ki. Mondjuk nekik viccesen, hogy nem ülhetünk itt éjfélig. Két eredmény között készítsünk csoportképet a díjazottakkal és a díj szponzoraival, például olyan kiadókkal, akik raktáron maradt, több éve megjelent könyveiket ajánlották fel díjul, olcsó édességek forgalmazóival, hűtőmágnes- és bögrefeliratozó cégekkel. Kérjünk tapsot a szponzoroknak.

Nézzünk körül a teremben: ha már teljesen megbomlott a fegyelem, valamikor a második óra vége felé, kihirdethetjük a győztest. Mondjuk el, hogy milyen nehéz volt pénzt szerezni az ő díjára, érezze magát lekötelezve. A győztes szülei felélénkülve, ujjongva tapsolnak, mások már nem figyelnek oda. Az első helyezett zavarodottan kitámolyog, és aláír négy átvételi nyilatkozatot. Miközben aláír, mondjuk el a közönségnek, hogy jövőre. Ugyanitt. Szeretettel.