Gondoljunk arra, hogy a színpadon szorongó, díszruhába öltözött és a nézőtéren szorongó, eredményt váró gyermekek erdélyi magyar felnőttek lesznek, és ehhez sok türelemre, elcsigázott, fásult beletörődésre lesz szükségük.
Az erdélyi gyerekeknek szánt díjátadót különböző, erdélyi gyermekeknek szánt tudásversenyek után szervezhetjük, tehát igen gyakran, és általában szombaton. A hétvége kifejezetten alkalmas arra, hogy az erdélyi családoknak versenyünk által programokat biztosítsunk, és persze a pedagógusoknak is, hiszen ők az erdélyi kultúra őrzői és átadói. Figyelni kell a kultúrára, különösen szombaton. A kultúra törékeny dolog, ezt többször is mondjuk el.
Pedagógusainktól várjunk el feltétel nélküli odaadást és ingyen végzett őrző-védő szolgálatot, mind a gyermekeket mind a kultúránkat illetően. Mint később kiderül, meg fogjuk dicsérni őket ezért, adunk nekik oklevelet és logóval ellátott bögrét. Privátban kérjük meg a pedagógusokat a díjátadó után, hogy a minisztériumi források késése miatt
Díjátadónkat szűk és levegőtlen teremben szervezzük, ezzel is utalva kisebbségi helyzetünk nyomasztó voltára, pátriánk szűkségére, és az esemény súlyára, természetesen. Kezdjünk fél órával később, ezzel is növelve az esemény súlyát. Álljunk szomorúan a színpadra, és ne találjuk a szavakat. A szó oly tünékeny, oly megfoghatatlan! Legyünk líraiak álcaképpen. Szókeresés közben hívjuk a színpadra a Szuttyongató furulyakör kezdő csoportját. Miközben a fehér-feketébe öltözött gyermekek furulyáik lyukacskáit keresgélik, mondjuk el, hogy a felkészítőtanár. Húsz éve, bizony. Szuttyongat. És nemcsak. És még mindig, lám.
Tegyük hozzá, hogy van segédje is a felkészítőtanárnak, ő szintén felkészít. Kérjük meg a közönséget, hogy taps, mert a felkészítőtanár segédje is felkészít. Közönség, taps. Eközben gondoljunk arra, a színpadon szorongó, díszruhába öltözött és a nézőtéren szorongó, eredményt váró gyermekek erdélyi magyar felnőttek lesznek, és ehhez sok türelemre, elcsigázott, fásult beletörődésre lesz szükségük. Hisz lám, a teremben lévő fölnőttek is ilyenek. Eddzük hát a gyermekeket. Ezért a Szuttyongató rövid, ámde lélekemelő műsora után köszönjük meg újra a felkészítőtanárnak. Taps. A segédjének, aki szintén. Taps.
Ezután lássunk hozzá a díjátadóhoz. Eseményünket a szervezők dicséretével kezdjük, hisz a szervező csapat. (Taps.) Sokat és éjt nappallá téve. Egyébként tényleg. Persze elmondhatnánk ezt az esemény utáni gyűlésen is nekik személyesen, de az nem olyan. A gyűlésen inkább a hibáikra térjünk majd ki, a túl sok dicséret azért kártékony lehet.
Ezután, a díjátadó kezdete utáni negyvenötödik percben
hogy mondja el, hogy nem könnyű egy ilyen eseményt támogatni, de nekik kisebb-nagyon buktatókkal mindig sikerül. (Taps. Nem esik szó róla a színpadon, de a minisztériumi források késlekedését is orvosolják ugye, az utazási és szállástérítés néhány hónap múlva hiánytalanul a pedagógusok számlájára érkezik.) Államtitkár, politikus politikai üzeneteket fogalmaz meg arról, hogy a párt milyen ügyes. (Taps, kérésre.) Ekkor már több család apraja alszik vagy sír a teremben, nagyja fészbúkozik, a versenyzők mélyeket lélegeznek. Jókedvűen ültek be eredményt várni, de már ingerültek, idegegesek. Így is kell ennek lenni, egy verseny komoly dolog. Nézzünk szét a teremben, van-e még valaki, aki nem került idegállapotba. Hoppá, egy nyugodt apuka! Nini, egy mindenre magasról tevő versenyző! Nagyszerű, a hangulat fokozható.
Most a gyerekek felkészítő- és kísérőtanárait kell megdicsérnünk, színpadra hívnunk egyenként mind a negyvenhatot, hogy a bögre és az oklevél.
Ekkor, a hatvanadik percben,
de az ilyen versenyekért érdemes. A hetvenedik percben hívjunk színpadra különböző pedagógusokat, akik nélkül ez az esemény. Közben jussanak eszünkbe más pedagógusok is, akik jelen vannak vagy jelen lehetnének, és olyan egyszerű emberek is, akik sokat segítettek az esemény megszervezésében, elhozták autón a tanfelügyelőt, elkísérték ebédelni az államtitkárt, meg minden. Emlékezzünk meg róluk egyenként.
Ha már senki nem jut eszünkbe, akit esetleg kihagytunk a felsorolásból, a nyolcvanadik perc tájékán megkérhetjük a zsűri elnökét, hogy beszéljen röviden (tekintve az idő rövidségére, ugye) a versenyről magáról és a gyerekek teljesítményéről. A zsűri elnöke mondja el, hogy mindenki nyert, aki itt van, és azt is, hogy mindenki sokat tud, de senki nem eleget. Részletezze, hogy miket pontoztak le, és mit nem tudtak a gyerekek.
E szavak nyomán a versenyzők és kísérőik arcán már látni lehet a páni rémületet, a kínt, a gyötrelmet, a menekülési vágyat. Ha ez megvan,
Mivel már a kilencven perce elkezdődött a rendezvény, kérjük meg a kis versenyzőket, hogy szedjék a kis lábacskáikat, miközben a díjért érkeznek ki. Mondjuk nekik viccesen, hogy nem ülhetünk itt éjfélig. Két eredmény között készítsünk csoportképet a díjazottakkal és a díj szponzoraival, például olyan kiadókkal, akik raktáron maradt, több éve megjelent könyveiket ajánlották fel díjul, olcsó édességek forgalmazóival, hűtőmágnes- és bögrefeliratozó cégekkel. Kérjünk tapsot a szponzoroknak.
Nézzünk körül a teremben: ha már teljesen megbomlott a fegyelem, valamikor a második óra vége felé, kihirdethetjük a győztest. Mondjuk el, hogy milyen nehéz volt pénzt szerezni az ő díjára, érezze magát lekötelezve. A győztes szülei felélénkülve, ujjongva tapsolnak, mások már nem figyelnek oda. Az első helyezett zavarodottan kitámolyog, és aláír négy átvételi nyilatkozatot. Miközben aláír, mondjuk el a közönségnek, hogy jövőre. Ugyanitt. Szeretettel.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.
A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.
„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)
„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)
Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.
A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.
Tegyük le a fegyvert a lövészárokban és nézzük meg, mit mond a matek, avagy a magyarországi országgyűlési választások eredményei az erdélyi magyar csendes többség szemszögéből.