Sok kutatás foglalkozik a fiatalok külföldi munkavállalásával, a kivándorlás jelentős növekedésének vizsgálatával, hogy számszerűleg is kimutatható legyen: egyre többen keresik boldogulásukat a határokon kívül. A statisztikák viszont nem beszélnek arról, hogy milyen félelmekkel indulnak neki az útnak a fiatalok, mennyire nehéz önállóan helyt állniuk egy idegen országban rokonok, ismerősök támogatása nélkül, vagy milyen áldozatokat kell meghozniuk, hogy megalapozzák jövőjüket. Nekünk öt olyan fiatal lány mesélt személyes tapasztalatairól, akik Angliában próbáltak szerencsét.

Miért éppen Anglia?

Válaszadóink úgy gondolták, hogy könnyebb lesz egy olyan országban boldogulni, ahol az angol nyelv ismeretének köszönhetően legalább nem tudják eladni őket. Timi esetében sokat nyomott a latban az is, hogy barátja (most már vőlegénye) egy ideje a szigetországban dolgozott, Zsanett és Orsi pedig szintjén párjával vágott neki a nagy útnak. Enikőt főként az ország iránti kíváncsisága hajtotta, Henit viszont a nyelvtanulás igénye sarkallta a választásra.

Közülük hárman tanulmányaik elvégzése után rögtön a kiutazást választották, míg Enikő és Orsi előtte pár évet ledolgozott a szakmájában. A gyakorlat pedig ugyanazt mutatja, mint a statisztikák: mindnyájan pénz- és tapasztalatszerzés céljából döntöttek a kiutazás mellett.

Welcome to…: a bűvös első benyomás

Mielőtt beleásnánk magunkat a kinti élet részleteibe, képzeljük el, hogy megérkezünk Angliába, és reményekkel telve elkezdünk munkát keresni. Ilyenkor jól bevett szokás felkeresni a munkaközvetítőket, akik rövid időn belül kínálnak munkát, akkor is, ha gyengén beszélünk angolul. Hogy milyen munkát, az Timi vallomásából kiderül, hiszen kezdetben ő is hozzájuk fordult segítségért, ám az így szerzett tapasztalatok gyors kiábránduláshoz vezették.

Timi

„Első nap beregisztráltam, aztán örömmel közölték, hogy van is munka: úgy adták elő, mintha az év állása lenne, és pont rám várna – természetesen a jól betanult szöveg volt ez náluk. Elvittek a helyszínre, ami már első pillantásra aggasztó volt számomra, mert egy akkora gyárban találtam magam, ahol tíz perc alatt négyszer eltévedtem. Aztán jött az öltözet: munkásbakancs, hajháló, maszk, köpeny, kesztyű. A környezet pedig fokozta az egészet: hideg, nagyon zajos, és finoman fogalmazva szagos volt. Végül pedig a munka: 10 órán keresztül állsz egy helyben és pakolod hipergyorsasággal – mert futószalag-munkáról van szó – a mini citromokat befőttes üvegekbe. Talán így elmondva nem is tűnik olyan szörnyűnek, de nekem az volt: kimerítő, kiábrándító. Ekkor döbbentem rá, hogy mit jelent a külföldi munka szó. Mintha arcon csaptak volna, hogy ébredjek fel, így szembesültem azzal, hogy hova is kerültem és mit csinálok. Amikor felnéztem, csak azt láttam, hogy körülöttem mindenki úgy dolgozik, mint a robotok: agy nélkül. Szünet alatt a tízóraimból két falat sem csúszott le a torkomon, helyette sírva hívtam fel Gergőt, hogy hol vagyok, és mit csinálok, és utálom Angliát, és megyek haza. Természetesen azt a napot végigültem, de többet soha még a környékre se mentem.”

A kezdeti nehézségektől a megszokásig

Nem kis bátorság és rengeteg ambíció kell ahhoz, hogy valaki nekivágjon az ismeretlennek. A lányoknak sem volt könnyű meghozni a döntést, tudva, hogy a családjuktól több ezer kilométerre, egy idegen országban, idegen emberek között kell majd helytállniuk. Erre még rátett egy lapáttal a félelem, hogy sikerül-e megfelelő munkát találni, megfizethető áron lakást bérelni és megküzdeni a nehézségekkel egy ismeretlen környezetben. Mindezek ellenére mégis legtöbben izgatottságot, mintsem félelmet éreztek az utazás előtti pillanatokban, hiszen kalandként, próbatételként tekintettek az új életükre.

Enikő és Heni aránylag gyorsan tudott alkalmazkodni az új élethelyzethez, hamar feltalálták magukat, Orsi, Zsanett és Timi számára viszont nagy megpróbáltatást jelentett a kezdeti időszak. Némelyiküknek a brit akcentussal gyűlt meg a baja, de a család és az otthon hiányát is nehezen viselték.

„Amikor idejöttem és meghallottam az első brit embert beszélni, rádöbbentem, hogy a kötőszavakon kívül sokat nem értek; borzasztóan gyorsan beszélnek” – osztja meg Timi személyes tapasztalatait az angollal való barátkozásáról. Heninek sem ment könnyen: ő az első hónapban csak szükség esetén használta a nyelvet. A kezdeti nehézségek ellenére azonban lassan a megszokás is kialakult, és gyökeresen megváltoztatta az életüket. Mivel sok esetben csak magukra számíthattak, önállóbbakká és magabiztosabbakká váltak, ugyanakkor megtanultak az igazán fontos dolgokra figyelni, nem törődve az emberek véleményével. Napjaikat főként a megállás nélküli munka teszi ki, így kissé monotonabban telnek a napjaik, mint itthon.

Tényleg kolbászból van a kerítés?

Habár az életszínvonal magas, és minimálbérből is egész jól meg lehet élni, aki szeretne pénzt gyűjteni, annak nagyon tudatosan kell élnie. Munkát aránylag könnyen lehet találni, viszont jövedelmezőbb állásoknál alapfeltétel a folyékony nyelvtudás.

„Ha folyamatos bevételed van, akkor könnyű jól élni, megengedhetsz magadnak szinte bármit, nem ütközöl banális problémákba, például nem okoz gondot egyik napról a másikra lecserélni a mosógépedet vagy az autódat. Ezt pedig úgy teszed meg, hogy mellette pénzt is tudsz spórolni” – osztja meg véleményét Orsi, aki már több mint két éve él kint férjével. Szerinte rengeteg lehetőség van munkakeresés terén, neki eddig a vendéglátásban sikerült kipróbálnia magát, illetve raktári munkát is végzett, viszont tapasztalatai alapján bevándorlóként sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenni az előbbre jutásért karrier terén.

Zsanett egy takarítócégnél kezdte, utána egy építkezésnél takarított napi tíz órát, most pedig reggelente pincérként dolgozik, este pedig egy kínai take-away étteremben rendeléseket vesz fel. Heni egy nap akár tizenhárom órát is dolgozik: reggel hétkor kel, a barátja testvérének iskolás gyerekeit elrendezi, aztán a főállása felé veszi az irányt, ahol két gyerekre vigyáz, ezután egy másik helyen takarít, este pedig ismét a barátja testvérének gyerekeivel foglalkozik.

Timi több mint fél év alatt ötféle munkát is kipróbálhatott: a citromrakosgatásról már szó esett, a következő parfümminták csomagolása volt, utána egy pólónyomtató cégnél ötven fokos hőségben kellett dolgoznia. Ezután egy ruharaktárban pakolgatott, ami könnyedebb munkának bizonyult, mégsem volt az igazi, így végül önerőből a lakásuk közelében lévő üzletben próbált szerencsét, és azóta ott dolgozik.

Enikő

Enikő egy ideje hazaköltözött, ám még elevenen élnek benne az emlékek. Ő egy gyárban dolgozott csomagolóként, mellette pedig takarított. Elmondása szerint ott még egy takarítónak is elég összetett a munkája. Minden sokkal jobban el van bonyolítva, mindenre nagyon figyelnek, főként a higiéniára és a biztonságra. Szerinte aki pénzt akar félretenni, annak jó munkája kell, hogy legyen, és meg kell húznia saját határait, mert a megélhetés költségesebb. „Sokan, akik kimennek, azt hiszik, hogy milliomosként térnek haza. Ez egyáltalán nem igaz” – oszlatja el a tévhitet.

Anglia vs. Románia

Talán senkinek nem meglepő, hogy a két ország közti legnagyobb különbséget a fizetések nagysága és az életszínvonal jelenti. Hogy ez mit is jelent pontosan? Timi szerint Angliában minimálbérrel is gazdagnak számítasz, hiszen egy átlagfizetéssel rendelkező ember, akinek saját háza van, bármilyen luxusnyaralást megengedhet magának. Tény, hogy a lakbérek jóval magasabbak, de az élelmiszerek árban nagyjából megegyeznek az itthoniakkal. Szórakozási lehetőségből rengeteg akad, viszont ennek már jól meg kell fizetni az árát, hiszen egy péntek esti buli nem olcsó mulatság: egy sör átszámítva körülbelül 25-30 lejbe kerül, egy mozijegy ára pedig 60-75 lejt tesz ki.

Enikő meglátása szerint átlagfizetésből egy új autó lízingelése mellett évente akár két nyaralást is megengedhetsz magadnak, arról nem is beszélve, hogy éttermekbe járhatsz, kirándulhatsz és még drága ruhákra is futja. Az embereknek tehát van pénzük kikapcsolódni és szórakozni, ezért sokkal nyugodtabbak és kedvesebbek, mint Romániában.

Orsi szerint a legnagyobb különbség az adminisztratív ügyintézés területén érzékelhető, hiszen nem kell fél napig sorban állni a hivatalokban, helyette otthonról pár kattintással minden elintézhető. „Anglia a lehetőségek országa, minél több ideig van kint egy fiatal, annál jobban hozzászokik az itteni élet könnyűségéhez, és rájön a két ország közti óriási különbségekre, így egyszerűen már képtelen lesz visszaszokni az otthoni rendszerhez” – foglalja össze Orsi tömören az ország vonzerejének titkát.

Érdekességek a szigetország lakóiról

Habár mindannyian befogadó, kedves, segítőkész emberekként tekintenek az angolokra, vannak furcsaságok, amelyekre csak akkor derül fény, ha valaki huzamosabb ideig kint él. Heni tapasztalatai szerint mindenki csak robotol, semmivel nem törődnek, a szülők nem nevelik a gyerekeiket, a fiatalok pedig lusták, viszont nagyon befogadónak tartja őket.

Orsi szerint túlságosan is toleránsak, ugyanakkor hozzá vannak szokva az ott élő sokféle nemzetiségű emberhez, így nagyon türelmesek a külföldiekkel, és hajlandóak egy dolgot akár többször is elmagyarázni. „Az emberek nyugodtak, nem annyira közvetlenek, de kedvesek, figyelmesek egymással szemben, naponta többször is megkérdezik, hogy jól vagy-e, mindent megköszönnek egymásnak, és nem utasításokat osztanak, hanem megkérik a másikat arra a bizonyos dologra. Nagyon civilizált az autóvezetési stílusuk, nincs sietés, nincs kapkodás, az utcán nem hallasz dudálást, ott is elsőbbséget adnak, ahol nekik lenne elsőbbségük” – támasztja alá példákkal tapasztalatait.

Számára a legnagyobb csalódást az jelentette, hogy az angolok nagyon elkényelmesedettek, és sokan járnak kerekesszékkel az utcán, bár nem mozgássérültek. Furcsaságként néhány dolgot is megemlít: rengeteg körforgalom, kifele nyíló ablakok, két csap (egyikből folyik a jéghideg víz, másikból a forró), meredek lépcsők, az anyukák pedig zuhogó esőben indulnak sétálni a csecsemőjükkel.

Timi főként azóta tapasztalta meg az ott élők furcsaságait, amióta boltban dolgozik, ez alapján pedig összeállított egy rövid listát:

    • Mindig kérnek szatyrot, habár számtalanszor elpanaszolják, hogy otthon már nem férnek tőlük. Ennek ellenére vesznek még kettőt-hármat, mert soha nem rakják ugyanabba a szatyorba a hűtött, illetve „meleg” élelmiszereket, de külön szatyor kell a tisztítószereknek is. Ráadásul panaszkodnak, hogy miért nem igyenes a szatyor.
    • Ha vásárlásról van szó, az öltözék nem számít: jönnek pizsamában, télen rövidnadrágban, házi papucsban.
    • Mindig megkérdezik és elvárják, hogy én is megkérdezzem, hogy vannak. Ez is egy érdekes szokás, ami először furának tűnt nekem, mert otthon ez az udvariasság nem jelenik meg minden eladónál.
    • Először vásárolnak, és utána nézik csak meg, hogy mennyi pénz van náluk. Ez a legidegesítőbb szokásuk.
    • Sosem találnak semmit, vagy inkább nem keresnek, sokkal könnyebb tőlünk, dolgozóktól megkérdezni, mi hol található – jelzem, egy otthoni Profi nagyságú üzletről van szó.
    • Az idő és a főzéstudás hiánya miatt rengeteg fagyasztott, illetve készételt vásárolnak. Londonig kellett eljöjjek, hogy lássak megpucolt, felkockázott fagyasztott hagymát, konzerves sajtos makarónit, konzerves virslit, előkészített fasírtot, amit csak sütni kell, hogy a zacskós és bögrés levesek számtalan változatáról ne is beszéljek.

Hiába a pénz, ha nem jut időd élni

Enikőnek nagyon nehéz volt elfogadni, hogy a kint élő külföldieket csak a pénzszerzés hajtja, ők is ritkán jártak kirándulni, és hétvégeken is alig-alig mentek ki a városba szórakozni. „Hiába voltam kint, egy idő után bezárva éreztem magam: több pénzem volt, mint valaha, mégsem tudtam elkölteni, így már nem is láttam benne semmi jót” – fogalmazza meg csalódottságát.

Orsi és férje

Orsi is eleinte beleesett abba a csapdába, hogy a munka mellett nem szánt időt a szórakozásra. „Aki Angliában dolgozik, könnyen belefásul, belefárad, kiég a mindennapi robot miatt. Így voltam vele eleinte én is: folyamatosan csak dolgoztam, nem is adtam lehetőséget annak, hogy az ország megmutathassa pozitívumait, csak a cél lebegett a szemem előtt, hogy minél hamarabb gyűljön össze a tervezett összeg, viszont egy idő után éreztem, hogy belefáradtam ebbe, mert nincs életem, sokszor megfordult a fejemben, hogy kész, feladom” – vallja be Orsi, majd hozzáteszi – „Egy idő után rájöttem, hogy ezen változtatni kell, és ekkor döntöttem el, hogy nem csak dolgozni fogok Angliában, hanem élni is.”

Enikő a legtöbb fiatalnak azt tanácsolná, hogy ha ki is utaznak, ne a pénzszerzés legyen az elsődleges cél, mert abból sosem elég, hanem mellette bulizásra és a kirándulásra is szánjanak időt és energiát, mert nem fogják megbánni.

Anglia után is van élet

Egy év, nyolc hónap: Enikő összesen ennyit élt kint, először Írországban, majd Angliában tapasztalhatta meg az Egyesült Királyság nyújtotta lehetőségeket. Szeptember végén hazatért, mivel a munkát is megelégelte, ugyanakkor a barátait és a családját is nagyon hiányolta. Úgy gondolja, hogy amire vágyott, azt megkapta, hiszen megismerhette az országot és rengeteg tapasztalatot szerezhetett.

„Én úgy érzem, Angliában nőttem fel. Nem bánom egy percig sem, hogy elmentem, és úgy érzem, pont jókor jöttem haza. Sok mindent másképp látok, és ezt Angliának köszönhetem, akárcsak azt, hogy pozitív változáson mentem keresztül. Az igazi barátaim mellettem maradtak, és sokkal jobban ki tudom ismerni az embereket, mint azelőtt” – összegzi Enikő a kint szerzett tapasztalatok hozadékát.

Hazatérte után hamar sikerült visszaszoknia, csak a tengert hiányolja néha, hiszen ott minden nap látta, ezen felül viszont mindene megvan itthon, sőt, még annál is több. „Itthon szépen lassan minden kialakult. Beköltöztem Kolozsvárra, könyvelőként dolgozom, gyakran találkozom a barátaimmal, és a családommal is sok időt töltök. Szép lassan mindent a helyére tettem” – fejezi be gondolatait saját példájával bebizonyítva, hogy Anglia után is lehet folytatni az itthoni életet.

A szerző a kolozsvári BBTE újságíró szakos hallgatója, szakmai gyakorlatát a Főtérnél tölti.