Megeshet, hogy az erdélyi ember nem nagyon szereti, ha változnak a dolgok. Ha Erdélyben változtak a dolgok, rendszerint rossz felé haladtak a könnyáztatta történelemben, gondolja az erdélyi ember, az a legjobb, ha minden ugyanúgy marad, amíg lehet.
Amíg van, hol, és van, mi, ugye. Ahol nincs változás, ott viszonylagos biztonság van, ahogyan azt már nagy költők egész sora meg is írta, köves, sziklás, fenyős és mezőgazdasági hasonlatokat használva, mert a nagy költők is szeretnek arról beszélni, amit a környéken látnak. Mint az erdélyi ember.
Egyedül azt viseli nehezen az erdélyi ember, hogy a világban, még az erdélyiben is, az emberek viszont változnak, s ezen nem lehet segíteni. Telik-múlik az idő, s ott áll benne egyedül az erdélyi ember, ő semmit nem változik, erre fel mindenki más ráncosodik, nyúlik a bőre, őszül, kopaszodik, és hízik-hízik rendületlen. Az erdélyi ember ismerősei mind csúnyulnak, s az a baj, hogy közben butulnak is, s boldogtalanodnak el, egyéb rossz tulajdonságaikról már nem is beszélve. Elmegy az erdélyi ember szépen kicsípve az osztálytalálkozójára mondjuk, s rögtön látja, hogy mások milyenek lettek. Elmegy egy lakadalomba, s ott is azonnal feltűnik neki. Hogy pocakok, sárga fogak (ha még vannak fogak), gravitáló mellek, megereszkedő szemhéjak, széles fenekek, ősz hajak, kopasz fejek vannak a többi erdélyi ember testén, az előnytelen ruhákról már nem is beszélve.
„Látom, komám, szorít az érettségi öltöny” – mondja ilyenkor az erdélyi ember. Leggyakrabban azt: „egy kicsit mintha meghíztál volna”, „látom, van pocakod neked is”, „jól tartanak téged is, hallod-e!”, „látom Istvánon, hogy az asszony jól főz” (utóbbi kettőt bóknak szánja az erdélyi ember, az ismerős asszony pirong, és arra gondol, hány napja nem volt ideje megfőzni egy rendes ebédet; az ismerős férfiú is feszeng, behúzza a pocakját, és arra gondol, hány napja nem evett nyugodtan egy rendes ebédet).
Az erdélyi ember még ilyenkor sem hagyja abba, úgy érzi, jól sikerült a bók: „Igaz, Editke sem panaszkodhat, szépen kikerekedett.” Vagy: „Milyen jó fogdmeg kis asszonka lett Editke, pedig milyen kicsi vékonka volt annak idején.” (Editke kényszeredetten mosolyog, és arra a sok üres jaurtra gondol, amit esténként tiszta hiába kanalazott, amíg a többiek vacsoráztak, mert semmit nem fogyott.)
Igyekszik szépeket mondani az erdélyi ember a nőknek is, hogyaszongya: „De jó a frizurád, Gizi! Igaz, az előző jobban tetszett. A hosszú haj az igazi a nőnek.” „Jó az, ha vág az esze a nőnek, nem is kell olyan szép legyen.” „Te Kati, s most akkor ez ing-e vagy ruha, ha alatta nadrág van?” Az erdélyi ember egyébként gyakran elmondja a nőknek, hogy ő milyen nőket szeret. (Az, hogy a nők szeretik-e a pont olyan erdélyi embereket, mint amilyen ő, nem feltétlenül foglalkoztatja. Az erdélyi ember magabiztos ezekben a dolgokban.)
Azok a nők, akiket szeret az erdélyi ember, gyakran teljesen másak, mint azok a nők, akikkel éppen beszélget. Vagy még gyakrabban részben hasonlítanak, de valahogy mégis az a baj, hogy nem eléggé. Az erdélyi ember szereti a barna nőket, de a festett barnákat nem nagyon. Szereti az ápolt nőket, de azokat nem, akik sminkelnek. Szereti a miniszoknyát, de negyven éven felül azért már nem olyan a láb. Persze azért minden női lábat nagyon szeret, ha megfelelő helyre vannak azok téve, ugyi.
Az erdélyi ember férfiismerősei nagyon gyakran kopaszodnak – „Na, elfogyott a tiéd is, Zoli.” „Hol hagytad a hajadat, Feri?” „Okosodol, Sanyi.” „Sokat nem rockozol mostanában, úgy látom, Jenő.” – és sokkal rosszabbul vezetnek autót az erdélyi embernél. Ha az erdélyi ember ugyanarra a helyre tart vagy érkezik az autójával, ahová az ismerőse, akkor utóbbi totojázik, tötymörög, soha nem azon az úton megy, nem oda parkol és nem úgy, ahogyan azt az erdélyi ember elképzelte.
Az erdélyi ember a pozitív változásokra is rögtön reagál. Eléggé megijed tőlük. Felforgatónak, szokatlannak találja. Keresi a háttérokokat. Ott valaminek lenni kell. „De lefogytál, Csilla lelkem. Csak nincs valami baj? Házasság rendben van?” „Látom, futni jársz reggelente. Valami gond van? Szűnik meg a munkahelyed? Házasság rendben van?” „Tényleg nem kérsz tortát? Nem iszol még egy pohárral? Jól vagy, biztos nincs semmi baj? Házasság rendben van?”
Az erdélyi embernek sem lehet könnyű azért. Mert ez egy nehéz dolog, hogy erdélyi embernek lenni, nem firtatja ezt mifelénk senki sem. Ráadásul annyi a medve is mindenfelé.