Mátyás király kincsei után nyomoztunk

Legalább 150 éve tudományosan is kutatják a legalább 500 éve strapabíró adathordozókat: a corvinákat.
Hirdetés
Miért tartunk nagyra egy 500 éve megszűnt, szétlopkodott, ma már csak töredékeiben létező könyvtárat, a Bibliotheca Corvinát? Annak ellenére, hogy Mátyás király halála, 1490 után gyorsan széthordták, rá 30 évre pedig szétesett a magyar királyság is, ez a könyvtár volt Mátyás hatalmának egyik szimbóluma, irodalom– és művészetpártolásának leghosszabban ható példája. Művelt volt, szeretett olvasni,
  • és jó könyvei voltak: ókori, középkori és reneszánsz bestsellerek az irodalom, történetírás, teológia, filozófia területéről;
  • másrészt ezeknek csak kis hányada volt nyomtatvány, többségük elképesztő kézi- és mestermunka volt, scriptorok, kódexmásolók írták;
  • miniátorok remekelték bele a miniatűröket, tulajdon- és hatalmi viszonyokat jelző címereket, illuminálták az oldalakat: kifestették a kezdőbetűket és a lapszéli, indaszerű díszítéseket;
  • könyvkötő mesterek bélyegzőkkel és aranyozással gazdagon díszített bőr- vagy bársonykötésekbe borították a köteteket,
  • amelyek együtt a könyvtárszobákat a királyi palota legreprezentatívabb tereivé formálták.
Az egy-kétezer kötet közül egy korábbi tanulmány szerint 216 ismert, ezek közül 52 van Magyarországon, a többi 15 ország 43 városának 47 könyvtárában fogadja a könyvművészet csodálóit, a restaurátorokat és a történész, művészettörténész kutatókat.
 
A corvinák egyik legavatottabb magyarországi kutatója, Mikó Árpád művészettörténész április végén adott elő az EME kolozsvári székházában A Corvina–könyvtár története(i) címmel. Ő 250-300 közöttire becsüli a ma ismert corvinák számát, de mint mondta, sok a bizonytalanság. Több mint 40 kötetet borít bőrkötés.
 
Mikó Árpád
 
Mikó Árpád, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Kolozsváron, a Korunk Akadémián | Helyszíni fotók: Szabó Tünde
 
Mert a könyvtárnak nemcsak egy története van: 
  • érdekfeszítő nyomozás létrejöttét és elpusztulását kutatni, 
  • vagy azt, hogyan fedezték fel újra a dicső múlt dicső darabjaként, és mekkora dicsőség volt darabjait újra Magyarországra hozni,
  • hogyan kezdték tudományos alapossággal felkutatni és leírni a köteteit,
  • maguk a kötetek pedig külön-külön és egymáshoz viszonyítva sokat elárulnak a művészettörténészeknek arról, hogyan dolgoztak a kódexmásolók, miniatűrfestők és könyvkötők korabeli műhelyei, vagy épp milyen politikai ambíciói voltak a megrendelőjüknek.
Az is megérne egy misét, hogy miért maradt félbe a Bibliotheca Corviniana Digitalis, az Országos Széchényi Könyvtár corvinákat digitalizáló és online publikáló projektje. Amelyben még így is érdemes turkálni és elmerülni – ugyanúgy nagyítóval, mint a klasszikus detektívkarikatúrákon.
 

Arról, hogy nézett ki a Corvina könyvtár,

és mi volt a szerepe Budán, magából a könyvtár egyik darabjából értesülünk. Naldo Naldi firenzei humanista De laudibus bibliothecae augustae (A fenséges könyvtár dicsérete) című, prózai bevezetővel ellátott, négy énekből álló költeményét 1487 táján, vagyis Mátyás uralkodásának utolsó éveiben írta. Ideális könyvtárat írt le benne olyan szerzőkkel, akiknek művei addigra már rég elvesztek, és kihagyott olyan műveket, amelyek ma is megvannak létező corvinákban – figyelmeztetett a művészettörténész arra, hogy azért ne vegyük szó szerint a panegiriszt.
 
A műben a könyvtár fontos szerepet játszik a trónörökös nevelésében, vagyis a könyvtáros, Taddeo Ugoleto volt egyben Corvin János nevelője is. Leírást ad a könyvtár két terméről, amelyek a palota kápolnájának közelében helyezkedtek el. A pompázatos berendezést Naldi szerint firenzei mesterek készítették, a kötetek aranyozott bőrkötése vagy színes bársonykötése pazar látványt nyújtott, bár egyes kódexek természetesen megőrizték szerényebb külsejüket – foglalta össze Mikó Árpád.
 
Az egyik terem mennyezetét az a csillagállás díszítette, amikor Mátyás megkapta a cseh királyi címet, ami azért volt fontos neki, mert a cseh király egyúttal választófejedelem volt. Országcímereinek többségén ezért használta utána a kétfarkú cseh oroszlánt is, a cseh királyság pedig közvetlenül a magyar után következett Mátyás címfelsorolásában. 
 
 
Se a királyi palota, se a könyvtár nem volt teljesen kész Mátyás váratlan halálakor, 1490-ben. Utódja, II. Ulászló a helyben talált művészet eszközökkel igyekezett felülmúlni elődjét. Pontosan átlátta a könyvtárnak azt a politikai szerepét, amelyet Mátyás szánt neki – ismertette Mikó.
 
Corvin János sem kizárólag anyagi okokból vitte magával a könyvtár legértékesebb köteteit, amikor pedig a koronáért vívott harcot elveszítette, és visszakövetelték tőle, a könyveket az oklevelekkel és Szent Koronával együtt a rendi ország tulajdonának deklarálták.
 
A könyvtárt Mátyás életében és rajta kívül Bonfini biztosan használta, Mátyás halála után pedig azok a többnyire bécsi humanisták voltak bejáratosak, akik aztán elkapkodták a kötetek egy részét. Szerencsére, tette hozzá a kutató, mert ami Budán maradt, azt legkésőbb 1541-ben elhurcolták a törökök
 

A hatalomváltást szemléletesen mutatja 

 
a könyvtár egyik darabja, a Ransanus–corvina címlapja. Pietro Ransano olasz püspök, történetíró Beatrix királyné atyjának követeként jött Magyarországra,Epitome rerum Hungaricarum címmel megírta az ország rövid történetét Beatrix királyné kérésére.
 
Ransanus-corvina címlapjának részleteA címlap (a jobboldali képen) miniatúrája a kódex átadásának ceremóniáját örökítette meg, az ajánlás is Mathias Rexnek szól, ez alá viszont már eleve II. Ulászló címerét festették, mellé pedig egy másik koronás címert szántak, talán Beatrixét, amelyet végül Bakócz Tamáséval fedtek el. A kódexet ugyanis az érsek hozta vissza Itáliából 1514-ben – magyarázta Mikó Árpád.
 
A könyvtár utolsó, rövid korszakát részletesen ismertetik a Mátyás uralmának végéből származó források, kezdete azonban homályba vész, és az sem ismert, mikor módosult a gyűjtés iránya, vagy mi került be a könyvtárba az 1470-es évek első felében – mondta a történész. A legtöbb, amit feltételezni lehet, hogy volt Budán egy királyi könyvtár, amely az uralkodó politikai ambícióival, egy idő után egyenesen a trónutódlással összefüggésben az 1480-as évek második felében egyfajta állami könyvtár szerepét kezdte játszani.
 
A korai corvinákban található a legtöbb, utólag befestett Mátyás-címer, ezeket nem ő maga rendelhette – valószínűsítette a kutató. Azt is lehet tudni, hogy két címerfestő dolgozott a köteteken, az első zömök, nagyfejű, ezüstszínű oroszlánt festett, a második karcsú és fehér oroszlánt. Ő a pajzs két oldalára az M és az A betűt is odafestette, amelyet később Mathias Augustusként oldottak fel a kutatók. Ez, akárcsak a könyvtárt dicsőítő ének címe Mátyás császári ambícióiról árulkodik.
 
A könyvtár gyarapodásának nagy korszakában, az 1480-as évek második felében a legkeresettebb firenzei mesterek dolgoztak a magyar királynak, legtöbbet valószínűleg a népes műhellyel rendelkező Attavante degli Attavanti. Műhelye szinte ontotta a díszesen illuminált kódexeket, a Corvina mai állományából több mint húsz kötetről vélik úgy, hogy az ő műhelyéből került ki. Volt olyan, amely nem is készült el Mátyás haláláig.
 
A külföldi megrendelések mellett Budán is működött egy miniátor műhely lombard mesterekkel, címerek befestésével ők egységesíthették a régebbi köteteket. Sok kódex megőrizte régi borítását, mások reprezentatív, díszes kötést kaptak: színes bársonykötést ezüst csatokkal vagy aranyozott bőrkötést. Az új borítók nem mindig reprezentációs célból készültek. Egyes görög kódexeknél lapokat pótoltak. A budai műhelyt II. Ulászló legfennebb rövid ideig foglalkoztatta, majd tagjait szélnek eresztette.
 

A Corvina-kötések,

vagyis az aranyozott bőrkötések világszerte különleges megbecsülésnek örvendenek – hangsúlyozta Mikó Árpád. Az erős barnás-vörös szín, a dús aranyozás és a koronás címer egyből elárulja, hogy fejedelmi kincs a kódex. A kötések látványa hozzátartozott a könyvtár külső megjelenéséhez. 
 
A Szent Tamás-corvina bőrkötése
A corvinák bőrkötéseit már rég megbízhatóan kategorizálta a kutatás, datálásuk viszont továbbra is kérdéses. A ma ismert corvina-kötések közül egy keltezhető pontosan és közvetlenül, kettő pedig valószínű következtetéssel. Címerek, évszámok eltüntetése vagy felülbélyegzése arról árulkodik, hogy az illető kódexet valaki ellopta, és hamis eredetet próbált kreálni hozzá – szórakoztatott minket a kutató igazi detektívtörténetekkel.
 
Az is rejtély, hogy a Corvina-kötések rövid történetének miért nincs folytatása. Ugyanennek a könyvkötő mesternek a működését máshol és később nem lehet kimutatni. Azok a bélyegzők, amelyeket ő használt, együtt többé nem fordulnak elő, de azt is tudni lehet, hogy nem azért tűnt el Budáról a mester, mert a munkájára nem lett volna igény. Azt viszont nem tudni, hova távozott. Munkáját megpróbálták utánozni, de nem voltak meg hozzá az eszközök. 
 
Felbukkanása legalább ekkora rejtély, mert sem stílusa, sem eszközei nem jelentek meg korábban, mint a budai Corvina-kötések. A feliratok olasz helyesírással készültek, a kötéstechnika nyugati típusú, a kompozíciók az itáliai reneszánsz kötésekhez kapcsolódnak, de orientalizáló vonásuk is van. Szinte biztos, hogy a mester Itáliából érkezett. A budai könyvtár reprezentatív megjelenésére, látványos funkcióváltására hatással volt Beatrix és kíséretének érkezése 1476-ban, ahogy sok másra is a budai udvar művészetében és kultúrájában – összegezte Mikó Árpád.
 

Felfedezők a könyvtárban

Rómer Flóris 1869-ben ismertette felfedezését, a prágai Aquinói Szent Tamás-corvinát. Ismertetéséből kiderül, hogy nem jelentett gondot számára felismerni egy corvinát, nagyon pontos leírást adott róla, és idézte a későbbi feliratot is a kötet származásáról. A kötetet Zay Ferenc török követsége során szerezhette Konstantinápolyban, követtársa szintén hozott haza corvinákat – jegyezte meg Mikó. 
 
Rómer ismerte az emblémák rendszerét is, tudta, hogy ezek főleg a firenzei Attavante degli Attavanti által miniatűrökkel kifestett kódexekben találhatók meg, bár ma már ennek a kódexnek a kifestését, szakszóval illuminálását a szintén firenzei Gherardo és Monte di Giovanninak tulajdonítják a Corvina-kutatók. Rómer korában még csak elkezdődött el a firenzei miniátorok elkülönítése, osztályozása.
 
Rómer már a kódex kissé romos, aranyozott bőrkötéséről felismerte a corvinát. A bőrkötés díszítésének kompozíciója, a díszítés elkészítéséhez használt bélyegzők egyediek, csak a corvinákra jellemzők. A ritkább típusokhoz tartozik, mestere a bőráttörést is alkalmazta. Mátyás király vaknyomásos címere nehezen észlelhető helyen van, nem a tábla középen, mint általában.
 
A Bibliotheca Corvina 19. századi kutatásában a fordulópontot a 201 éve született tudós szerzetes, majd nagyváradi kanonok Rómer Flóris munkássága jelentette. Addig a kötetekről csak vaklisták készültek szakirodalmi említésekből, könyvtári katalógusokból jegyzetelve, a kutatást nem az eredeti kötetek szisztematikus feltárása jelentette. Bő fél év századdal később, 1927-ben adták ki a fennmaradt kódexek első repertóriumát.
 
A tudományos igényű kutatás egyik kezdeti mozgatórugója a hazafias felbuzdulás is lehetett: Mátyás király politikai és kulturális teljesítményének csodálata. A fordulat Mikó szerint akkor következett be, amikor 
 

Rómer először bukkant egy igazi corvinára. 

 
Az 1848-49-ben honvédként szolgáló Rómer Flóris büntetése, a várfogság letöltése után a győri szeminárium könyvtárában nyomtatványokat és kéziratokat bogarászott át, amikor megtalálta a győri corvinát, vagyis a humanista Flavio Biondo Romae instauratájának pergamenkéziratáról felismerte, hogy az egykor Mátyás könyvtárához tartozott. Akvarellmásolatot készített a címlapról, és 1861-ben közzétette az általa alapított Győri Történeti és Régészeti Füzetekben – ez az első szakszerű történelmi folyóirat Magyarországon. 
 
Mikó Árpád és Kovács András
 
Mikó Árpád és Kovács András – reneszánsz-szakértők egymás között
 
A hazai tudósok zöme akkor úgy vélte, hogy a királyi könyvtár fantomkötetei Isztambulban lappanganak. Ipolyi Arnold, Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre 1862–ben be is jutott a Szerájba, ahol megtalálták az ottani corvinákat. Rátalálásuk történetét Ipolyi 1878-as visszaemlékezésében írta meg, nemrég viszont Ipolyi és Henszlmann helyszíni jegyzeteit is megismerték a kutatók – magyarázta Mikó Árpád, aki szerint se Ipolyi, se Henszlman nem tudott szisztematikusan dolgozni a Szerájban.
 
Rómer valószínűleg többmindent észrevett volna az ottani corvinákon, mert nagyobb gyakorlata volt benne, de ő ekkor kezdett el régészkedni, később pedig hiába szeretett volna eljutni Isztambulba, sem ő, sem más nem kapott erre lehetőséget.
 

A szultán négy kódexet ajándékozott a magyar királynak 1869-ben,

Ferencz József pedig továbbadta őket a Nemzeti Múzeumnak. Ezeket ma az OSZK–ban őrzik. A század végén még nagyobb, több mint 30 kötetes adomány érkezett a szultántól. Hogy megadják az ajándékozás módját, a törökök kidobták az eredeti kötéseket, gyönyörű török bőrkötéssel látták el a kódexeket, és aranyozott betűkkel írták be a szultáni adományozást az első lapra. A kötet eredeti aranyozott metszése a felirattal viszont megmaradt. Az akkori magyarországi tudósok azt állították róluk, hogy nem corvinák, de Mikó Árpád szerint érdemes lenne újra végignézni őket. 
 
Rómer ezerféle dologgal foglalkozott, de a corvinák sorsa a szívügye maradt. Felköltözött Pestre, ahol először az Akadémia könyvtárosa lett. 1863-ban a Nemzeti Múzeum könyvtárában megtalálta Jankovich Miklós műgyűjtő kódexei között a Curtius Rufus–corvinát (De gestis Alexandri Magni), amelynek címlapja nagyon hasonlít a győri corvináéra. Ezt szintén a Győri Történeti és Régészeti Füzetekben közölte.
 
Simonyi Ernő külföldön kereste a corvinákat. Ő is ’48–as honvéd volt, sokáig menekültként élt a világban, 1867-ben találkoztak Rómerrel Párizsban. Szisztematikusan gyűjtötte a magyar vonatkozású történelmi okmányokat, gyűjtéseit végül kiadta a Magyar Tudományos Akadémia. Corvinákat is keresett, és részletesen leírta azokat, amelyeket megtalált.
 
Mátyás király és Mikó Árpád
 
Mátyás király és Mikó Árpád az EME előadótermében
 
Összebarátkozott Rómerrel, aki rögtön talált két kódexet a Bibliothèque nationale-ban, amit Simonyinak nem sikerült fellelnie: a Cassianus- és a Ptolemaiosz-kódexet. Simonyi számot vetett azzal, hogy nem tudja befejezni a corvinákról vezetett jegyzékét befejezni, és elküldte a jegyzeteit Rómernek, hogy ő rendszerezze és publikálja. 
 
Londonban, Párizsban, Brüsszelben, Wolfenbüttelben és máshol összesen 48 kódexet írt le. Madridban nem találta meg, amit keresett – mesélte Mikó Árpád. Simonyi levelében felsorolta, hogy hol tud még corvinákról: tudomása szerint a legtöbb, 43 Bécsben volt, és említett egy marosvásárhelyit is.
 
Rómer később hivatkozott Simonyi jegyzeteire, de saját kútfőből is dolgozott, miközben régészeti érdeklődése az ókortól a kora újkorig terjedt, dolgozott a Nemzeti Múzeum könyvtárában, egyetemen oktatott, folyóiratokat szerkesztett. Bár a corvinák repertóriumát ő sem tudta sajtó alá rendezni, a ma ismert kötetek 80-85 százalékát biztosan látta – állapította meg kutatói elismeréssel Mikó.
 
A következő nemzedék megszállott kutatója, Csontosi János is Rómer jegyzetéből dolgozott, benne Simonyi anonimmá vált jegyzeteivel. Ezeket mindenki használta, aki kicsit is foglalkozott a Bibliotheca Corvinával. A kutatóelődöknek rengeteget köszönhetett Csapodi Csaba, aki 1973-ban angol nyelvű repertóriumot jelentetett meg, 1967 és 1990 között pedig többször kiadták a reprezentatív, gazdagon illusztrált albumát, tulajdonképpen ez rögzítette a Corvina képét a nagyközönség előtt, és el is fedte 19. századi elődeit. És akikről épp ezért beszélt nekünk Mikó Árpád, akinek ennél jóval részletesebb tanulmánya a Corvina Könyvtár történeteiről itt olvasható.
Hirdetés