Azt hiszem, most már végre rendben vagyunk. Igen, mi, Kárpát-medencei, magyar írók. Végre.
Most már nem csak gyanútlan olvasók és barátaink: hanem ellenségeink is olvasnak. És ellenségeink is vannak, ami valljuk be: a nagyság jele. Mindegy, hogy az ellen olyan, amilyen: ez jutott nekünk.
Igen, ez az írás a magyar, Kárpát-medencei állami irodalomgondozás kapcsán születik, amelyet paradox módon egyfajta, Orbán János Dénes és „köre” elleni személyes hadviseléssé alakítottak. Vidáman mondom: Orbán János Dénes „köre” a magyar kortárs irodalom legjava. És az olvasókat nem lehet leváltani. Bizony.
Az egész vita egyébként úriemberhez nem lenne méltó. Persze: hol vannak az úriemberek?! Százötven millió forintról van szó, és intézményépítésről. Persze, sok pénz ez, ha valakinek a mellényzsebébe szúrják. Ilyen is volt, csak akkor nem visítottak azok, akiknek nem szúrták a zsebébe. Más kurzus volt, és mi akkor is úriemberek voltunk.
De ebből a pénzből intézményt építeni? Lehet. Talán. De pocakot nem fog engedni ebből OJD és barátai , higgyék el nekem. Nagyjából ennyibe kerül mostanság egy közbirtokossági épület helyrepofozása, vagy egy turul-szobor restaurálása. Vagy egy… áhh, most nem megyek bele a libertinus trend támogatási rendszerébe.
Nos, hölgyek, urak: tetszik, nem tetszik: van itt adva egy olyan műhelynek, amelyet történetesen, nevét adva hozzá, OJD képvisel, egy esély. Tehetséggondozás. Lássuk, mi lesz belőle. Ennyit azért még a fene nagy libertinus lelkülettel is meg lehet engedni: várjuk ki a végét. Az elmúlt húsz évben, ennyi pénz nélkül (szinte semmi pénz nélkül), kitűnő írók sorait ontotta ez a műhely. És nem mások ellen: hanem értünk. Csak az érték számított.
A leghamisabb ebben a történetben az, amikor megpróbálják szembeállítani ezt a tehetséggondozó programot a Magyar Írószövetséggel, az E-MIL-lel, a JAK-kal, a FISZ-szel.
Nem, nem ellenük van. Velük.
És tényleg, most nekem is kezd elgurulni a pirulám. Hogy jön ahhoz egy bukásra sem érdemes pénzügyi sakál, hogy beleszóljon ebbe az ügybe? Én nem csalok a tőzsdén, ő ne írjon könyvet. Ilyen egyszerű. Nem értünk ehhez. Hogy jönnek közepes alatti (bár a minősítés mindig relatív, elismerem) szerzők számon kérni azokat, akik teljesítettek?! „Dőltömre Tökmag Jankók lesnek.”
Végül is, logikus. Csak ízléstelen ez a támadássorozat. Kimondom hát én, hiszen az én mundéromon már van elég folt: a legnagyobb baj az, hogy ezt a csülköt nem azok kapták, akik eddig. Pedig, mi, szegény mucsai parasztok, nem visítottunk, amikor ennél lényegesebb pénzek korcsolyáztak vígan elfelé.
Végre, ha nem is arányosság, de lenne valamiféle elégtétel-féle, és végre helyrehozni, megmutatni: AZ IRODALOM NEM AZ, AMIT TI GONDOLTOK, AZ IRODALOM AZ, AMIT OLVASNAK.
Dixit. Csak hogy lássátok: latinul es tudunk.
(Szerkesztőségünk továbbra is nyitott a témával kapcsolatos vélemények, hozzászólások közlésére.)
