Újabb állásfoglalás érkezett szerkesztőségünkbe a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. ügyében. György Attila írását közöljük.

Mindig van új esély. Nemzeti érdekképviselettel, sőt, ami számomra is szimpatikus: interetnikai érdekképviselettel Erdélyért. A nemlétező szászokkal, a létező Székelyfölddel, és a kétség kívűl legerősebb erdélyi románsággal.

Hiányoznak a barátok, a harcostársak, kissé megvisel az, hogy lassan még van amiért, de nincs akiért harcolni.

Sok minden más mellett, két valami különösen nem szerettem volna lenni életem eddigi folyamán: 2004. december 5-én este magyar, és 2014. szeptember 17-én este skót.

Tehát: hajóra, székely! Vár bennünket Madagaszkár. Madagaszkáron mindig süt a nap, Madagaszkáron majdnem mindig esik az eső, Madagaszkáron nincsenek szomszédok.

Mi közöm nekem Donyetszkhez? Luhanszkoz? Semmi. A doni kozákokhoz? Semmi. Erdélyi magyar vagyok, és rengeteg közöm van hozzá, mint mindenkihez, aki az anyaországhoz akar visszatérni.

Éppen „víg özvegy” volt, kisebb hidegháború után a szerelem távozott egy hétre a közös lakásból.

A zakuszka székely találmány, kit érdekel, hogy annak idején a nyereg alatt sem árdé, sem paradicsom, sem vinete, sem egyéb ilyen hülyeség nem volt.