Meghalt a rockzene Próteusza, az örökké megújuló, határokat feszegető zseni, akit lehet szeretni, lehet utálni, de megkerülni nem, aki biszex volt (ajvé!), aki magából faragott folyamatosan alakváltó bálványt, aki ó, pszichedélia, ó glam, ó bum-bumm, aki Iggy Popot feltalálta, aki
">1997-ben drum and bass-t csinált, aki 40 éven keresztül rocktörténeti mérföldköveket rakosgatott le mindenféle erőlködés nélkül (és itt legalább 20 mérföldkő-nóta következik), aki nélkül nem nőtt volna fel vagy négy generáció, aki…
Aki ma hajnalban kapta magát, beült vadonatúj, lazarusi hangjegyekből készült űrhajójába – a többi ott csillog-zsizseg a rocktörténet kisbolygónyi múzeumában –, és elhagyta a Földet. Talán kicsit megáll a Holdon. Ismét. Az első angol, aki landol odafönt. Milyen
">űri furcsaság. Aztán továbbmegy.
">Mars, Plútó, Tejút, deep space. Major Tom, a
">Csillagember. Aki egyszer leesett a Földre. És most úgy döntött, elég volt.
Nem tudok hozzátenni semmit a kötelezőhöz. Inkább előszedek ezt-azt a fiókból. Például amikor először találkoztam a Bowie-zenével, valamikor a hetvenes évek legvégén.
">Andy Warhol, Silver Screen, szólt a furcsa, se szép, se fiatal hang a lerobbant kazóból. Lenyűgözött, bár fogalmam se volt, ki a franc ez a Dávid, az Endiről meg a szilvöszkrínről nem is beszélve.
Aztán kezembe került a Magyar Ifjúság akkoriban kéz és szigorúan őrzött határ alatt átjuttatott pár száma. És ott láttam a se-férfi-se-nőt, lángvörös hajjal, hadi színekre festve. Valami indián, nevettünk. Hogyne nevettünk volna, hiszen akkoriban szakadt farmer volt a trend itt vadkeleten, ziherheictűkkel, s ruhám foltos, ingem majdnem térdig ér. Tüntetően hátat fordítottunk neki, tinédzserségünk minden hormonális dühével.
Aztán a nyolcvanas évek vége fele megláttam egy érdekes albumot a kolozsvári ószeren. Egy félig kutya-félig ember hevert rajta.
">Diamond Dogs. Megvettem. Jugoszláv lemez volt, jól szólt, és megvoltak a szövegek is. A címadó dal meg a
">Rebel, Rebel azonnal padlóra vitt, ezért szótárat ragadtam, és fejtegetni kezdtem a szavakat. Ez volt az a pillanat, amikor Bowie-rajongó lettem. A szigorú zene, a burjánzó szöveg ma is ugyanazt a nehezen megfogalmazható érzést kelti bennem. Hogy Bowie-t hallgatva mindig futok valami után. Hogy valami megvan, és még sincs. Mindig egy lépéssel előttem jár. Akhilleusz és a teknős apóriája ez. Aztán most jól elillantál, hallod-e, Mr.
">Lazarus. Bár egyszer úgyis utolérlek.
1997-ben, a budapesti Szigeten aztán találkoztunk. Mármint én lent, sóbálványként, a színpad előtt, ő meg odafent, a színpadon. Már nem vörösen, nem androgün istenségként. Csak Bowie-ként. Kis zenekarral nagyon nagy
">zenét csinált. Az az este valamikor egy hét múlva ért véget. És mindvégig imaginárius nyelveken beszéltünk. Mint a
">Subterraneans-ban.
A legújabb (utolsó) Bowie-album dalait kis szomorúsággal hallgattam. Volt bennük valami végjáték-szerű. Persze ezt most könnyű mondani, hogy kiderültek a hétköznapi tények. De tessék csak meghallgatni őket. Tökéletes gömbtestek. De mégsem pontok. Megannyi űrkabin inkább. Szanaszét lehet velük szelni a galaxist. És reménykedni, hogy az ember egy szép nap
">újra leesik a Földre. Mondd, hogy oké, Major Tom. Oké?
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Elmarasztalják román közéleti személyiségek a bukaresti állami vezetőket amiatt, hogy nem vettek részt az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján Budapesten tartott ünnepi megemlékezésen, és nem is üzentek a kerek évfordulón.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
Gazdára talált az első kategóriás főnyeremény a csütörtöki lottósorsoláson, a szerencsés szelvény tualjdonosa 17 760 754,40 lejt, azaz több mint 3,32 millió eurót nyert.
Medve támadt péntek este egy 25 év körüli pásztorra, aki a Maros megyei Csatófalva (Viișoara) térségében legeltette a juhait – tájékoztatott a Maros megyei katasztrófavédelem.
Harminc napra rács mögé került az a környezetvédelmi alapnál dolgozó felügyelő, aki egy Maros megyei cégtől 45 ezer lejes csúszópénzt kért. Amint átvette az összeget, őrizetbe is vették.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Szántai János
