Az iszlám egészét lehetetlen megismerni, ahogy lehetetlen egyetlen és kimerítő választ adni arra a kérdésre is, hogy micsoda a kereszténység. Épp ezért nincsenek iszlámszakértők, csak az iszlámon belül bizonyos területek (kultúra, szociológia, vallás, művészet, stb.) szakértői – tisztázta rögtön az elején Gyöngyösi Csilla, aki maga sem szívesen tetszeleg a szakértő pozíciójában.

Az ELTE Antik és Középkori Filozófia Tanszékén doktorál és oktat, többek között arab nyelvet. Korán-kutató, szakterülete a középkori muszlim teológia és filozófia. Szeretné eloszlatni a leggyakoribb félreértéseket az iszlámról – ahogy múlt heti előadásának alcíme ígérte. A címe öt dolgot ígért, amit tudnunk kell az iszlámról, de a tranzit.ro kolozsvári termében legalább ezeregy dolgot tanultunk a bő két óra alatt.

A tunéziai hotelek vagy a brit, francia városok többségében muszlimok lakta gettói alapján csak annyira lehet megérteni az iszlámot, mintha a kereszténységet a pataréti roma gettó alapján akarnánk megítélni – mondta. Azért sem beszélhetünk általában az iszlámról, mert ez egy 1400 éves kultúra, időben és térben is roppant kiterjedt (Malajziától Marokkóig, Közép-Afrikától Svédországig élnek muszlim közösségek).

Egyetlen általános kijelentést lehet sarkítani rá: egyszerre ért egyet benne mindenki mindenkivel, és áll egymással ellentétben – az iszlám egész történetében, gerjesztette tovább az érdeklődésünket a kutató.

Gyöngyösi Csilla kutató, az ELTE doktorandusza, és Selyem Zsuzsa moderátor, a BBTE oktatója

A kereszténységgel, főként a katolikus egyházzal ellentétben az iszlámban nincsen sem papság (kivéve a kisebbségben lévő, síita iszlámban, de ott is eltér a keresztény papságtól), sem tanítói hivatal. Senki sem mondja meg, hogy muszlimként miben kell hinned. A hittételek változatossága nagyon alapvető tapasztalata minden kutatónak, érdeklődőnek – mondta Gyöngyösi.

Erdélyi magyarként természetesen találkozunk a román kultúrával, de az sem annyira más, hogy ne lennének érvényesek benne a saját fogalmaink. Mivel nem általános, hogy helyi családoknál lakjunk, amikor elutazunk teljesen idegen kultúrák területére, ezért természetesek az itteni félelmeink az ismeretlentől, véli Gyöngyösi, de ez még nem zárja ki, hogy elkezdjük megismerni, kik is azok az emberek, akik most az ajtónkon kopogtatnak, és mit gondolnak a világról.

Jézus is muszlim

Az iszlám szó alávetettséget jelent az egyetlen Istennek – tudtuk meg Gyöngyösi Csillától. A Korán gyakran említ zsidó és keresztény prófétákat, Ábrahámot, Mózest, Jézust, és azt mondja róluk, hogy muszlimok, de nem olyan értelemben, hogy a muszlim vallási felekezet tagjai, hanem hogy alávetették magukat Istennek. Ezt értik azon is, hogy egyetlen iszlám van.

Amikor viszont vallási, politikai közösségekként látjuk az iszlámot, akkor a különbségek dominálnak. Nagyon sok mindentől függ, egy muszlim hogyan határozza meg saját magát, gyakorlatilag szinte annyi iszlám van, ahány muszlim. De néhány dologban minden muszlim egyetért:

egyetlen Isten van, aki mellé senkit nem lehet társítani – a társítás az iszlámban a legnagyobb bűn;
az arab Korán Isten üzenete – a fordítások nem számítanak Koránnak, csak a Korán értelmezésének (hitelesített magyar fordítás például nincs, a Magyarországon élő, három nagyobb muszlim közösség három különböző fordítást használ);
az egyetlen Isten Mohamedet küldte el prófétaként, de nem ő az egyetlen próféta, viszont a legutolsó – ahogy minden vallás a saját prófétáját tekinti az utolsónak.

Ezen felül csak különbségek léteznek

Olvasson még:

a többségi szunniták és a kisebbségi sí’iták, ibáditák (egyedül Ománban) és még kisebb felekezetek között;
jogelméleti iskolák (máliki, hanafi, hanbali, sáfi’i) között, amelyek annak különféle mozgalmai, hogyan kell értelmezni az iszlám hagyományt, azaz Koránt és a szunnát (a hagyomány arab neve, de nagyon sok mindent fed);
teológiai és egzegetikai iskolák között – függ attól, hogy milyen jogelméleti iskolához tartoznak, milyen korban, társadalmi környezetben élnek;
misztikus rendek között;
politikai iszlámok között;
társadalmi mozgalmak, törzsi és nyugati hagyományok, illetve ezek keveredései között.

Az iszlám legnagyobb előnye és fogyatékossága,

hogy nincs ortodoxia, senki nem szabhatja meg, mit tekintsen a másik muszlim igazi iszlámnak – mondta Gyöngyösi. Mindenki szabadon olvashatja és értelmezheti a Koránt. Persze ha nincsen igazi iszlám, akkor a szélsőségeseket sem zárhatjuk ki a legitimnek tekinthető iszlámértelmezések közül.

Egyik jogtudós véleménye sem értékesebb a másiknál, a jogtudósnak annyi szakmai tekintélye van, amennyit a saját személyes tekintélye biztosít. Mivel nem áll mögöttük semmilyen hivatal vagy intézményi keret, azok lettek a jogi iskolák képviselői, akiket a közösség hitelesnek gondolt, és ők nincsenek túl sokan.

Az országok vezetői egy adott pillanatban eldöntötték, hogy melyik jogi iskolához csatlakoznak, ezt néhányan alkotmányban is rögzítették, ettől függetlenül bármelyik muszlim elutasíthatja az országában hivatalos jogértelmezést, és elfogadhat egy másikat egy másik hagyomány alapján. Vallásjogilag ugyanolyan érvényű és értékű mindkettő.

Az imám az ima vezetője

a szunnita közösségekben, azaz ő áll az első sorban, és őt utánozzák, illetve elmondja a pénteki prédikációt, amely a kutató szerint nem igemagyarázat, mint a keresztény felekezetekben, hanem bármiről tarthat beszédet. Semmilyen más hatalma nincsen, nem hoz például törvényeket.

Az az imám vagy sejk népszerű, akinek van személyes tekintélye. Ez nagyon erős közösségi nyomást jelent a muszlim vezetőkön, állandóan jól kell teljesíteni, de ugyanez a hátránya is: egy jó meggyőzőkészséggel rendelkező, fundamentalista imám ugyanúgy szert tud tenni tekintélyre, ami a közösségi befolyásoláshoz szükséges, és senki sem mondhatja rá, hogy nem igazi muszlim.

Ezt egyik muszlim csak akkor mondhatja a másikra, ha a másik kijelentette, már nem tekinti magát muszlimnak. Ellenkező esetben a nem-muszlimozó egyén válik bűnössé. A hitehagyással vádolás nem játék, halálbüntetést is vonhat maga után.

A mufti a jogtudós,

akinek joga van fatvát, jogi ajánlást kiadni. Ha egy muszlim bizonytalan, hogy egy új helyzetben mit kellene tennie, megkérdez egy jogtudóst, aki a szent könyvek vizsgálata után kiad egy fatvát, amit a kérdező vagy betart, vagy nem. A mufti iszlámjogi egyetemet végzett, megtanulta az összes hagyományt, tudja fejből, amit kívülről kell tudnia, ha pedig mégsem emlékezne valamire, tudja, hol kell utánanézni.

Manapság már léteznek internetes „fatvagyárak”, ahol az ember beírja a kérdését, és azonnal megkapja rá a választ. A fatva intézményét egyaránt használják komoly, a társadalom egészére kiható kérdések tisztázásához, értelmezéséhez, de vannak teljesen komolytalan fatvák is, mondta a kutató, amelyek számára megkérdőjelezik az egésznek a hitelességét.

Nemrég az egyik télen Szaúd-Arábiában havazott, és az egyik mufti be akarta tiltani a hóembereket, mert hogy az emberábrázolás. Erre mindenki hóembert épített, és kiposztolta a Facebookra. De az egyik legrégebbi és leghíresebb iszlámjogi egyetem, az egyiptomi Al-Aksza fatvatanácsa is szokott lyukra futni: egyszer megtiltotta a nőknek, hogy uborkaszerű tárgyak mellé üljenek. Gyöngyösi Csilla azért megnyugtatott, hogy a fatvák 99,9 százaléka komoly helyzetekre ad eligazítást.

A kádi a bíró,

aki két fél közötti konfliktusban dönt, és határozatait kötelező betartani. Nem egyedül dolgozik, és döntései bírósági ítélettel egyenértékűek.

Azért nem fogják bevezetni a sarí’át Európában,

mert ez nem jogrend, hanem a Törvény, az út, amit Isten ad az embernek, hogy járjon rajta. Annak az elve, hogy a törvény forrása az isten. A tényleges, konkrét törvények korpuszát fiqh-nek hívják, de ez sem egységes. Csak a szunnitáknál négy nagy jogi iskola van, ezek már abban sem értenek egyet, hogy mit kell elfogadni hagyományként a Koránon túl.

Aki muszlim területen születik, és szunnita, az beleszületik a négy jogi iskola valamelyikébe. Általában az országok alkotmánya rögzíti, hogy az illető ország melyik jogi iskolához tartozik. Már alapvető dolgokban is eltérnek, az olyan részletekben pedig főleg, hogy ki kivel házasodhat, mikor, milyen szabályok szerint, kinek a beleegyezésével, hány tanúval, ki előtt kötik a szerződést, a szerződés hogy nézzen ki, stb.

Eredetileg a négy iskola egy középkori állapotot rögzített, a jelenlegi állapot még sokkal bonyolultabb, mert nagyon kevés országban alkalmazzák egy-egy iskola teljes jogalkotási rendszerét. Ezek a törvények Marokkóban például a Code Napoléonnal és törzsi törvényekkel keverednek.

A sarí’a, az elv önmagában változhatatlan, de magyarázatra szorul: a jogtudósok fordítják le a fiqh nyelvére. A fiqh változtatható, és változik is a körülmények függvényében.

Elnyomja-e az iszlám a nőket?

A Korán számtalan helyen leszögezi, hogy a jog szempontjából a férfiak és a nők (néhány kivétellel) egyenrangúak. Ezt a gondolatot ki szokták felejteni a feministák, amikor a nők jogairól beszélnek a muszlim társadalmakban – jegyezte meg Gyöngyösi Csilla. Európában a hidzsáb kötelező viselésétől vagy attól félnek egyes nők, hogy nem viselhetnek spagettipántos blúzt, míg a muszlim nők a hidzsábról inkább azt gondolják, hogy annak célja a nők védelme.

Muszlim közegben viszont a turistáskodás legegyszerűbb formája, ha hosszú ujjú blúzt vesz fel az ember nemcsak a leégés ellen, hanem a beszólások megelőzése érdekében is – ismerte el a kutató. Hagyományos társadalmakban az öltözet jelzi viselője státusát. Házasság előtt a lányok gyakran még nem hordják a teljes testet elfedő öltözetet, európai ruhát viselnek, és csak akkor öltöznek be, amikor férjhez mennek jelezve, hogy megváltozott a társadalmi státusuk.

Európai feministák arról is megfeledkeznek, hogy amikor arab nyelvű területre eljutott a nyugati feminizmus a ’20-as, ’30-as években, akkor ott mindenki elkezdett európai ruhákban járni. Egyiptomi fotókon örökítették meg, hogy térdig érő csizmában és miniben lejtenek a hölgyek a ’70-es években, ezután viszont óriási változás történt. A muszlim nők jelentős része felfedezte saját vallásos identitását.

Sokáig kevésbé hangsúlyos részei voltak a vallási közösségnek, bár nem voltak kizárva belőle, és épp a feminizmus hatására történt egy vallási emancipáció: a nők egyenrangú helyet követelnek maguknak az iszlámon belül, női mecsetek jönnek létre, most már női imámok is működnek (igaz, hogy csak az iszlám peremterületein, az Egyesült Államokban vagy Kínában).

Az elmúlt 15 évben az látszik erősen, főleg Európában, illetve blogokon, kommentekben, hogy a hidzsáb a nők vallási identitásának kifejezése lett, ahogy a hívő katolikusok keresztet hordanak, vagy az ortodoxok keresztet vetnek a templomok előtt. Gyöngyösi Csillának az a benyomása, hogy nagyon sok esetben ezt nem kényszerből, hanem önként teszik. Szaúd-Arábiában, Pakisztánban vagy Afganisztánban persze lehet ezt a nők elnyomásának eszközeként vagy társadalmi elvárásként is értelmezni, de ez nem általános az iszlám világon belül.

Muszlim férfinak lehet négy felesége,

kivéve a prófétát, mert neki több volt – vágott bele a többnejűség magyarázatába a kutató, aki eloszlatta azt a tévhitünket, hogy a négy feleség engedélyezésének szexuális vagy népesedési okai voltak. Rengeteg nő és gyerek maradt család, illetve jogi képviselő nélkül abban a társadalmi közegben, amelyben az iszlám létrejött, az özvegyek, árvák jogi képviseletet és anyagi támaszt nyertek, ha a nők belementek, hogy második feleség legyenek.

Senki nem hozott könnyen ilyen döntést, a férfiak sem, mert több feleség több háztartást és nagyobb anyagi terhet jelentett, a házasságkötéskor fizetendő jegyajándékról nem is beszélve. Az iszlám világban nincs hagyománya a szerelmi házasságnak, a házasság szerződés két egyenlő fél között, jól átgondolt gazdasági kapcsolat, a szerelem pedig vagy megjön időközben, vagy nem – tisztázta a kutató. És válni is lehetséges.

A legtöbb négy feleség leginkább csak elméleti lehetőség, a muszlimok túlnyomó többsége monogám kapcsolatban él, ahol a férfi kötelessége eltartani a felesége(ke)t és az összes gyereket egyenlő körülmények között. Nagyjából csak az olajsejkségekben engedhetik meg maguknak a férfiak a többnejűséget. Nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is megterhelő a többnejűség, a féltékenység és egyéb érzelmi komplikációk ugyanúgy fellépnek náluk, mint nálunk. Vulgáregyszerűen: nem kell attól tartanunk, hogy idejönnek a muszlimok a négy feleségükkel, és teleszülik Európát.

A nagyon gazdag közösségek mellett a nagyon szegény közösségekben létezik még a többnejűség, vázolta Gyöngyösi, ahol nincs más lehetősége a nőnek, hogy férjhez menjen. De nagyon erős anyagi kiszolgáltatottság tudja csak rávenni a nőket, hogy belemenjenek a második, harmadik feleség nem túl barátságos helyzetébe.

A férfiak többet örökölnek, mint a nők

Ez tételesen is szerepel a Koránban, mondta a kutató, és a férfiak eltartási kötelezettsége az oka.

Tanúként két nő szava ér fel egy férfiéval

Ez nem volt egyedi akkoriban, amikor rögzítették, magyarázta a református teológiát is végzett Gyöngyösi, a Bibliában is szerepel, hogy a nők hallgassanak a gyülekezetben. Az iszlám világban ezt úgy magyarázzák, hogy a nők abban a korban nem tanultak, mert – nem volt tilos, sok tudósnőt ismernek az iszlámkutatók – nem volt szokás.

A nők teljes testet fedő öltözékét

nem a Korán írja elő, a Korán annyit ír elő, hogy a férfiak és nők erkölcsösen, illetve szerényen öltözködjenek.

Hogy mi számít szerénynek, azt az adott társadalom határozza meg, nem a vallási előírások: teljesen fekete, mindent eltakaró ruha kesztyűvel és zoknival a szaúd-arábiai 50 fokban, vagy a teljesen nyugati öltözet azoknak a hithű muszlim nőknek és férfiaknak, akik azt gondolják (és ki is fejezhetik), hogy Isten nem a ruhájuk alapján fogja őket megítélni, magyarázta az előadó.

A női körülmetélés

a másik, európaiak által a muszlim hagyománynak tulajdonított és mélyen elítélt szokás, miközben ezt egyáltalán nem írja elő a Korán, az iszlám keletkezése előtti időkből származik. A Közel-Keletre kevésbé, inkább afrikai országokra (27) jellemző, és bár gyakorlói vallási kötelezettségnek fogják fel, nagyon sok muszlim vallási vezető elítéli.

A jogtudósok jelentős része egyenesen tiltja ezt a borzalmat – fogalmazott a kutató. De mivel az iszlám egyik lényeges jellemzője, hogy nem kötelező a jogtudós véleményét, értelmezését elfogadni, a kérdésben inkább az dönt, mi a szokás az illető földrajzi területen.

A dzsihád

a szent háború – mi nagyjából ennyit tudunk róla, de a muszlimok ezt nem így értelmezik, mondta Gyöngyösi, hanem természetesen ezt is többféleképpen. A dzsahada szóból származik, ami küzdést, küzdelmet jelent legalább ennyiféle értelemben:

a nagy dzsihád önmagunk megjobbítása Isten útján;
a kis dzsihád fizikai küzdelem az elnyomás ellen (elnyomó uralkodók – akikből azért van néhány muszlim területen – ellen tehát lehetne dzsihádot hirdetni, a probléma viszont az, hogy dzsihádot csak a kalifa hirdethet, aki elnyom) vagy az ellen, aki muszlim területet támad meg: például ha veszélybe kerül a Kába;
a védekező háborúban mindenkinek részt kell vennie, nem csak a férfiaknak, hanem a nőknek és a gyerekeknek is;
ha egy csoport muszlim támadó háborút folytat, az nem dzsihád (például az ISIS nem hirdetheti dzsihádként a háborúját, ahogy Abu Bakr al-Bagdadi is hiába kiáltotta ki magát kalifának, ha ilyenként senki nem ismeri el).

Hogy ezeket a régi, illetve mai gondolkodók mennyire eltérően értelmezik, azt Gyöngyösi Csilla alábbi összefoglalói is mutatják:

Iszlám jog Európában

Az itt élő muszlimok számára az Európai Tanács a Fatváért és Kutatásért szokott fatvákat, nem kötelező jogi ajánlásokat megfogalmazni. A lakáshitel problémája is itt merült fel, mivel az iszlám világban az uzsorakamat tilos, a hét főbűn egyike. Az európai fatvatanács pedig azt tanácsolta a muszlim közösségeknek, hogy

tegyenek meg mindent olyan lakásvételi lehetőségek megteremtéséért, amelyek nem állnak ellentétben az iszlám joggal (például egy kamatszerű dolog, aminek „eladás profittal” a neve);
ha ez nem működik, tárgyaljanak a bankokkal olyan hitelkonstrukció érdekében, amelyet az iszlám jog is elfogad (Angliában ez megvalósult);
ha ez sem jön össze, és mindenképp muszáj a muszlim hívőnek lakáshitelt felvennie, akkor ez nem bűn, ha a vásárlónak szüksége van rá, mert nincs más lakása (akárcsak a romániai Első Otthon hitelkonstrukciónál), más forrásból nem tudja fedezni a vételárat, és semmilyen más lehetősége sincs lakást venni.

Ez azt illusztrálja, hogy az Európában élő muszlimok nem akarják az itteni jogrendet megváltoztatni, sőt: elfogadnak olyasmit is, ami muszlim területen szigorúan tilos.

Európában egyébként nincs egységes muszlim társadalom, a gettókban is a pakisztániak a pakisztániakkal, a szírek a szírekkel haverkodnak, nem egymással. Az pedig, hogy ki milyen mértékig integrálódik egy európai társadalomba, egyéni döntés kérdése, amennyiben abban a helyzetben van, hogy dönthet a saját életéről – vélte Gyöngyösi. Az iszlám sose fog közösségi direktívát adni erre, mivel nem kötelező elfogadni. Kísérletek vannak, például az európai fatvatanács, de ezt a többség nem ismeri a kutató szerint.

Senkinek sem anyanyelve az arab

– válaszolta a kutató a Korán-olvasási szokásokat firtató kérdésre. Az arabok dialektusokban beszélnek, amelyek nagyjából úgy viszonyulnak az iskolában tanított, irodalmi arabhoz, mint az újlatin nyelvek a latinhoz. A muszlimok többsége nem is tanulja meg rendesen. Tudósok vitatkoznak arról, hogy az a dialektus, amelyen Mohamed beszélt Mekkában és Medinában, mekkora hatással volt az irodalmi arabra, amelyet adott történelmi pillanatban standardizáltak.

A Koránt alapvetően nem olvassák, hanem recitálják, miután az iskolában kívülről megtanulják. Muszlim területen gyakori, hogy például a taxiban a sofőr nem rádiót, hanem a Koránt hallgatja CD-ről. A muszlim férfiak mintegy 90 százaléka fejből tudja a Koránt, mondta Gyöngyösi, amely nem olyan hosszú, kb. egy Újszövetségnyi szöveg. Az európai nyelvtanításhoz képest a muszlimok

pont fordítva tanulnak meg irodalmi arabul:

előbb memorizálják a Koránt, utána megtanulják olvasni, majd csak utána tanulják meg leírni a betűket. Ez az arab nyelv logikájából következik, vázolta Gyöngyösi Csilla: az arab írás mássalhangzós írás, csak a hosszú magánhangzókat jelölik, de ezek is eredetileg mássalhangzók, csak időnként magánhangzóként viselkednek. A mássalhangzók hordozzák a szavak jelentését, a magánhangzók a nyelvtani tartalmat. A Korán csak egy későbbi fázisban lett kimagánhangzózott szöveg.

Az arab újságokban is például csak a mássalhangzók vannak leírva, és ha az olvasó nincs tökéletesen tisztában a nyelv szerkezetével, ha nincs a fejében kb. 5-10 ezer szó, hogy kitalálja a leírt szó jelentését, akkor nem tud olvasni. Vagyis könnyebb először egy viszonylag rövid szöveget memorizálni, a szövegen demonstrálni a nyelvtant, megtanulni elolvasni a szöveget, majd leírni.

Ez az egyik oka annak, hogy az orientalisták és a muszlimok egy jelentős része sem tanul meg arabul rendesen – árulta el a kutató, és az európai nyelvkönyvek nem veszik figyelembe ezt a logikát.

A politikai iszlám nagyon sokféle,

a skála az ISIS-től a társadalmi reformerekig terjed, a vallási retorikát pedig legalább ennyiféleképpen használják fel saját politikai céljaikra – válaszolta a kutató a mindenkit érdeklő kérdésre, hogy mi az iszlám vallás viszonya a politikához. Szíria például egy relatív szekuláris társadalom építésére is felhasználta az iszlámot, míg Afganisztánban a tálibok a terrort szeretnék igazolni vele.

Amit mi konzervativizmusnak látunk, muszlim környezetben nem feltétlenül az: gyakran a legprogresszív muszlim gondolkodók propagálják a visszatérést az iszlám alapértékeihez, mert épp ez a visszatérés garantálhatja, hogy az iszlám összhangba kerüljön a nyugati értékekkel. Természetesen értelmezés kérdése, hogy melyek az iszlám alapértékei, de sok olyasmi is megtalálható bennük, amely nem áll ellentétben az európai civilizációval.

Például Arábia Mohamed korabeli törzsi társadalmaiban létezett egy törzsi tanács, amelybe a klánok és családok képviselőket delegáltak. A törzsi tanács választotta meg a sejket olyan klánból, amely viszonylag gyenge volt az adott törzsön belül, hogy a sejknek ne lehessen túl nagy hatalma. Ez így már a képviseleti demokráciára emlékeztet – mondta Gyöngyösi.

Gyöngyösi Csilla a tranzit.ro kolozsvári galériájában

Úgy látja, amióta kitört az ISIS-féle őrület, a muszlimok többsége elmozdult a politikailag mérsékelt iszlám felé. Személyes beszélgetésekből azt szűrte le, egyre többen iszlám alapon ítélik el az ISIS tevékenységét: nem tartja be az iszlám alapelképzeléseit arról, hogyan kell működtetni egy társadalmat.

Sok, személyes tekintéllyel rendelkező sejk, közösségi vezető közös levelet írt al-Bagdadinak, amelyben kifejtették, mit csinál rosszul, és erre a hagyományból hoztak fel példákat, illetve észérveket a fundamentalizmus ellen. A levelet már magyarra is lefordították. Gyöngyösi benyomása szerint most a békességre törekvés az alapvető politikai hangulat a muszlim embereknél.

Az ISIS-szel az a baj szerinte, hogy a szerteágazó muszlim hagyományból kihalászott pár dolgot, ami neki tetszett, és azt állította be igazi iszlámként. Az iszlám békességre, megbocsátásra, jogegyenlőségre törekvését félretette.

Összeegyeztethető-e az iszlám a kritikai gondolkodással?

Nemcsak a közönséget, magát Gyöngyösit is sokat foglalkoztatta ez a kérdés, amikor Marokkóban tartózkodott, és arra jutott, hogy bizonyos esetekben igen. Tapasztalata szerint a kritikai gondolkodás ott sem általános (ahogy itt sem), de értelmiségieknél, egyéni szinten jelen van. Persze ő ott főként középosztálybeli értelmiségiekkel érintkezett és vitatkozott.

A kritika ott nemcsak a saját politikai berendezkedés bírálatát jelenti, hanem a vallás nem megfelelően működő részeit is kritizálják. Gyakran említik például, hogy az iszlám a kezdetekben a nők jogait is képviselte (valóban rendezte a nők jogi helyzetét a törzsi társadalmakhoz képest), de a jogtudósok, akik mind férfiak voltak, a jószándékú iszlámra felépítettek egy paternalista társadalmat. A bíráló hangok azt javasolják, szabaduljanak meg a jogi hagyománynak attól a részétől, amely nem felel meg a jelenlegi életvitelnek, vagy konzerválják egy másik korszak számára.

A középkorban erősen jelen volt a kritikai gondolkodás az iszlám kultúrában egyrészt az arisztotelészi filozófia hatásra, másrészt élénk párbeszéd folyt a teológia és a filozófia között. Ez a fajta gondolkodás az oszmán török birodalomban csendesedett el, majd az arab felvilágosodás – ami nem felvilágosodás volt, de nincs jobb szó rá – során, a 19. század végén, a 20. század elején indul el újra.

Az európai értelemben vett szekularizácó viszont, hogy a vallás legyen mindenkinek a magánügye, jelenleg nem megvalósítható – véli a kutató. Ehhez az kellene, hogy az iszlámot egy progresszívebb gondolkodási rendszerbe illesszék, erre viszont most nincs senkinek se ideje, főleg a Közel-Keleten, ahol sok vallási csoportosulás inkább egymás legyilkolásával van elfoglalva.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, vagy diktatúra van, amely mindenféle gondolkodást elnyom, például Egyiptomban, de biztosítja a békét és az anyagi gyarapodás lehetőségét, vagy a szabad választások és a nagyobb politikai szabadság odavezet, hogy megerősödnek a szélsőségesek. A kutató szerint még Törökországban is elbukott a szekuláris társadalom kísérlete. Két érdekes kivételt említett:

Tunéziában próbálják most az iszlámra alkalmazni a demokráciát magukat szekulárisnak gondoló pártok, amelyek együtt kormányoznak az iszlamista pártokkal, és eddig ez az Arab Tavasz egyetlen sikeres állam-, illetve társadalomépítési kísérlete;
Marokkó átmenet a diktatúra és a demokrácia között: a nagyon progresszív király támogatja a társadalmi fejlődést addig, amíg az az ő hatalmát nem veszélyezteti. Működik egyféle parlament szabad választásokkal, de például alkotmányba iktatták, hogy a királyt nem szabad bírálni.

Jól körvonalazott politikai öntudattal

a muszlim országok társadalmainak jelentős része rendelkezik, de nincs meg az a közeg, ahol ezt nyilvánvalóvá teheti. Nagyon kevés olyan muszlim társadalom volt, ahol nyíltan és büntetlenül lehetett bármilyen politikai álláspontot képviselni. Jelenleg ez csak az európai muszlim közösségeknek adatik meg.

A szíriai szólásszabadság nagyjából a Ceaușescu-féle Romániáéhoz hasonlított – mesélte a kutató ismerőse tapasztalataira hivatkozva: a kisebb közösségek nagyjából tudták, ki a besúgó, és amikor jelen volt, nem mondtak semmit. Ha nem akartak bajt maguknak, máskor sem mondtak semmit.

Feltevődik a kérdés, hogy ha az iszlám alávetettséget jelent, mennyire kell alávetned magad annak a politikai hatalomnak, amely éppen regnál az országban, ahol élsz. Gyöngyösi szerint bizonyos értelmezésben kötelező alávetned magad a politikai hatalomnak, mert csak bizonyos esetekben legitim a lázadás, de természetesen erről sincs egységesen elfogadott vélemény.

A gyakorlatban pedig annyira kellett engedelmeskedni, amennyire a hatalom be tudta tartatni ezt a parancsot, vagyis mindig változó mértékben. A politikai viszonyoknál szilárdabbak és fontosabbak a családi kapcsolatok a muszlim közösségekben.

Integrációra vagy asszimilációra

gondolunk-e, amikor muszlimok európai integrációjáról beszélünk? – helyezte erdélyi magyar kontextusba is a kutató a jelenlegi menekültügyet. Úgy véli, az általános elvárás az asszimiláció: ne lehessen a muszlimokon észrevenni, hogy ők muszlimok. De követelhetjük-e az asszimilációt egy másik közösségtől, miközben mi magunk hangosan berzenkedünk a román asszimilációs törekvésektől?

Az integráció vagy asszimiláció minden kisebbségi közösség legfontosabb kérdése, amit a többség általában nem szokott érteni – beszélt Gyöngyösi saját tapasztalatáról.

Azt tartja integrált személynek, aki betartja az ország törvényeit, megtanulta a többség nyelvét, iskolába járatja a gyerekeit, megőrzi a saját kulturális és vallási identitását, és elsajátít egy másodlagos identitást, miközben a politikai közösség hasznos tagjává válik.

Ez persze nem megy egyik napról a másikra, aki például Afganisztán törzsi területeiről jön, nem fogja egyből átlátni a német jogrend működését, de a kulturális identitás tanítható – véli Gyöngyösi, aki viszont az asszimilációnak a legrosszabb forgatókönyvét vázolta fel: a saját kulturális identitás elvesztése új felépítése nélkül, amelynek eredményeként a második-harmadik generáció olyan azonosságtudatot keres a maga számára, amelyről azt gondolja, a saját ősi kultúrája. Ez a folyamat pedig gyorsan beindíthatja a radikalizációt. Főleg olyankor, amikor a többségi társadalom nem tesz semmit az eltérő kulturális közösség integrációjáért.

A muszlimok jelenléte közösségként is Európában – tény, szögezte le Gyöngyösi, ahogy az is, hogy csak akkor tudjuk integrálni őket, ha mi magunk nyitottak vagyunk, és meg tudjuk érteni, hogyan gondolkodnak. Ugyanígy tény az is, hogy még így sem sikerül mindenkit integrálni, de legalább esélyt adunk a többségüknek egy másodlagos, európai identitás elsajátítására.

Két történelemszemlélet is ütközik:

A bibliai világképből eredő, lineáris szemlélet szerint a történelemnek van kezdete, esetleg ura is, egységes és kizárólagos folyamat, amelynek csúcsa az európai civilizáció. Minden egyéb kultúra csak ehhez képest létezik: mint az európai kultúra párja, ellentettje, esetleg ellensége. Ennek a szemléletnek a gyökere a monoteizmus, és még ha ki is ürül belőle a vallási tartalom, a kivételezett, felsőbbrendűségi tudat megmarad: mi vagyunk azok, akik jól csináljuk a történelmet.

Saját magát református hívő embernek tudja, mégis a történelem szemléletének másik modelljét ajánlja, a párhuzamos történelmekét. Eszerint nem egy történelmi valóság, nem egy civilizáció van, a párhuzamosan létező kultúrák egyenrangúak, és a miénktől eltérő kulturális közeg nem a keresztény civilizációhoz képest és annak logikája szerint fejlődik, hanem a maga belső logikája szerint.

Vagyis nem jelenthetjük ki, hogy az iszlám most épp a maga reformációjának korában tart, mert a reformációhoz például kellett egy egyház (ami az iszlámban nincs), keresztény közeg, Luther és Kálvin. Ahogy azt sem mondhatjuk, hogy AZ iszlámmal az A baj, hogy nem történt meg benne a felvilágosodás, és nem jött létre szekuláris társadalom.

Az európai felvilágosodás az ellen az egyház ellen irányult, amely összefonódott az állammal, de mivel iszlám egyház nincs, egy ilyen folyamatnak sincs egyértelmű célpontja. Muszlim közegben egyáltalán nem értelmezhető az a gyanakvás, esetleg ellenséges érzület, amely az európai értelmiségben kialakult az egyházzal szemben.

A vallás egy muszlimnak semmiképp sem ellenség, Gyöngyösi szerint ebben az értelemben inkább az európai civilizáció a kivétel, a többi kultúrára ez egyáltalán nem vagy csak szigorú megkötésekkel értelmezhető. Ugyanez a gond a szekularizációval, a feminizmussal és a demokráciával is, a nagyon alapvető fogalmainkkal, magyarázta a kutató, és sorolta a példákat, amikor a nyugati feminizmus- vagy demokráciaexport úgy bukott meg a Közel-Keleten, hogy exportálóik még csak nem is értették, miért: a jószándékú amerikai katonák egyszerűen nem értették, miért nem kell az irakiaknak a demokrácia.

A párhuzamos történelemszemlélettel elfogadjuk azt is, hogy egy másik kultúra másik szellemi kontextusban létezik, ahol a fogalmaink nem, vagy másként működnek. Ha feltesszük, hogy az európai civilizáció ezután nem lép más kultúrák területére sem gazdaságilag, sem katonailag, még mindig marad a kérdés, mondta a kutató, mi történik az ide érkezett muszlimokkal, akik kénytelenek ezzel a kulturális kettősséggel számolni.

Érvényes a kérdés a muszlimokkal szemben is, véli a kutató, hogy képesek-e a maguk erős identitása mellé felépíteni egy európai identitást, ők elég nyitottak lesznek-e, létrejön-e valamikor egy eurokonform iszlám, ahol a vallási csoportok békességben együtt tudnak élni.

Az előadást lejegyezte, szerkesztette és fotózta: Szabó Tünde