„A kereskedő azt árulja, amit megvesznek, ezt már mindenki tudja – az ország legfelsőbb intézménye, a parlament azonban nem. A szenátus a héten a hazai termelők védelmére hivatkozva fogadta el azt a törvénytervezetet, amely arra kötelezné az élelmiszerüzleteket, hogy legalább 51 százalékban romániai zöldséget, gyümölcsöt és húst kínáljanak. Nemes kezdeményezés, szó se róla, csak az a gond, hogy szarva közt a tőgye. Mert minden természeti adottság dacára – amelyek alapján Európa éléskamrája lehetnénk – a legalapvetőbb nyersanyagokból is importra szorulunk.

Ezért van török krumpli, lengyel murok, német alma, kínai fokhagyma a raktáráruházak polcain, de külföldről hozzák még a puliszkalisztet is a puliszka országába. Ugyancsak messziről jön a kenyérgabona jelentős része, a tejtermékek nagy százaléka, és a húsfeldolgozók sem élnének meg a határon belül nevelt csirkékből, sertésekből. A fűszereket, déli gyümölcsöket kihagyva is hosszabb az idegenben termelt élelmiszerek listája a helybelieknél, és ezt nem lehet egyszerű tiltással megszüntetni. Illetve Ceauşescu elvtárs már próbálkozott vele, de nem járt sikerrel…

Jól fizetett honatyáink ismét arcátlanul felületes munkát végeztek ezzel a jogszabállyal: valószínűleg sohasem gondolkoztak el rajta, hogy miért olcsóbb a több száz vagy ezer kilométerről ideszállított zöldség az itt termesztettnél – pedig talán rájöttek volna, hogy a termelők támogatottsága különbözik, és valódi áttörést azt hozna, ha a túlélésre berendezkedett gazdákat segítenék abban, hogy versenyképessé váljanak. Nem úgy, hogy narancsot termelnek a fenyők tövében – csak azért, hogy ne kelljen importálni –, hanem úgy, hogy az ő munkájuk is érjen annyit, mint a boldogabb államokban lakóké.

Kirívó képmutatás, hogy épp azok biztatnak a hazai termékek fogyasztására, akik gyakran vásárolgatnak külföldön, és vajmi keveset tesznek az itthoni állapotok javításáért.”