„Miután ezzel sikeresen (és egyedül Európában) megoldottuk a magunk részére a kérdést, a tőlünk sikeresen tanuló Szerbia, Macedónia szintén kerítést épít. Majd Albánia, Bulgária, Törökország… Szorulnak kifelé a menekültek.

Azután Görögország és Olaszország (esetleg továbbiak: Horvátország, Portugália, Spanyolország stb…) nem építhet falat a tengerpartra és a kikötőibe, a Földközi-tenger az igazi határ. Ott bevetjük a naszádokat és a parti őrségeket az európai értékek védelmében, és jól föltartóztatjuk az embercsempészek hajóit, járőrözünk a Földközi-tengeren. Természetesen humánus módon, az emberi élet teljes tiszteletével, a fuldoklókat kimentjük, és visszavisszük a kikötőbe, ahonnan elindultak.

Amikor egész Európa körbe lesz védve ilyen hatásos és egyszerű módon, akkor a világsajtót majd bejárja, hogy milyen lélekvesztő csónakokkal süllyednek el földrészünk partjai előtt a gazdasági bevándorlók és menekültek, mert nem hagytak fel a reménnyel (meg a lelketlen embercsempészek miatt).

De mi nyugodtak leszünk, hiszen szóltunk, hogy ne jöjjenek, nem vállalunk semmiért felelősséget (közben megszakad a szívünk). Ám amikor az amerikai és angol lapok címlapjain már túl sok lesz a vízbefúlt halott, és a bezárkózás liberális ellenzéke is hangoskodik, mert csak nem hagynak fel a meneküléssel, akkor újabb lépésre lesz szükség.

Mivel Afrika északi partjain gyűlik föl a hazájából elmenekült tömeg. Ott is kell – támogatásunkkal – egy humanitárius falat (műszaki határzárat) emelni, hogy ne menjenek eszetlenül bele a tengerbe. És a falak mögé menekülttáborokat építhetnek a segítségünkkel. Átmeneti, ideiglenes tábort, sok arra a sivatag, lenne hely, sátorutcák, rend, fegyelem. Az életüket semmiféle veszély nem fenyegeti, tehát, ha elindulnak, akkor azt a jobb élet reményében teszik, ami konkrétan elítélhető. Tömegek várhatnak ott arra, hogy történjen valami, mehessenek valamerre. Mi megnyugodhatunk, hiszen szóltunk, megmondtuk, ne jöjjenek. Küldünk segélyt, konzervet, sátrat, Bibliát, csak maradjanak ott.

Mi meg pár száz év alatt a kerítéseink védelmében – ápolva és védve az évezredes értékeinket – kihalunk innen, tekintve a születési és halálozási mutatóinkat, eltűnünk magunktól. Azt kell csak kivárni.”