A magyar kommentkultúra elérte azt a mélyenszántó magasságot, ahonnan már nincs továbblépés.

Mi meg pár száz év alatt a kerítéseink védelmében – ápolva és védve az évezredes értékeinket – kihalunk innen, tekintve a születési és halálozási mutatóinkat, eltűnünk magunktól. Azt kell csak kivárni.

Valószínűsíthető, hogy egy kisebbségi sokkal jobban átérzi az üldözött, menekülni kényszerülő, állami erőszakkal megfélemlített migráns lelki állapotát.

Történelmi „tudásunk” nagyobb része a romantika korában kiszínezett őstörténet, meg a politika által átideologizált közelmúlt, amely az utóbbi évtizedekben párszor változott, és többször megértük, hogy minden másképp volt. Szobrot állítunk és döntünk jobb híján.

Európa ugyanúgy nem tud mit kezdeni velünk, mint ezeregyszáz éve. De azért ők is fejlődtek. Akkor imába foglalták a magyarokat, most Európa Tanácsi elítélő határozatokba. Körülbelül ugyanazzal a hatásfokkal.

Szerintünk hatalmasan közösségépítő kezdeményezés, és nagyobbat fog szólni, mint két tonna aprópénz összegyűjtése vagy a világ legnagyobb székelyzászlójának megvarrása.

Bár távol állunk attól, hogy higgyünk a nemzetközi minősítéseknek, Románia kezdi lehagyni Magyarországot olyan dolgokban is, amelyeket az egyszerű, szorgalmasan dolgozó kisember érzékel: korrupció elleni harc, átlátható adórendszer, vállalkozóbarát jogi környezet, élhető mindennapok.

Szívesen ábrázolunk jelképeket, úgymint turulmadarat, szentkoronát, székelykaput és Trianont, valamint ezek variációit. fordulóinkat általában szobordöntéssel és -állítással tesszük emlékezetessé.

Magyarország balkanizálódása, szélsőjobbosodása igazságos válasz az elmúlt 8 – 25 – 40 év balliberális diktatúrájára, ugyanezek a jelenségek a román közéletben az erkölcsi felháborodott magasabbrendűség szemszögéből tekintendők.

Hogyan lesz egy tárgyból szent emlék, hogyan töltünk meg kollektív tartalommal egy tíz éve kitalált zászlót? És mitől, hogyan lesz ez a gyűjtemény nemzeti – továbbra is talány.

Az Orbán-paradoxon lényege, hogy a Fidesz vezetőjéről bizton kijelenthető állítások kerültek egymással ütközésbe.

z USA külügyminisztériuma tíz magyar embert kitiltott az országából korrupció vádjával. Erősen kilóg a lóláb, hogy Orbán Viktoron akartak ütni ezzel a húzással.

Komcsinak mégsem nevezhetem magunkat önismereti megfontolásokból, mert az a Biszkubélák nemzedéke, már viccből sem neveznek így embereket, pártokat.

Elmondhatjuk, hogy sikertörténet zajlik, országegyesítés, népességpolitika, hazatalálás. És, ahogy a magyarigazolványt korábban, ezt a magyar állampolgárságot is beárazta az alvilág. Mert – tagadhatatlan – értéke van.

Próbálja meg valaki Székelyföldön hézagosnak ítélni a rovásírás történelmi múltját, vagy azt vélelmezni, hogy mégsem kellene kötelezően bevezetni az iskolai tananyagba!

Lassan hozzá kell szoknunk, hogy ellenzék nélküli demokráciában élünk. Az első kétharmad után nagyon hamar kijózanodtak az értelmes emberek, s azt mondták, hogy ebben a szisztémában kétharmadot még az édesanyámnak se!

Vannak számunkra kapaszkodók. Biztosak vagyunk abban, hogy Wass Albert akkora író pontosan, amekkorának gondoljuk. Horthy annyira bölcs kormányzó volt, amennyire annak hisszük. Ha a magyar nemzetet emelkedő pályán érezzük, akkor az ott is van!

Ezeregyszáz év honfoglalással a hátunk mögött és a kétharmad birtokában, a szellemi holdudvar iránymutatása szerint, leginkább a Horthy korszak homályának újrafényezésében munkálkodva, minimum nem kedveljük azokat, akik a nemzeti egyetértést bomlasztják.