„Mircea Diacon vállalkozókat, vendéglősöket, taxisokat tart rettegésben, feszültséget szít, újságírókat fenyeget, újabban pedig karhatalmi erőkkel vonul be egyházi táborba, gyermekeket riogatva – s hiába van három magyar pártunk is, mindenik hallgat, a legerősebb magyar politikai szervezet háromszéki vezetője pedig azzal nyugtatgatja a közvéleményt, hogy majd csak »kipiszkálják« onnét a hatalmát fitogtató, azzal visszaélő felügyelőhelyettest.
Nincs azonnali és kemény hangú tiltakozó nyilatkozat, nincs elképzelés, netán cselekvési terv arról, hogy miként, milyen eszközökkel lehetne felhívni ország-világ figyelmét a fogyasztóvédő túlkapásaira, s arról sincs tudomásunk, hogy bár jogi segítséget biztosítanának az időnként abszurd bírságokkal sújtott vállalkozásoknak. A székely ízek miatt kirobbant botránykor Tamás Sándorék hatalmas lendülettel még levelet küldtek az államfőnek, a miniszterelnöknek, az országos fogyasztóvédelemhez – hogy akciójuk mennyire volt elszánt vagy mennyire kommunikációs fogás, arról sokat elárul: bár érdemi választ nem kaptak, semmilyen további lépést nem tettek, be nem számoltak róla, szóvá sehol nem tették, pert nem indítottak.
Pedig lennének módszerek, amelyekkel tiltakozni lehet, amelyekkel fel lehet hívni országos intézmények vagy jogvédő civil szervezetek figyelmét a hatósági túlkapásokra, léteznek jogi és politikai eszközök, amelyeket be lehetne vetni. És igenis, ezekkel elsősorban politikai vezetőinknek kellene élniük, hisz a vállalkozó kiszolgáltatott a hatóság bosszújának (magunk is drágán megfizettünk a Diacon tevékenységét bíráló írásainkért, hiszen azonnal lecsapott terjesztőhálózatunkra a hatóság), érthető hát, ha inkább a hallgatást választja.
De Tamás Sándor még azzal a meglehetősen kézenfekvő megoldással sem kíván élni, amely pedig erőteljes jelzés lehetne: a »politikai feltételek« hiányára hivatkozva, csendben tűri, hogy a hatóság székel a megyei tanács vagyonkezelésében levő ingatlanban. Érvelése alapján mintha csak meg akarná leckéztetni a háromszékieket: látjátok, ilyen az, ha nem vagyunk kormányon, hát azért kell ott lennünk Bukarestben, hogy ne történhessék ilyesmi.”