Ijesztően erőtlen, döbbenetesen gyáva politikai vezetőink reakciója mindazokra a túlkapásokra, amelyeket a megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetője immár jó ideje elkövet.
„Mircea Diacon vállalkozókat, vendéglősöket, taxisokat tart rettegésben, feszültséget szít, újságírókat fenyeget, újabban pedig karhatalmi erőkkel vonul be egyházi táborba, gyermekeket riogatva – s hiába van három magyar pártunk is, mindenik hallgat, a legerősebb magyar politikai szervezet háromszéki vezetője pedig azzal nyugtatgatja a közvéleményt, hogy majd csak »kipiszkálják« onnét a hatalmát fitogtató, azzal visszaélő felügyelőhelyettest.
Nincs azonnali és kemény hangú tiltakozó nyilatkozat, nincs elképzelés, netán cselekvési terv arról, hogy miként, milyen eszközökkel lehetne felhívni ország-világ figyelmét a fogyasztóvédő túlkapásaira, s arról sincs tudomásunk, hogy bár jogi segítséget biztosítanának az időnként abszurd bírságokkal sújtott vállalkozásoknak. A székely ízek miatt kirobbant botránykor Tamás Sándorék hatalmas lendülettel még levelet küldtek az államfőnek, a miniszterelnöknek, az országos fogyasztóvédelemhez – hogy akciójuk mennyire volt elszánt vagy mennyire kommunikációs fogás, arról sokat elárul: bár érdemi választ nem kaptak, semmilyen további lépést nem tettek, be nem számoltak róla, szóvá sehol nem tették, pert nem indítottak.
Pedig lennének módszerek, amelyekkel tiltakozni lehet, amelyekkel fel lehet hívni országos intézmények vagy jogvédő civil szervezetek figyelmét a hatósági túlkapásokra, léteznek jogi és politikai eszközök, amelyeket be lehetne vetni. És igenis, ezekkel elsősorban politikai vezetőinknek kellene élniük, hisz a vállalkozó kiszolgáltatott a hatóság bosszújának (magunk is drágán megfizettünk a Diacon tevékenységét bíráló írásainkért, hiszen azonnal lecsapott terjesztőhálózatunkra a hatóság), érthető hát, ha inkább a hallgatást választja.
De Tamás Sándor még azzal a meglehetősen kézenfekvő megoldással sem kíván élni, amely pedig erőteljes jelzés lehetne: a »politikai feltételek« hiányára hivatkozva, csendben tűri, hogy a hatóság székel a megyei tanács vagyonkezelésében levő ingatlanban. Érvelése alapján mintha csak meg akarná leckéztetni a háromszékieket: látjátok, ilyen az, ha nem vagyunk kormányon, hát azért kell ott lennünk Bukarestben, hogy ne történhessék ilyesmi."
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.