Jó nacionalisták, rossz nacionalisták

Nem akarjuk szépíteni a radikális Jobbikot. De mindenek ellenére, végül is egy parlamenti és európai parlamenti párt. A román Új Jobboldal, amelyet még nem tudtak pártként bejegyeztetni, zajos magyarellenes tüntetésein és nacionalista szlogenjein kívül nemigen tud mást felmutatni.
Hirdetés

„Az egyik – nem éppen a toleranciájáról, demokratikus nézeteiről híres – napilap tegnap terjedelmes írásban szapulta az EMI-tábort, nem feledkezve meg Tusványosról, illetve a magyar miniszterelnök elleni uszításról sem. A szokásos nacionalista hőbörgések mellett, például, hogy Orbán Viktor azt sugallta, hogy Erdély magyar föld – bár szerintük Bálványos és Gyergyószentmiklós is Olténia, mert itt ered az Olt –, a fő téma a románok másik legnagyobb »ellensége«, a Jobbik volt, amely kétségbe meri vonni Románia állami egységét.

Abba, amit a Jobbik elnöke mondott, belekötni ugyan nem tudtak, mert »lejjebb engedte a mércét«, hogy ne tudják párhuzamba vonni az Új Jobboldallal (Noua Dreaptă). Viszont – aki keres, talál – abba kötöttek bele, hogy minő égbekiáltó káromlás ez az összehasonlítás, hiszen a két politikai alakulatot nem lehet egy napon emlegetni. Amivel egyetértünk. A kettő tényleg nem ugyanaz. De egész másért, mint ahogy a »jó« románok gondolják. Szerintük a »rasszista elveket valló« magyar párt elnöke tendenciózus nyilatkozatával le akarja járatni a román szervezetet, amelynek legfőbb célja »a nemzeti értékek támogatása más etnikumok és fajok tiszteletben tartása mellett«.

Mivel tehát a pártelnök nem foglalkozott »Románia belügyeivel«, az alelnök beszédét pécézték ki, aki egyebek mellett felvetette Románia Moldovával való egyesülésének lehetőségét. A kifejezés a végletekig felidegesítette őket, mert szerintük nem Románia egyesül Moldovával, hanem fordítva, és nem Moldova, hanem Moldovai Köztársaság, és a többi. Szokás szerint a végkövetkeztetés az volt, hogy újabb szcenárium készül Románia szétdarabolására.

Nem akarjuk szépíteni a radikális Jobbikot. De mindenek ellenére, végül is egy parlamenti és európai parlamenti párt. A román Új Jobboldal, amelyet még nem tudtak pártként bejegyeztetni, zajos magyarellenes tüntetésein és nacionalista szlogenjein kívül nemigen tud mást felmutatni.

Szeretjük ezt a kettős mércét a »jó« és a »rossz« nacionalistákról, akik mindig valamiféle merényletet készülnek elkövetni Románia ellen. Persze, a nyári kánikulában ez is »téma« lehet. Ám a tapasztalat szerint szerencsére már nem sokan veszik be ezt a maszlagot.”

Hirdetés