Számunkra is kiábrándító, hogy egyesek még mindig nacionalizmusból akarnak megélni.

A nemzeti büszkeség, a nemzeti érzelmek felpiszkálása, tüzelése még ma, negyedszázaddal a rendszerváltás után is jó kampányfogás.

Az egyik eldugott faluban, ahol sem orvosi rendelő, sem buszjárat, de még telefonhálózat sem volt, kérdésünkre, hogy mi történik, ha megbetegednek, egy idős ember azt válaszolta: „lefekszünk az ágyba, és várjuk a halált”.

Vajon teszik, de nem tudják? Ha az ottani románok „jogkövetelései” eredménye Székelyföld autonómiája lesz, akkor, ahogy a székely mondaná, minden oké.

Érdekes jelenség, hogy Bukarestben mindenből a „legnagyobbat” akarják egyesek: az államegyház a legnagyobb katedrálist, a miniszterelnök Európa legnagyobb mecsetét húzná fel, az ország vezetői, a kiváltságos „negyvennyolcak” a legnagyobb fizetést intézik maguknak kormányrendelettel, a sok kiváltság mellett honatyáink a lehető legnagyobb nyugdíjakat vindikálják maguknak és a többi.

Azt tartja a mondás, hogy alkalom szüli a tolvajt. Ha ezt tekintjük kiindulópontnak, bármi lehet „alkalom”. Az is például, hogy az európai menekültügy kapcsán a román kormányfő vadabbnál vadabb vádakat, alpári támadásokat fogalmazzon meg az „ősellenség”, a magyar kormány ellen.

Elszabadultak a dolgok. A kormány diszkriminatív módon kezeli az embereket: egyeseknek kivételes jogok, kiváltságok „járnak”, ami még jobban elmélyíti a kiváltságosok és más kategóriák között amúgy is sötéten tátongó szakadékot.

Nem akarjuk szépíteni a radikális Jobbikot. De mindenek ellenére, végül is egy parlamenti és európai parlamenti párt. A román Új Jobboldal, amelyet még nem tudtak pártként bejegyeztetni, zajos magyarellenes tüntetésein és nacionalista szlogenjein kívül nemigen tud mást felmutatni.

Negyedszázad tapasztalata alapján, és ismerve a politikusokat, nem tudjuk, úgymond, szentírásnak venni a szavukat. Sem a kisebbik kormánypártét, sem az ellenzéki alakulatét. Az egésznek inkább amolyan összeesküvésszaga van, mintha az egyetértés arról szólna, hogy az új adótörvénykönyv ürügyén egy új kormány alakításáról egyeztetnek.

A valós harmóniához kölcsönös megértésre, toleranciára, egymás nemzeti és kulturális értékeinek a megbecsülésére, a demokratikus értékek iránti nyitottságra lenne szükség. Addig minden olcsó szlogen marad.

Kis ízelítő abból, hogy mennyire érdemlik meg honatyáink az újabb fizetésemelést: három évvel a hivatali eskü letétele után a képviselők több mint egyharmada (a 387 képviselő közül 92) idén egyszer sem szólalt fel a plénumban, 44 pedig mindössze pár másodpercet töltött a mikrofonnál, amíg letette az esküt.

Aki nem „állami méltóság”, úgy él, ahogy „megérdemli”. Azok várják ki szépen, zokszó nélkül, amíg a törvényhozás közismerten lassú malmai – kivéve, amikor a saját jövedelmük növeléséről van szó – igencsak nehezen meghoznak egy úgymond „költségvetés-terhelő” szabályzót.

Egy orvos „csak” életeket ment, a tanár a jövő nemzedéket készíti fel, hogy is „érhetne” annyit, mint egy miniszter (ami egyébként szolgát jelent, tehát szolgálnia kellene), vagy egy titokszolga, akiről nem tudni pontosan, mit csinál!

Egy két és fél évvel korábbi küldöttgyűlés jutott eszembe, amelyen, miután az RMDSZ jelenlegi megyei elnöke és maroknyi csapata botrányosan szétverte a marosvásárhelyi szervezetet, ugyancsak egy fiatal, „ütőképes” csapatot választottak a városi RMDSZ élére, amelynek a legfontosabb feladata – a PMP minap megválasztott vezetéséhez hasonlóan – a szervezetépítés lett volna.

Romániában még mindig vannak gyermekek, akik soha nem jártak iskolába, nagymértékű az iskolaelhagyás, a megfelelő nevelésben nem részesülő fiatalok aránya is egyre nő.

Miközben tehát növekvőben van a munkanélküliség, vannak, akiknek eszük ágában sincs dolgozni, megelégednek a szociális segéllyel.

Ha egyszer megválasztották a képviselőket, nyugodtan „ga(rá)z-dálkodhatnak” a közpénzekkel, egyik kezükkel folyamatosan és büntetlenül vájkálhatnak az adófizetők zsebében, miközben a másikkal a saját letartóztatásuk, bűnvádi eljárások indítása ellen szavaznak, és futószalagon mentik meg magukat és egymást a börtöntől.

Lehetne persze olyan immunitás-rendszert kidolgozni, mint Dániában, de akkor a hazai képviselőknek is úgy kellene képviselniük a választók érdekeit, mint Dániában.