// 2025. július 3., csütörtök // Kornél, Soma
Csinta Samu Csinta Samu

Útravaló

// HIRDETÉS

Továbbra is alapos túllövésnek tűnik a korábbi évek korrupciós esetei, érettségi panamái által kiváltott hatósági éberség, illetve annak jegyében a dolgozatjavítások „elvándoroltatása".

(Külön)Vélemény

Szerző: Csinta Samu
2015. július 09., 08:40

„A vakációs idillt most már nemcsak az tépi szét, hogy sokan ilyenkor próbálják egyátszállásos munkahelyre „átvizsgázni" magukat. Immár különböző felhívásokkal is zavarják nyugalmukat nemzet- és identitásféltő felelősségérzetükre apellálva. Például a csángó oktatásban tátongó lyukak betömésére.

Olyan áldozathozatalra kérve őket, amely legfeljebb a végső elszámoláskor »benyújtandó« portfólióban nyom majd súlyosan a latba. Megfelelő körülmények nélküli, alacsony bérért végzendő, mondhatni elsősorban ügyszeretetből, forradalmi romantizmusból végzendő munkára kapacitálják őket. És el is érkeztünk a lényeghez, azaz a pedagógus megbecsüléséhez.

Nem túl népszerű dolog éppen most írni róla, amikor legfeljebb bolhalépésnyit javultak a vizsgamutatók, amikor az Erdélyben továbbra is sereghajtó magyar megyék szülői és tanárai több szólamban fújják megszokott, románnyelv-tanulással kapcsolatos sirámaikat. Holott némi viszontagságok után végül többé-kevésbé empatikus közegben javították a székelyföldi gyerekek dolgozatait.

Ennek ellenére továbbra is alapos túllövésnek tűnik a korábbi évek korrupciós esetei, érettségi panamái által kiváltott hatósági éberség, illetve annak jegyében a dolgozatjavítások »elvándoroltatása«. Az ez irányú határozat ugyanis eleve bűnözőnek kiáltotta ki a tanár-diák párost, amely potenciális »bűnszövetkezetként« kétségtelenül a barikád egyazon oldalán áll, hiszen a sikeres vizsga nemcsak a diák érdeke.

És ez most nem a tanárt mindenekelőtt hibáztató szülőlobbi által gyártott bélyeg, hanem a legfelsőbb szakmai fórum, az oktatási minisztérium verdiktuma. Ezzel az útravalóval, illetve elvárásokkal bocsátja hát vakációra a pedagógusokat a társadalom. Majd várja vissza – Gyimesbe is."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix
Főtér

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát
Krónika

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.

Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket
Székelyhon

Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók

Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán
Székelyhon

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán

A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.

// még több főtér.ro
Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő