„Amit egyébként a csíkszeredai lakosság kinyilvánított azzal, hogy távol tartotta magát a nagy csinadrattás ünnepségtől, s tízszer-hússzor annyi egyenruhást, vagyis katonát és rendőrt lehetett látni az óriás zászló körül, mint civilt – jóllehet a kommunista diktáror óta külön recept van arra, hogyan lehet és kell a civil lakosságot olyan fontos helyekre szállítani, ahol “kimutathassa ragaszkodását és szeretetét”, hazafias érzését.

Csak sajnálni tudjuk, hogy az utóbbi időben felerősödött magyargyűlölet és visszarendeződés (lásd a Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Himnusz-éneklésért kiszabott pénzbírságot stb., stb.) a demoratikusabbnak és tartásosabbnak vélt államelnök, Iohannis idején is folytatódik. Tudjuk,hogy ez számára kényes kérdés, ám Szebenben is megtanulhatta, hogy kifinomult balkáni kétszínűséggel és rafináltsággal a román hatalom bármit megcsinálhat, rá se bagózva az általa vállalt és aláírt uniós jogokra, s a fehérből is könnyen csinál feketét.

Ennek most is jelét adta,amikor a Lázár János budapesti miniszter által említett itteni magyar diszkriminációkra a külügy azt válaszolta,hogy provokáció, jóllehet – figyeljük csak! – nem túl hitelesek! Ami azt jelenti, hogy mégis van ám némi hitelük! Mi ez, ha nem pökhendiség, lekezelése annak a szomszédnak, akivel Románia a Nato és az EU révén stratégiai partnerségben van? Vagyis a papír szerint kiválóan, sőt testvériesn együttmőködnek…

A román hatalom pimaszul visszaél azzal az előnyével, hogy pillatannyilag a develesui rakétaelhárító rendszer, a konstancai tengeri NATO-támaszpont, a bukaresti NATO-parancsnokság stb. okán jobb a nyugati megítélése s vele a támasza is, mint a sokat össze-vissza locsogó s olykor Brüsszel helyett Moszkvát és Pekinget ajánló miniszterelnöke miatt Magyarországnak. Egyebek mellett ezzel magyarázható, hogy anyaországunknak nem igazán jó a kapcsolata egyik szomszédjával sem. Ki mondaná, hogy ezért csak a szomszédok okohatók?”