A Szatmár megyében jó három éve felállt szocliberális vezetésről eleve látszott, hogy totál nemzeti jellegű, s fő célja a korábban nyolc évig vezető magyarság kiszorítása, ahonnan csak lehet.

Ciprian Dobre megyei tanácselnök és Lucian Goga prefektus úgy viselkedett, mint két önmagával eltelt pártelvtárs, aki saját tetszése szerint értelmezi az általánosan elfogadott erkölcsi normákat.

Meg lehet-e szerettetni félelemkeltéssel a román trikolórt, pláne ha a kisebbséget lefitymáló, felfuvalkodott hatalom akarja ezt tenni? A válasz egyértelmű. Nem lehet, hiszen a félelem csak a gyűlöletet táplálja, s a dacot erősíti.

Ha Krajován ki lehet tenni a régió és a város zászlaját, akkor Sepsiszentgyörgyön vagy Csikszeredában miért büntetik?

Miközben a felelős pesti kormány a horvát és a szerb betöréssel foglalkozott, az erdélyi románok lázongását mintha nem vették volna elég komolyan, pedig az indulatok elszabadulása talán megelőzhető lett volna.

Most meg, ugye, Romániában „modellértékűen” rendezték el helyzetünket. Ez utóbbi azért hangzik nyugaton is sokaknak hitelesen, mert egy kisebbségi, szász az államelnök, meg a román vezetők egyelőre hűségesek szövetségeikhez, nem ölelkeznek Putyinnal, s nem mondanak olyan trükkös marhaságokat, hogy Moszkva, Peking meg Ankara nekünk jobb, mint Brüsszel.

Meg vagyunk hatva, Elnök Úr, hogy ennyire pozitívan változott a velünk kapcsolatos véleménye. Megvilágosodásában az játszotta volna a főszerepet, hogy pártjának, a nemzeti liberálisoknak a kormányrajutásban fontos lenne az RMDSZ támogatása, ami külföldön is külön elismerést szerezhet neki?

Egyik túloldali kedves barátomtól több friss olvasmány mellett nem mást kaptam ajándékba, mint egy Kádár Jánosról készült könyvet. Méghozzá azzal az ajánlással, hogy indulásnak vessem össze: hányszor láttam őt, a ma káromoltat, a televízió képernyőjén, és hányszor látom az anyaország mostani vezetőpártjának első emberét!

Érdemes lenne eltanulni, miként állapodtak meg a németeknél a különböző pártok a nemzeti minimumban, vagyis abban, hogy a főbb nemzeti ügyeket nem lehet a választások tárgyává és játékává tenni, pláne kiárusítani.

Jóllehet a kormányok közti kapcsolat nem tűnik túl intenzívnek – ám tudjuk, vannak más diplomáciai csatornák is – a román-szlovák együttműködés kiváló. A harmadik fél, a mindkettőnek örök ellenségnek számító magyarok lejáratásában és egyúttal mind rafináltabb erodálásában mindenképpen.

Jól döntött az RMDSZ, hogy a magyar emberek nagy többségére hallgatva szakit ezzel a korrupt és hazug bandával.

Az ellenségeskedés és gyűlöletkeltés, ami mostanában, főleg Orbán Viktor erdélyi látogatása és a román-magyar válogatott futballmérkőzés kapcsán az Antena 3 és még másik két-három román tévécsatornán zajlott, már-már felülmúlja Ceaușescu utolsó éveinek átkozódását is.

Oros igazgató úr, aki hűséges szoci volta mellett ki tudja milyen érdemekért került a színház élére, a román tagozattal amerikai „vendégszereplésre” utazott, ami abból állt (az említett újság szerint), hogy kétszer felléptek egy garázsban.

A hazai statisztikák szerint a lakosság számához viszonyított öngyilkosságokban már hosszú idő óta a magyarok lakta megyék vezetnek, Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár. S ez fölötte el kell hogy gondolkoztasson bennünket!

Ne tessék már túl szigorúan venni, ha lehetőségeink szerint, gyarló és bűnre hajlamos emberként teszünk valamit a fehér köpeny zsebébe.

Mivel a másik oldal képviselője, a Fidesz Horn Gyula érdemeit igyekszik elhallgatni vagy kicsinyíteni (szíve rajta, de mégsem ennyi ellenszenvvel kellene), hisz a nyugati határ megnyitása, a vasfüggöny lebontása mégiscsak valamivel bátrabb tett volt, mint az, hogy Orbán Viktor Nagy Imre temetésén azt kiáltotta, hogy ruszkik haza!

A kegyetlen valósággal való szembesítés a szárnyaló nemzeti érzést is lelohaszthatja.

Az őszi elnökválasztásnál, mikor ismét nagy szükség lehet támogatásunkra, ki is próbálhatjuk a másféle megközelítést. Bizonyítva: van annyi eszünk, mint a fanariótáknak!