Félúton

Dárdai Pál tavaly októberben Bukarestben vált Magyarország szeretett szövetségi kapitányává, legközelebb pedig épp a románok érkeznek Budapestre. Ha valamit, hát ezt biztosan nem szabad félbehagyni.
Hirdetés

„A zöldfülűként két fronton is nagyot alkotó Dárdai Pál Európa egyik legnehezebb helyzetbe hozott trénerévé vált, pedig ő nem tett mást, csak kiválóan végezte a dolgát. A berlini klub a válogatottal elért eredményei láttán merte a felnőttcsapat ideiglenes, majd teljes jogú vezetőedzőjévé kinevezni a Hertha-játékosként klubrekordokat döntő Dárdait, de a magyar futballnak is rendkívül hálásnak kell lennie azért, amit a német labdarúgás tanított az 1997 óta Berlinben élő kapitánynak.

A kölcsönös tisztelet, megértés eddig működött, azonban a Die Alte Daménak, Öreg Hölgynek becézett klub magához láncolná az elmúlt idény felfedezettjét. Azt a trénert, aki mindent a futballra tett fel, és fiatalkori álma volt, hogy játékoskarrierje lezárulta után a Bundesligában edzhessen.

Ez már teljesült, csakhogy ő sem így gondolta: állítása szerint azt sem tudja, mi van a szerződésében (pedig állítólag évi 120 ezerről 600 ezer euróra nőtt a fizetése), mert csak a munkára koncentrál, és amit elkezdett, azt szeretné befejezni.

Dárdai Pál tavaly októberben Bukarestben vált Magyarország szeretett szövetségi kapitányává, legközelebb pedig épp a románok érkeznek Budapestre. Ha valamit, hát ezt biztosan nem szabad félbehagyni.”

Hirdetés