„A hétvégi ünnepi hangulatban homok került egyes helyeken a kommunikációs gépezetbe. A hír, hogy egy neves, terepjárókat építő autógyár nem nyit üzemet szép hazánkban, önmagában igaz. A bökkenő ott van, hogy ez szándékában sem volt a cégnek, eleve a visegrádi négyek országait szemelte ki magának. Mert ott nagyságrendekkel jobb az infrastruktúra. És itt van a kutya elásva.

Merthogy hosszú távú üzletben gondolkodó vállalkozó többször is átgondolja, hogy telepítsen-e üzemet egy olyan országba, ahol egy másik iparági világcég több mint egy évtizedig rimánkodott a mindenkori kormánynál egy száz kilométeres sztrádaszakasz megépítéséért, csak újabban váltott át fenyegetőbb hangnembe, mikor már távoli földön kész az új gyár, ahova költözni tudna itteni telepével. Nem jó terep egy olyan ország, ahol az úthálózat a kőkorszaki szakik színvonalán áll, és a vezetők szájhűtésben jeleskednek leginkább. Így nemcsak elesünk olyan potenciális beruházóktól, akik több ezer jól fizető állást tudnának létrehozni, hanem a meglévők távozásától is rettegniük kell mindazoknak, akik ebből az iparágból viszik haza a kenyérre valót.

A döntéshozóknak nem kell rettegniük a mindennapi betevőért, még akkor sem, ha a következő választásokon esetleg másra bízzák a kormányrudat a szavazók. Csak nem nagyon maradt már választék. Mert, ha csak az autóipar szemszögéből nézzük az utóbbi negyed század bizonyítványát, azt látjuk, hogy ez idő alatt nálunk sikerült újraéleszteni a múlt rendszerben felépített két gyártelepet, eközben pedig a környező országokban a szakma legjelentősebb európai és távol-keleti cégei telepedtek meg, jórészt zöldmezős beruházásokkal, azaz alapoktól építkezve.”