„Annál is inkább, mert egyre nyilvánvalóbb: az osztrák faipari vállalat jóval több rosszat hoz e térség számára, mint amennyit jelenthet az a pár száz munkahely és az adóbevétel, ami­vel az itt élőket ámították. Valóságos sokkhatás érheti azt, aki az egykoron vendégforgalmi célpontnak, zarándokhelynek szánt Óriás­pince-tetőről körülnéz – de elég akár csak rápillantani az ott készített fényképekre, hogy lássuk, milyen óriás mértékben uralja, szennye­zi a tájat a hatalmas, fényárban úszó komplexum. A semmivé lett fantasztikus panoráma ráadásul – ha mondhatunk ilyet – a legkisebb a veszteségek közül.

Televíziós oknyomozó riport például arra mutatott rá: maximális kapacitása kihasználása érdekében a mamutcég nem riad vissza a törvénytelen vágásból származó fa megvásárlásától, s bár az osztrákok cáfolták ezt, a botrány nemzetközivé dagadt, több tucat hazai és nemzetközi civil szervezet mozdult meg, átfogó kampányt szerveztek itthon és külföldön, Ausztria külképviseleteit és az osztrák társaság ügyfeleit is értesítették aggodalmaikról.

Az sem mellékes, hogy a vállalat majdhogynem csillapíthatatlan nyersanyag-étvágya kisvállalkozók százait hagyhatja faanyag nélkül, csődközeli helyzetbe sodorva őket. A legsúlyosabb probléma azonban mégiscsak az, hogy a faipari vállalat elérhető közelsége ösztönzi az esetenként törvénytelen erdőkitermelést – azt pedig nem kell ecsetelni, hogy környezetünk pusztítása milyen végzetes következményekkel járhat életterünkre, egészségünkre, de akár természeti katasztrófákhoz is vezethet.”