A felelőtlen erdőkitermelés, erdőirtás, a kizárólag rövid távú gazdasági érdekeket követő, az azonnali profitszerzést célzó esztelen pusztítás ellen emeli fel szavát remélhetőleg több tízezer civil. Háromszéken a Réty határában megtelepedett osztrák fűrészüzem miatt különösen időszerű és fájó kérdés ez.
„Annál is inkább, mert egyre nyilvánvalóbb: az osztrák faipari vállalat jóval több rosszat hoz e térség számára, mint amennyit jelenthet az a pár száz munkahely és az adóbevétel, amivel az itt élőket ámították. Valóságos sokkhatás érheti azt, aki az egykoron vendégforgalmi célpontnak, zarándokhelynek szánt Óriáspince-tetőről körülnéz – de elég akár csak rápillantani az ott készített fényképekre, hogy lássuk, milyen óriás mértékben uralja, szennyezi a tájat a hatalmas, fényárban úszó komplexum. A semmivé lett fantasztikus panoráma ráadásul – ha mondhatunk ilyet – a legkisebb a veszteségek közül.
Televíziós oknyomozó riport például arra mutatott rá: maximális kapacitása kihasználása érdekében a mamutcég nem riad vissza a törvénytelen vágásból származó fa megvásárlásától, s bár az osztrákok cáfolták ezt, a botrány nemzetközivé dagadt, több tucat hazai és nemzetközi civil szervezet mozdult meg, átfogó kampányt szerveztek itthon és külföldön, Ausztria külképviseleteit és az osztrák társaság ügyfeleit is értesítették aggodalmaikról.
Az sem mellékes, hogy a vállalat majdhogynem csillapíthatatlan nyersanyag-étvágya kisvállalkozók százait hagyhatja faanyag nélkül, csődközeli helyzetbe sodorva őket. A legsúlyosabb probléma azonban mégiscsak az, hogy a faipari vállalat elérhető közelsége ösztönzi az esetenként törvénytelen erdőkitermelést – azt pedig nem kell ecsetelni, hogy környezetünk pusztítása milyen végzetes következményekkel járhat életterünkre, egészségünkre, de akár természeti katasztrófákhoz is vezethet."
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.