„Ami a gallok első követelését illeti, tulajdonképpen a Ponta-kormányok packázását unták meg, mert az illető sztráda az uniós szintű infrastruktúra-tervek szerint már régen kiemelkedő fontosságú, csak a bukaresti döntéshozók eddig ezt következetesen figyelmen kívül hagyták, inkább a politikai-baráti érdekek mentén húzogatták a sztrádanyomvonalakat a térképen.

Közben a franciák, mialatt rendszeresen emlegették a sztráda fontosságát, megépítették a marokkói gyárukat, egy kikötő mellé. Míg a regáti üzem termelésének az európai piacokra való eljuttatásával a sztráda és az elhanyagolt vasút miatt gyakorlatilag küszködnek, az új üzem megépítése jócskán könnyített ezen a helyzetükön. Így ha simán csak a logisztikai gondokra hivatkozva költöznének, nem lehetne belekötni az érveikbe. Annál inkább a mindenkori kormányaink rossz döntéseibe, hogy a különböző fejlesztési terveket vagy hozzá nem értés vagy mögöttes érdekek miatt nem hangolják össze az országban érdekelt nagyvállalkozók szükségleteivel. A cég regáti gyárának emberei az utcára is vonultak a napokban, többek között a sztrádaépítés halogatása miatt is, amire a kormányfő egy, már márkavédjegyet érdemlő füllentéssel reagált, azt mondván, ha sokat tüntetgetnek, akkor elköltözik a gyár. Vagyis pont az állásukat féltő tüntetőkre kente a maga sarát.

Lesz még jócskán cirkusz az autógyárnál a bérek kapcsán is, habár ebben is vitathatatlanul a multi áll nyerésre a munkavállalókkal szemben. Mert abban ugyan igazuk van a szakszervezetieknek, hogy a francia kollégáikhoz képest keveset kapnak, viszont a hazai átlagbérnél jobban keresnek, a rivális marokkói gyár alkalmazottaihoz képest pedig dupla bért vihetnek haza. Ez a költséghatékonysággal vezérelt multik uralta világban vesztett helyzet.”