„És mi a leghatékonyabb eszköz eme célok megvalósítására? A provokáció. Két évvel ezelőtt amiatt gerjesztettek feszültséget a kisvárosban román szervezetek a bukaresti média hathatós segítségével, hogy itt úgymond lábbal tiporják a románok jogait. Az elnyomás pedig olyanformán nyilvánult meg, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport egyik – nem mellékesen román nemzetiségű pedagógusa – leparancsolta a román nemzeti színű fejpántot annak a diáklánynak a fejéről, aki a szalag viselésére március 15-ét találta a legalkalmasabb időpontnak.

A nemzeti hőssé avanzsált tanuló gesztusa feszültségekhez vezetett az oktatási intézményben, a ferdítésre és uszításra oly fogékony sajtó pedig úgy állította be a történteket, hogy az »úgynevezett Székelyföldön« tilos a román nemzeti színek viselése.

Mivel az akkori botrány elcsitult, ideje volt újabbat gerjeszteni. Miután nem sikerült a Kőrösi-gimnázium nevéhez társítani – elvégre abba sem a magyar pedagógusok, sem a helyi önkormányzat nem egyezett volna bele –, a néhai ortodox püspök emlékét ápoló szervezetnek sikerült rávennie az egészségügyi minisztériumot, hogy az országos hírnévnek örvendő szívkórház viselhesse Iustinian Teculescu nevét.

Mit számít, hogy az egyházi vezetőnek annyi köze volt a gyógyászathoz és a Benedek Géza alapította egészségügyi intézményhez, mint hajdúnak a harangöntéshez? Ez a lépés kiválóan illik a kommunista diktatúra idején csúcsra járatott nemzeti programba, amelynek lényege végképp eltörölni Erdélyben a magyar múltat, ott is felcserélve a mondvacsinált román emlékekkel, ahol azokat hiába keresnénk.”