Újabb település került fel az erdélyi frontvárosok térképére: Kovászna. Kitartó, szorgos kezek fáradhatatlanul munkálkodnak azon, hogy a többségében magyarok lakta fürdőváros lakossága ne ismerjen nyugalmat, a nemzetiségi összetétel pedig más, az évszázadok óta megszokottal ellentétes irányba billenjen el.
„És mi a leghatékonyabb eszköz eme célok megvalósítására? A provokáció. Két évvel ezelőtt amiatt gerjesztettek feszültséget a kisvárosban román szervezetek a bukaresti média hathatós segítségével, hogy itt úgymond lábbal tiporják a románok jogait. Az elnyomás pedig olyanformán nyilvánult meg, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport egyik – nem mellékesen román nemzetiségű pedagógusa – leparancsolta a román nemzeti színű fejpántot annak a diáklánynak a fejéről, aki a szalag viselésére március 15-ét találta a legalkalmasabb időpontnak.
A nemzeti hőssé avanzsált tanuló gesztusa feszültségekhez vezetett az oktatási intézményben, a ferdítésre és uszításra oly fogékony sajtó pedig úgy állította be a történteket, hogy az »úgynevezett Székelyföldön« tilos a román nemzeti színek viselése.
Mivel az akkori botrány elcsitult, ideje volt újabbat gerjeszteni. Miután nem sikerült a Kőrösi-gimnázium nevéhez társítani – elvégre abba sem a magyar pedagógusok, sem a helyi önkormányzat nem egyezett volna bele –, a néhai ortodox püspök emlékét ápoló szervezetnek sikerült rávennie az egészségügyi minisztériumot, hogy az országos hírnévnek örvendő szívkórház viselhesse Iustinian Teculescu nevét.
Mit számít, hogy az egyházi vezetőnek annyi köze volt a gyógyászathoz és a Benedek Géza alapította egészségügyi intézményhez, mint hajdúnak a harangöntéshez? Ez a lépés kiválóan illik a kommunista diktatúra idején csúcsra járatott nemzeti programba, amelynek lényege végképp eltörölni Erdélyben a magyar múltat, ott is felcserélve a mondvacsinált román emlékekkel, ahol azokat hiába keresnénk."
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.

Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.