Védtelenek

Polipszerű hálózat felszámolásával kísérletezik a sokak által ügyészállami rendszer kiépítésével vádolt DNA, és úgy tűnik, csak idő kérdése, mikor jut el a legmagasabb körökig.
Hirdetés

„Tavaly nyáron még az keltett szenzációt, hogy az ügyészek letartóztatták, majd befolyással üzérkedés miatt vádat emeltek Traian Băsescu akkori államfő fivére, Mircea ellen. Azóta felváltva kerültek vizsgálati fogságba – vagy született ellenük jogerős bírósági ítélet – szociáldemokrata, liberális, demokrata, valamint RMDSZ-es politikusok.

Ez is arra enged következtetni, hogy a vádhatóság számára senki sem érinthetetlen. Mindez az exállamfő esetében azért is pikáns, mivel a 2002-ben kimondottan a nagykorrupció felszámolására létrehozott ügyosztály éppen a Băsescu 2004-ben kezdődött tízéves mandátuma idején nyerte el függetlenségét, erősödött meg.

Ráadásul a DNA korlátlan támogatásnak örvend az Európai Bizottság részéről, de azt se feledjük el, hogy ama kevés intézmény – rohammentő szolgálat, tűzoltóság, egyház, titkosszolgálatok – közé tartozik, amelynek népszerűsége folyamatosan nő a lakosság körében.

Ilyen körülmények közepette kerültek most az ügyészség célkeresztjébe a Victor Pontához közel álló személyek. Ezek az ügyek nem rónak ugyan semmiféle büntetőjogi felelősséget a kormányfőre, rávilágítottak azonban arra, hogy a korrupció a teljes politikai spektrumot átszövi, a pártok, gazdasági érdekcsoportok között pedig óriási az átjárás.

Ennek a polipszerű hálózatnak a felszámolásával kísérletezik a sokak által ügyészállami rendszer kiépítésével vádolt DNA, és úgy tűnik, csak idő kérdése, mikor jut el a legmagasabb körökig.”

Hirdetés