Az ördög nem alszik?

Nem népbutítókra lenne szükség, hanem olyan képzett tanítókra, nevelőkre, akik felemelik a tudatlan embereket.
Hirdetés

„A pópa egyébként sokat hadakozott a NATO és az Európai Unió ellen is  – sok társához hasonlóan – nem fogadta el az egészségügyi kártyát sem, mert az is a sátán munkája, mostanság pedig az üdítőitalok ellen indított háborút.

Ezek mellett azt is tudni véli, hogy 2032-ben válaszút elé kerül az emberiség, ugyanis »1999. augusztus 11-én napfogyatkozás volt, és akkor született meg a sátán gyermeke, aki ma 15 éves«. Ez a gyermek szerinte Lucifer, senki sem ismeri a gyermeket, akibe belebújt, de bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy él. Például az üzletekben az árak mind 99-cel végződnek. Hogy miért? Mert ez az ördög gyermekének éve. A kalugyer számításai szerint, a sátán gyermeke születésétől számított 30 éven belül kerül Lucifer hatalomra, három évig fog uralkodni, és akkor jön el a világvége.

Elgondolkoztató, hogy a 21. században, Európa egyik keresztény országában még mindig így lehet butítani az embereket. A kérdés az, hogy a prédikátor tényleg  hiszi-e, amit mond, vagy tudatosan butítja az amúgy is tudatlan embereket, hiszen köztudott, hogy
az analfabéták számát tekintve élen járunk az Európai Unióban.

Bárhogy is van, nagy probléma: ha az első változat az igaz, akkor is nagy baj van, mert nem népbutítókra lenne szükség, hanem olyan képzett tanítókra, nevelőkre, akik felemelik a tudatlan embereket. A második változat esetén még nagyobb a baj, mert akkor szándékosan akarják tudatlanságban tartani az embereket, hogy könnyebben lehessen manipulálni őket. Ami nagyon megfelel a politikai vezetőknek és mindenkinek, akinek hasznára lehetnek az  irányítható, manipulálható, hiszékeny és nem utolsósorban engedelmes tömegek.

Ezért kellene többet, jobban és hatékonyabban befektetni az oktatásba, mert ha így folytatódnak a dolgok, nézhetjük az érettségik eredményeit, a pénzért futószalagon gyártott diplomákat, hogy csak egyetlen példát említsünk. Erre kellene odafigyelni. Az ördög tényleg nem alszik, csak nem úgy, ahogy a pópa akarná elhitetni…”

Hirdetés