Nem népbutítókra lenne szükség, hanem olyan képzett tanítókra, nevelőkre, akik felemelik a tudatlan embereket.
„A pópa egyébként sokat hadakozott a NATO és az Európai Unió ellen is – sok társához hasonlóan – nem fogadta el az egészségügyi kártyát sem, mert az is a sátán munkája, mostanság pedig az üdítőitalok ellen indított háborút.
Ezek mellett azt is tudni véli, hogy 2032-ben válaszút elé kerül az emberiség, ugyanis »1999. augusztus 11-én napfogyatkozás volt, és akkor született meg a sátán gyermeke, aki ma 15 éves«. Ez a gyermek szerinte Lucifer, senki sem ismeri a gyermeket, akibe belebújt, de bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy él. Például az üzletekben az árak mind 99-cel végződnek. Hogy miért? Mert ez az ördög gyermekének éve. A kalugyer számításai szerint, a sátán gyermeke születésétől számított 30 éven belül kerül Lucifer hatalomra, három évig fog uralkodni, és akkor jön el a világvége.
Elgondolkoztató, hogy a 21. században, Európa egyik keresztény országában még mindig így lehet butítani az embereket. A kérdés az, hogy a prédikátor tényleg hiszi-e, amit mond, vagy tudatosan butítja az amúgy is tudatlan embereket, hiszen köztudott, hogy
az analfabéták számát tekintve élen járunk az Európai Unióban.
Bárhogy is van, nagy probléma: ha az első változat az igaz, akkor is nagy baj van, mert nem népbutítókra lenne szükség, hanem olyan képzett tanítókra, nevelőkre, akik felemelik a tudatlan embereket. A második változat esetén még nagyobb a baj, mert akkor szándékosan akarják tudatlanságban tartani az embereket, hogy könnyebben lehessen manipulálni őket. Ami nagyon megfelel a politikai vezetőknek és mindenkinek, akinek hasznára lehetnek az irányítható, manipulálható, hiszékeny és nem utolsósorban engedelmes tömegek.
Ezért kellene többet, jobban és hatékonyabban befektetni az oktatásba, mert ha így folytatódnak a dolgok, nézhetjük az érettségik eredményeit, a pénzért futószalagon gyártott diplomákat, hogy csak egyetlen példát említsünk. Erre kellene odafigyelni. Az ördög tényleg nem alszik, csak nem úgy, ahogy a pópa akarná elhitetni..."
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.

A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.

„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.

Mint ahogy az idegengyűlölet úgy általában. A dicső múlt elrajzolt képe, a nemzeti kivagyiság és az elvakult nacionalizmus kapcsolatáról.

És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.