„Nyilván azt a reményt sem váltja be, amit a szűkebb, tágabb közösség fűzött hozzá. Esetünkben a térség magyarsága, amely többnyire abban bízik, hogy ezek a majdan megújuló, felfrissülő épületek virágzó kulturális központokká válva, az érintett vidékeken elősegíthetik a szellemi, művészeti élet további fellendítését. Kezdhetünk beletörődni, hogy hiába ujjongtunk, reménykedtünk? A gyergyószárhegyi eléggé intő példa. Újabbak következnek?

Ha országos szinten ebben a másodlagosként kezelt kérdésben nem lesz gyökeres szemléletváltás, ha a problémára nem találnak általános érvényű, átfogó megoldást, ha az önkormányzatok is csak tessék-lássék tehetetlenkednek, ha a honi érdekvédelmi szervezet és az anyaország illetékesei is csak a vállukat vonogatják, vagy csak beszélnek, megint beszélnek, aligha állítható meg a jelzett folyamat.

Szó se róla, érdekes, romantikus, turistavonzó lehet egy-egy vár- vagy kastélyrom is, hüledezni, sajnálkozni is lehet a világ múló dicsőségén, itt-ott meg is pezsdítheti az idegenforgalmat, de mégiscsak jobb lenne, ha nem a múlt pusztuló romantikája, hanem a kor szintjén megújuló, kulturális centrumként működő élő kastélyhálózat szólítaná Erdélybe az érdeklődőket.”